Milyen érzés, ha az ember vesz egy mély levegőt, hogy hátrahagyva egy agresszióval teli házasságot, új életet kezdjen? Ezt mutatja be Halász Rita első regénye, amely idén jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában. A kötet elbeszélője, főszereplője Vera, aki megelégelve férje verbális és fizikai zaklatását két gyermekével visszaköltözik édesapjához. Új életet kezdeni azonban nem egyszerű dolog, és a regényből úgy tűnik, hogy az újrakezdés elsőként a múltba vezet. Vera folyamatosan a múltja darabjaival találja szemben magát. Kifejező rész, hogy amikor régi-új lakóhelyét igyekszik kitakarítani, akkor megtalálván a Görög regék és mondák kötetet, eszébe jut, hogy amikor először tanulmányozta a mitológia alakjai közti relációkat, elveszett az információhalmazban. Hogy segítsen magán, jegyzetelt, családfát rajzolt, és darabonként építette fel magában az ókori görög kultúrát. Megjelenik Verában az igény, hogy a saját életét is hasonló módszerrel rekonstruálja. Ennek az ötletnek több nyoma nincs a szövegben, mégis, mintha a szöveg során ezt látnánk kibontakozni. A folyamatosan beékelődő flashbackek során feltárul Vera gyermekkora, a szülei kapcsolata, gimnáziumi emlékei, megismerjük kamaszszerelmét, Ivánt, akivel a regény jelenében viszonyba kezd, Andit, a legjobb barátnőt, szülei jellemét és kapcsolatát Péterrel, gyermekei apjával.

A regény sokkal több, mint aminek először tűnhet. Nem csupán zaklatás-történet vagy feminista írás a női szerepbe való bezártságról, de érdemes megnézni Halász Rita könyvét ebből a szempontból is, mert fontos dolgokra mutat rá. Egyrészt a regény pontosan mutatja meg, hogy milyen fuldokolni egy szerepben. Nem véletlenül vonul végig a cselekményen a légszomj, a lélegzés motívuma, gyakran összekapcsolódva az úszással, a vízzel. Vera régen grafikus volt, de a hivatásos anyai létben elveszítette az alkotást mint önkifejezési formát. Környezete, beleértve a gyerekeket is (nem független az apai hatástól), gyakran felrója neki, hogy nem tud jó palacsintát csinálni, se varrni, és lelkesedésben is elmarad a többi óvodai anyától. Próbál kiszabadulni a szerepéből, miközben meg kell küzdenie azzal az észrevétellel, hogy ebben az időszakban még saját szemében is jobb szülőnek bizonyul Péter, a volt férje. Énje újrateremtési folyamatának két radikális reprezentációját is láthatjuk. Egyrészt eltávolodását a gyerekektől, akik természetesen akaratukon kívül fontos szerepet játszanak elidegenedésében. Másrészt a könyv derekán egy viszonyban, amelyben a kokainfogyasztás jelentős szerepet játszik, elér az énvesztés legmélyebb bugyraihoz.

Ehhez kapcsolódik a másik fontos kérdés, a családon belüli erőszak tapasztalata. A regény elbeszélője folyamatos verbális erőszakot szenved el házasságában, ami a legutolsó időszakban fizikai abúzussá eszkalálódik. Az az a pont, amikor úgy dönt, hogy ott fogja hagyni férjét, amikor az elkezdi őt fojtogatni (ebben ismét a légszomj motívumát látjuk). Amit ma nagyon fontos látnunk, és Halász Rita nagyon pontosan ábrázol, azok az eseményekre adott reakciók. Péter szerint Vera a dolgokat eltúlozza, és egyfajta korszellem hatására olyan divatszavakat használ, amelyek szerinte nem is léteznek, mint a verbális erőszak, és csak a szülei válásának mintáját követi. Az apja is csöndben marad, Péter egyik rokona vallási motivációból levelekkel bombázza, hogy ki kell tartania a férje mellett. Aki mellette áll, arra se számíthat igazán. Andi barátnője Lisszabonban él, csak virtuálisan tartják a kapcsolatot. Anyja pedig saját válása után csapongó lett, folyamatos „szövegelése” csak idegesíti Verát. Még a terapeutánál is lecsitítják, amikor tiltakozni próbál az ellen, hogy Péter egy vele megesett szexuális zaklatást csupán hisztiként interpretál. Ezek a reakciók folyamatosan arra vezetik az elbeszélőt, hogy megkérdőjelezze saját nézőpontját. Roppant fontos, hogy ezek a témák részei legyenek a közbeszédnek, mert ahogy a könyv is bemutatja, a környezet viselkedése nagyon sokat tud ártani vagy segíteni az abúzust elszenvedő embereknek.

A regény legnagyobb erőssége azonban az az ív, amelyet Halász Rita felvázol. A motívumként megjelenő (vagy éppen elmaradó) évszakokból tudjuk, hogy a regény egy évet fog át. Ebben az évben pedig Vera nagy utat jár be. Az új élet kezdete elszakadás. Nem csak a volt férjtől való elszakadás ez, Vera folyamatosan elsodródik mindenki mástól is. Említettem már a gyerekektől való távolságot is, de a szöveg derekára Ivántól, a szeretőtől is eltávolodik, illetve Andi is csak feltételes módban lesz jelen. Gondolatai chat üzenetekből áttevődnek a fantázia világába, így csupán spekulációként maradnak Verával. Ez tagadhatatlanul összekapcsolódik a már említett kokainos szexkalanddal, amelybe új szeretőjével, Márkkal merül bele. A korábban élesen szétváló visszaemlékezések egybefolynak a törzsszöveggel, akár bekezdéseken belül is. A mélypontot pedig követheti a lassú újjáépülés. Itt válik fontossá a regény újabb visszatérő eleme: a mesék, amelyek mintegy lakmuszpapírként mutatják meg, hogy mi zajlik éppen a főhősben, hogyan tekint magára. Az első mese A kis hableány, amelyet Vera olvas a gyerekeknek. Mesekönyvből olvasva meghökken azon, hogy a címszereplő hableány mindent feláldoz a kiszemelt férfiért. Itt abba a szerepbe botlik bele, amely elől épp menekülni próbál, így össze is omlik mesélés közben. A második mesét már ő találja ki, és az évszakok metaforáján keresztül mondja el a gyerekeknek a saját és apjuk történetét. Önmagát az ősszel azonosítja, aki kicsit megviselt, gyakran sír, de még így is képes meleget adni. Az utolsó mese pedig letisztultan és őszintén mutatja be magát gyermekeinek anyjaként.

További erénye még a kötetnek, hogy bár a katolicizmus és egyes (női) szentek gyakran megjelennek benne, egyik szereplőből sem csinál szentet. Verát nagyon könnyű elítélni azért, ahogy teljesen elhanyagolja a gyermekeit, az anyja felszabadultsága gyakran tűnik megjátszottnak. Vera apja minden megadott segítsége ellenére nem igazán tud közvetlenül kapcsolódni lányához. Iván maga is szeretőként tartja Verát a felesége mellett, Andi pedig sokszor idegesítő a sok okoskodással, és bár szándékolatlanul, de ő löki Verát Márk „karmaiba”. Szerencsére a Mély levegő kikerüli az abúzust ábrázoló művek gyakori hibáját, hogy szereplőit feketén-fehéren ábrázolja.

Van azonban a regénynek néhány tagadhatatlanul gyengébb pontja is. Például, a történet ívének felépítése miatt, a könyv végén megjelenő bírósági hallucinációfolyamatot egyszerűen kiveti magából a könyv. Nem érzékelhető semmiféle cél vagy jelentőség, ha csak annyi nem, hogy teljesen elbizonytalanítja az olvasót a Veráról alkotott képében. Ha ez a rész nem lenne benne a szövegben, és csupán a bírósági tárgyalás leírását látnánk, nem veszítenénk semmit. A másik gond, hogy a családon belüli erőszak pontos bemutatása ellenére az abúzus formáit és lépéseit néha túlságosan sablon- vagy tankönyvszerűen látjuk bekövetkezni. Nem igazán kell ezeket a pontokat kibontania az olvasónak, hanem készen megkapja, ami felületesebbé teszi a könyvélményt. A harmadik gyenge pont pedig egy egészen konkrét megállapítás. Gyakran említi Vera (más szempontokból pedig Péter), hogy a szülői kapcsolat rossz példája mennyire negatív hatással volt rá. Tehát, hogy az anyja nem állt ki magáért az apjával szemben, hanem mindig csendben maradt, pontosabban a hallgatást választotta. Viszont az elbeszélői visszaemlékezésben ennek az ellenkezőjét látjuk. Két erős karakter feszül egymásnak, a rendszerváltás által felhozott értékkülönbségeknek megfelelően. Az emlékképet olvasva felmerülhet bennünk, hogy megkérdőjelezzük az elbeszélő látásmódjának helyességét, vagy gyanakodhatunk egyszerűen szerkesztési hibára.     

Mindezek ellenére a Mély levegő a tavalyi év egyik legfontosabb megjelenése. Hűen mutatja meg a jelenlegi harmincas korosztály vergődését, akiknek maguknak kell megküzdeniük, hogy kitörhessenek a rájuk kényszerített szerepekből. Kitűnik, hogy Vera önmaga keresésében nem számíthat külső segítségre. Ahogy hidegen hagyják az ideológiák is, nem érdekli sem apja konzervativizmusa, sem anyja szabadelvűsége. A katolicizmus gyakran visszatér, de nem válik azzá a kapaszkodóvá, amelynek a segítségével kimászna a víz alól. Így lesz a könyv igazi generációs kötet. Rámutat arra, mennyire egyedül van ez a nemzedék, és a régi eszmék és hitek már aligha képesek betölteni funkciójukat. A regény azt a feladatot adja a kezünkbe, hogy kezdjünk valamit ezekkel a dolgokkal. Visszatérhetünk, vagy végleg magunkra maradhatunk, esetleg kereshetünk új kapaszkodókat. Esetleg elővehetjük a rég fiókban heverő ceruzáinkat, mert mindig új lapot kezdeni ma is fennálló lehetőség.

(Fotó: Máté Péter / Jelenkor)