„A(z)… ágyhoz kötve élő Max Blecher 1934-es verseskönyve, a Corp transparent (Áttetsző test) vezet közelebb a magyar szürrealizmus esetében tárgyalt problémákhoz. Blecher szemlélődő alkat, és hiányzik belőle az extroverzió – ebben többek között Reiter Róbertre emlékeztet. Szürrealista motívumai a lebegést, az elbizonytalanító érzékelést közvetítik, és az »áttetszőség«, amely Déry üvegmotívuma esetében is felbukkan, szintén nem a pontos, végleges értelmet hordozza: »Pillantásaid mögött, belül egy bárka vesztegel, és fekete szemek selymét küldöd benne át, álmok és mélységek apró gyémántjait, tegnap alkonyatkor egy boldog pillanatban / felkötötte magát egy angyal, lehullt szárnyai csikorognak a havon lépteid alatt, micsoda ágak, micsoda virágok, micsoda ujjak.« (Áttetsző test, a fordítások itt és a továbbiakban a sajátjaim, B. I. J.)” – írja Balázs Imre József Az álmok antológiája. Vázlat a román és a magyar szürrealizmus mitologikus elemeiről című tanulmányában, s az idézetből kiderül, hogy legalábbis 2009 óta foglalkoztatja a román író és költő egyetlen verseskötetének átültetése, mely végül két éve látott napvilágot a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában, és az Áttetsző test anyaga mellett Blecher folyóiratban megjelent verseit is tartalmazza.

A másik ok, ami miatt idéztem a tanulmányt, az az, hogy régi rögeszmémet megismételhessem: míg a román avantgárd a román irodalom szerves része, amely nélkül egyetlen következő szakaszról sem lehet beszélni, a magyar olvasók Kassákon kívül nem sok alkotót tudnának felsorolni, holott Déry vagy Tamkó Sirató Károly más összefüggésben jól ismert szerző, ha a temesvári születésű kétnyelvű költő, Reiter Róbert nem is az.

Az is kiderül ebből az idézetből, hogy Blecher (1909–1938) ágyhoz kötve élt: gerinctuberkulózisban szenvedett. Sorsából lehet következtetni a műveire, hiszen betegsége ingerszegény életre, ám annál gazdagabb fantáziára „kárhoztatta”. S mert az avantgárd amúgy is a váratlan kapcsolások irányzata, ez a belső világ pompásan megfelelt az áramlatnak. Blecher regényei, a Történetek a közvetlen irrealitásból (magyarul: Kriterion, Kolozsvár, 2016, Vallasek Júlia fordítása) és a Heges szívek (uo., 2018, Boda Edit fordítása) a román irodalom csúcsaihoz tartoznak, akárcsak szanatóriumi naplója, a Fényes odú.

Hogy a világirodalomban, vagy legalábbis a kelet-európai szürrealizmus kontextusában hová lehet helyezni, azt Balázs Imre József tanulmánya elárulja: nem Kassák, inkább Déry vagy (ez az írás folytatásából derül ki) Németh Andor mellé. „Az álom antológiáját” szorgalmazó Geo Bogza, aki Blechernél egy évvel volt idősebb, és 1993-ban halt meg, jóval forradalmibb lelkület ihletésére írt, mint a kollégája, ami végül is érthető: az akkoriban gyógyíthatatlan Pott-kórban szenvedő Blecher már nagyon keveset remélhetett az élettől.

Az Áttetsző test vékony kötet, a folyóiratokban megjelent versekkel együtt is csupán 19 szöveget tartalmaz, melyek hangulata a tanulmányban idézett Verséhez hasonlít. „A ló gőgjét szénában mérik / Jön egy ösvényen hajszál a napfényben / A földből tűnik elő elszakad a földtől / A földpelyhek ott szállongnak patája alatt / Ahogy vitorla libeghetne csak / A napárbócon / Sörénye hullámzik legyező az égen / A ló egy nő aki vízből van / Egy felhőkeblű kámea / S a mozdulatai oly valóságosak / Akár az agyba tépő karmok / Zászló a halál kifakult álmában / Sziget a délelőttben fagyos őrület / Egy cseppnyi higany a szőnyegen / Belép a ló kilép a ló / És a gyümölcsöktől roskadozó fák között / Égboltfülekkel / S verébfülbevalókkal / Elindul a ló világot látni” (A ló – 13.). Az értelem ugyanolyan „értelmetlen”, s a ló földönkívüliségét egyre a szállongás és a bizarr körvonalazatlanság képei érzékeltetik.

Erre az erotikus megfejthetetlenségre szépen utalnak Darvay Tünde Chagallra emlékeztető illusztrációi, a levegőjük, az atmoszférájuk ugyanolyan, mint Blecher versei: amit látunk, azzal kapcsolatban kétségeink vannak, a körvonalak élesek, a látvány mégis bizonytalan. „A forrás hullámai elviszik a végső tükörképeket” – mint a Pasztorál című vers mondja (21.).

A fordítások pontosan közvetítik a Blecher-költészet világát: Balázs Imre József következetes avantgárd-kutatásának méltó mozzanatai, hiszen ő nemcsak a szavakat és a szűk kontextust érti, hanem az egészet: tud románul, írásokat és köteteket szentelt az irányzatnak, és költő maga is. Csak olykor éreztem, hogy lehetne bátrabb: például az Umblet címet Járásnak fordítja (14.), holott a „járás” jóval köznapibb és maibb, a román eredeti inkább különös és archaikus.

Ezek azonban árnyalatok csupán. Aki elegáns, könnyen kezelhető könyvre vágyik, mely még a mai versízléshez is közel áll, az nyugodtan lapozgassa az Áttetsző testet.