Bencsik Orsolya elbeszélője olyan, mint Tarkovszkij Andrej Rubljovában Durocska, a félkegyelmű nő. Unalomig ismert kocsmákban ücsörögve hagyja, hogy a szerb férfiak hosszasan figyeljék, miként babrál a sörösüveg (Lav, s nem a Nikšićko) pára áztatta címkéjével, míg arról képzeleg, hogy Nikola vagy Miloš mellett majd honleányként éli le életét a tengerparton. Noha a szerbet gyengén beszéli, „novinarkaként” is magyarul írja az újságot, de egy kövér pecsenyéért nyomban a lovas tatár mögé pattanna.

Az Akció van! elbeszélője akkor inkább már Terry Gilliam Tidelandjében a szentjánosbogarakkal játszó szőke kislány, Jeliza-Rose. Ebben a szereposztásban Jeff Bridges alakítja az elbeszélő apukáját, és egy vidéki tanya helyett a Topolyai-tó mellett kötnek ki a Fítyóval. Jeff Bridges a fagyoskodás napjai után hosszasan sütteti szőrös hasát a parton, feje felett a legyek és „apám lányának” kérdései döngicsélnek. „Miért nem jó szerelmesnek lenni?”

A 23 kisprózának az elbeszélője olyan, mint a Virágos katona álmodozó kanásza, Gilike. Csak míg ő az összes sérelmét ujjai játékán adja elő, Bencsik Orsolya egy könyvet szentel a családi traumáknak és a kisvárosi sivárságnak: a haldokló nagypapából turista látványosság készül, s ha másból nem jut a családnak betevőre, a 90-es évek derekán a tata „megkezdésén” gondolkodnak; a háború ideje alatt a családfő Szegedre menekül a katonai behívó elől; s immár könnyebben kapni a városban paradicsom helyet paradajzot. A délután legnagyobb ígérete pedig, amikor anya biciklire száll, s a platánok utána hajolnak, hátha kivillan a combfixe. Gilike megfigyel, elszenved és elmesél. Az elbeszélő hangján a szerb szomszéddal hernyókat kettőbe vagy négybe metsző gyermek és a húszas évei derekán járó, szubtilis megfigyeléseket tevő nő osztozik.

Bencsik Orsolya keze alá kétségkívül úgy simul a próza, mint combra a helánka (hogy egy újabb gyöngyszemmel, a lábfej nélküli harisnya – macskanadrág – vajdasági megfelelőjével szórakoztassuk az olvasót). Az első kötetének (Kékítőt old az én vizében) személyes hangvételét a prózai elbeszélő formával úgy sikerül elegyítenie, hogy stílusának jellemzői, az utalások, az irodalmi kikacsintások, az önreflexiók nem sérülnek, a líraisága pedig ott cseng a sorok között. Tulajdonképpen a Kékítőt old... egyik ciklusának, a Csalá(r)dtörténetek továbbírásaként is tekinthetünk az Akció van!-ra. Azzal, hogy a versekben fellelhető Esterházy-mondatok immár Gion Nándor világát írják le. De vajon melyik fiatal vajdasági magyar író nem kéredzkedett fel gyermekkorában Stefan Krebs szekerére, nem várta vissza a kárókatonákat, és ki nem kóstolt bele a rózsamézbe? A couleur locale-t a mágikus realizmussal párosító Gion elbeszélő ereje idéződik meg a családi viszonyok taglalásánál. A 300 kilós, testében gyarapodó, fejénél töpörödő nagyapa régi sérelmeinek emlékeként disznóölő kést őriz a párnája alatt, a dédmama pedig napközben többszörösére dagasztja a hasát a dédpapa bosszantására. Ugyancsak hazai ihletettségű az Ausztrália-lap fejezet: Lovas Ildikó Kijárat az Adriára regényének James Bondja Bencsik Orsolyánál a családját odahagyó nagyapaként ugrik fejest a tengerbe. Fontosak a filmes utalások is: a Zongora birssel fejezetben a falusi zongoratanárnőt játszó nagyapa Michael Haneke Zongoratanárnőjéből ismerős mozdulattal szúr finom, kis női kést a bal vállába, az apa pedig egy rész erejéig Vittorio de Sica Biciklitolvajokjának plakátragasztó hősévé változik. „Az én apám becsületes ember.”

Hogyan is működik a Bencsik-gépezet? Nézzük az első írást, amely a Macskainvázió nagyapáéknál címet viseli. A történetben megjelenik a nagyapa alakja, már rögtön visszaemlékezésként („nem érte meg a százat”), valamint a dédmama, akinek a lelke macskákba költözött. Jelentőséget nyer a kert, amelyben valaha az anya locsolta a paradicsomot. Az elbeszélő azon verseng a barátjával, hogy ki tud képtelenebb történetet mesélni a családjáról. A paradicsom közben megfonnyadt, a dédmama lelkén húsz macska osztozik, nagypapa összetöpörödött, az elbeszélő pedig bevallja, mégsem mesélhet el mindent. Az Akció van! innen kezdődik. Bencsik Orsolya néhány fogalomra építi a történetet, s ezek a fogalmak ismétlődésbe kezdenek, újabb és újabb hasonlatot, reflexiót és párhuzamot teremtve. Az ismétlődések túllépnek egy-egy történeten, az egész kötetet átfogják (csalóka tehát kisprózák gyűjteményének nevezni, amely különálló, egymásra nem támaszkodó szövegeket feltételez). Hasonlatosak a bácskai anyókák magányos mantrájához, amellyel a mindennapjaikat kitöltik: míg a parazsat élesztgetik, kimennek fáért, egy megsárgult isztriai képeslapra seprik a sarokba összegyűlt port. A szavak viszont a keretet is felrajzolják, a kisvárost nem hagyjuk el, a házat is ritkán, délutánok pihennek el a nyugágyban. Apával útra kelni már road movie, a falra ragasztott térképekről pedig folyamatosan törlődnek a jelek. Némely jel értelmére már az olvasó sem bukkanhat: miért hívják a női elbeszélőt pár alkalommal Antalnak, s ki az ördög a szekrényben raboskodó Patinka? „Nem szeretem, ha nem mondanak el nekem valamit, és közben ott érzem a hiányzó szavak jelenlétét” – panaszolja az elbeszélő. Mondhatná helyettünk, ha az Akció van!-ban nem éppen a groteszket, a hiányokat, az elhallgatásokat értékelnénk a legtöbbre.

A kötetet illusztráló Emil Kadirić nagyon szerencsésen éppen a groteszk felől közelített a könyvhöz. A Banja Luka-i származású, a művészeti akadémiát Újvidéken végző képzőművész alakjai mintha az Addams Family televíziós sorozat és a Nyócker! házasításából születtek volna. Bájos iker kislányok láthatók múlt századelői fodros és csíkos ruhában, masnival a hajukban, de a testük előtt szorosan összezárt karjuk olyan elutasító, mintha egy nyuszifamília meggyilkolása miatt vonnánk őket felelősségre: szilárd meggyőződéssel. A másik képen halottra vált arcú vörös kislány szorongat mordályt, egy harmadikon pedig egy koravén kisfiút látunk asszonyverőben, s olyan fintorral az ajkán, mintha valamely vitális szervünk lemetszésének művészi megoldását fontolgatná.

Vagy mint aki a karfiolt is zsilettel... Ahogy Bencsik Orsolya írja.

Köszönjük Emil Kadirićnak, hogy festményei felhasználásába beleegyezett. A művész további képei megtekinthetők honlapján.