„Játsszunk!” – így szól az idei fesztivál felhívása, melynek honlapján egy különféle zenei játékokat bemutató játszóteret is nyitottak. A zenét létrehozó, közös zenélést lehetővé tevő vagy zeneileg vezérelt virtuális terek azonban felhívják a figyelmet a zene esztétikai funkciójára, vagyis arra, hogy a zene képes átalakítani az érzékelésünket, a kapcsolatainkat, végső soron a világunkat. Hogyan jött létre a Makker?

Olyan megoldást kerestem, amellyel egyszerűen lehet interaktív, hangzó alkalmazásokat készíteni és közzétenni, és erre a web a legmegfelelőbb platform. Számomra ez tanulási folyamat volt: az egyszerűbb megoldásokból kiindulva fejlesztettem ki egyre összetettebb dolgokat.

Vannak köztük akár offline is működtethető játékok, de a legtöbb esetben építesz az online platformra és az így létrejövő esetleges interakciókra.

Igen, végül mindegyik alkalmazásnál alapfunkció lett, hogy összeköt felhasználókat, akik egyszerre használják ugyanazt a játékot. A kommunikáció nem is feltétlenül direkt, nem pingpongszerű, habár épp van egy Pingpopong játék is, de az annyival több, mint a hagyományos pingpong, hogy kettőnél többen is játszhatják, sőt kimondottan jó, ha többen használják. Olyan, mintha lenne egy nyolcvanoldalú pingpongasztal nyolcvan játékossal, akik csak a hangot hallják, amikor éppen a saját térfelükről pattan vissza a képzeletbeli labda a többiek felé. Szerettem volna játszani azzal a lehetőséggel, hogy anonim kooperációk születhetnek a felhasználók között, akik nem tudnak meg egymásról semmit, csak a másik által kiadott jeleket látják. Hogyan képes kommunikálni egymással két vagy több ember, amikor semmi más csatornájuk nincs, csak ezek a játékok? Valaki elindít egy labdát, ami pattog. A másik is elindít egyet. Ugyanazt vagy majdnem ugyanazt az élményt kapják mindketten, és ebből adódóan sajátos hanghálózatokat tudnak maguknak létrehozni.

Ez a funkció jobban érdekelt, mint az, hogy interaktív játékokat hozzak létre. Ez volt a tanulási folyamat másik része: hogyan lehet a háttérben teljesen transzparens hálózatokat létrehozni, ahol a felhasználónak nem kell semmilyen plusz erőfeszítést tennie. Azzal, hogy betölti az oldalt, már rajta van a hálózaton. Ez az, ami miatt ezek a munkák nem nagyon működnének offline.

​

Pattogtattató

A játékokkal való ismerkedés közben különböző szinteket figyeltem meg. Először összevissza kattintgattam, megfigyeltem, minek mi a hatása, ez volt az ismerkedés első szintje. Már az is nagyon szép, amikor látom, hogy minden cselekvésem elindít egy audiovizuális folyamatot. A második szint, amikor elkezdtem tudatosan létrehozni ezeket a történéseket, mert már tudtam, hogy minek mi lesz a hatása. A következő szint az lenne, amikor már nagyobb folyamatokat tudok előre megtervezni és kivitelezni, és mindezt akár interaktív módon, másokkal együtt csinálom. A zenei ebben az, hogy egymás számára hangzó (és persze vizuális) jelekké formálódunk, és minden, amit teszek, annak hangzó következménye van.

Jó hallani, hogy arra késztetnek a játékok, hogy elmerülj bennük. Mindegyikben van egy pici trükk azon túl, amit elsőre ad. Például az egyik sequencer folyamatosan koptatja a beleírt adatokat. Nem úgy működik, mint egy elektronikus hangszer, van némi valószerűsége is azáltal, hogy a hangok a használat során lassan elhalványulnak vagy elromlanak, ebben az esetben egészen pontosan felgyorsulnak és elhalkulnak. Ez is játék, az adatok hajlamosak elveszni a kommunikációban, nem lehet mindent olyan egyértelműen leképezni.

A tanulási folyamat honnan indult? Hálózati és elektronikus zeneszerzéssel, zene és vizualitás kapcsolatával foglalkozol.

Régóta dolgozom a Max nevű programnyelven, ez egy grafikus programozói környezet, és ezen keresztül kezdtem el kapcsolódni a zeneszerzéshez, meg a kép és hang közti átjárás témájához. Ezen a felületen nagyon sok folyamatot tudsz meghatározni számokkal, képletekkel és algoritmusokkal. A rendszernek élő jellege is van: amikor fut egy generatív jel létrehozása, abba bele tudsz avatkozni valós időben is.

De a Makker játékainak közvetlen elődje az I. Zsolnay Fesztiválra készített weborgona volt. A szervezők megkerestek azzal, hogy mi lenne, ha egy weboldalról lehetne kapcsolgatni a reflektorokat. Akkor ugrott be az anonimitás: milyen jó, hogy egy weboldal teljesen véletlenszerű helyekről érkező felhasználói képesek beleavatkozni egy fesztivál helyszínének a világításába! Valós közegen tudnak igen nagy behatást elérni akár egy gombnyomással. Ez számomra szimpatikus volt annak ellenére, hogy teljesen egyirányú a kapcsolat. Bár volt valamennyi feedback, volt egy webkamera, amellyel lehetett követni az összhatást, de nem jött létre valós oda-vissza játék, mint ezeknél a webalapú kooperációknál. De mégiscsak ez volt annak a gondolatmenetnek az első lépése, hogy mi lenne, ha webről működő installációkat csinálnék. A korábbi munkáim mind valamilyen interaktív rendszerek voltak, amellyel többnyire hangot lehetett generálni, ebből volt kitérő a weborgona, amely fényt kapcsolgatott.

A játékaidnak nagy előnye az, hogy nem lehet őket leuralni. Mindegyiknek van egyfajta struktúrája, amely eleve konszenzust teremt, hiszen a játékosok bármit tesznek, az a játék szabályrendszere szerinti történéseket produkál.

Kell, hogy legyen szabályrendszer, amit mindenki vállal vagy elfogad már azzal, hogy rácsatlakozik a játékra.

Forgattató

Hagyományosabb zenetörténeti szempontok felől közelítve egyrészről a véletlennek, másrészről a determinizmusnak is nagy szerepe van a létrejövő hangzásban. Azt hiszem, a játékaid ezek ideális ötvözetét valósítják meg. Nem történhet bármi, hiszen az általad beprogramozott szabályrendszer szerint alakulnak át az interakciók hangzássá, és ez a hangzás már akkor is strukturált, ha valaki csak véletlenszerűen kattintgat. Fontos a zene olyan felfogása, ahol véletlen, determinizmus és szabad cselekvés összhangba kerül, szemben azzal a vélekedéssel, amely kizárólagos és mindenható szerepet szán a zeneszerzőnek és előadóművésznek.

Ez nem volt tudatos koncepció, de amúgy is szeretek a zenében nagyobb szabadságot adni a befogadónak, máshol pedig a felhasználónak. Fel akartam szabadítani a hangzást a temperált hangok alól, nagyon nehéz a játékokkal tényleges skálát előadni, ezek ennél jóval szabadabb megközelítéseket engednek meg. Ebben az értelemben inkább a püthagoreus eszményhez állnak közel ezek a rendszerek. A hangok szerencsére elég komplexek az FM szintézis segítségével. Az a néhány paraméter, amit a felhasználó vezérel, épp elég, hogy izgalmas hangzásokat hozhasson létre.

Egyébként már maga a játékok létrejötte interakciók sorozata. Először egy üres lappal indultam, ahol a folyamat már az egér mozgatására beindul. A következő játékban, a Pattogtattatóban kattintásra. A Forgattatónál eleve mozognak formák, a folyamatba be kell csatlakozni. Mindig egy picit többet tud a rendszer az előzőhöz képest. A finomhangolás is így történt. Amikor valami már működik, jön a következő lépés: az a valami legyen változatos is. Ezeket lehetne bőven fejlesztgetni, szebbé tenni, optimalizálni, de én mindig inkább belevágok egy újabb ötletbe.

A fesztiválon is bemutattak több webaudiós játékot, de láthattunk olyan audiovizuális produkciót is, ahol zenei hangok és az előadó mozgása vezérelte a megalkotott virtuális tereket, adott esetben egy 8 bites játékot, amelynek történései aztán visszahatottak a hangzó anyag struktúrájára. Te hogy látod ezt a területet ma?

Rengeteg olyan webes multimédia-felület van, ami a hálózatiság szellemiségét képviseli, épp azért, mert platformfüggetlen. Tara Khozein, a fesztivál kurátora jó merítést hozott össze, elég széles metszetet kap az Átlátszó Hang Fesztivál látogatója abból, ami most történik ezen a területen. Webaudio meg webes zenei interfész témában konferenciák is vannak, és nagyon izgalmas ötletek születnek, főleg olyan téren, mint a disztributív előadás: a koncertteremben sok hangszóró helyett sok mobiltelefon van – mindenkinek a sajátja, melyet a koncert elején nem kikapcsolni, hanem bekapcsolni kell. Ezek a saját hangjukon szólalnak meg, és lehet őket vezérelni egyedileg is, de az előadó kijelölhet csoportokat, mint egy szimfonikus zenekarban. Ez a harminc mobiltelefon adjon egyféle hangot, az őket körülvevő többi pedig játsszon hozzá kíséretet. Nagyon izgalmas, ahogy a kommunikációs lehetőségek fejlődésével az előadás ennyire felszabadulttá és decentralizálttá válik. Nem kell nagy hangrendszert telepíteni, épp attól lesz sokszínű, hogy az egyes telefonok a saját hangjukon szólaltatják meg a teljes előadás egy-egy apró szegmensét. Népszerű még a live coding. Valós időben adhat ki az ember parancsokat a gépnek, avatkozhat be az élő előadásba. Ennek is vannak webes változatai, mint a Gibber, amely köré már egy egész live coding rendszer épült, vizuális téren pedig a Hydra ad könnyen kezelhető felületet.

Ezek segítségével egészen nagy tér nyílt a programozók és művészek között, akik elkezdhetik kreatívan újragondolni egyrészt a webet, másrészt úgy általában az alkotást, a zenei és vizuális folyamatok létrehozását, vezérlését. Ezért jó, hogy ezek a rendszerek nagyon könnyen előállíthatók. Egyszerű eszközökre épülnek, és hihetetlen mértékben kiterjesztik az eddigi zenei elképzeléseinket.

Fotó: www.art.pte.hu