A Kádár-korszak hatvanas évekbeli szakaszát a „párbeszédek korá”-nak szokták nevezni, mivel a rendszer ekkor még látszólag ösztönözte az alkotókat, hogy foglalkozzanak a közelmúlttal és aktuális, valós társadalmi problémákkal. Ám ennek véget vetett egyrészt a Varsói Szerződés prágai reformtörekvéseket eltipró, 1968-as csehszlovákiai inváziója, amelyben Magyarország is részt vett, másrészt Bacsó Péter ötvenes évekkel foglalkozó szatírájának, A tanúnak a betiltása. A puha diktatúra cenzúrájának következetlenségét jelzi, hogy Bacsó művének dobozban maradása ellenére a szatíra és a groteszk a hetvenes évek egyik uralkodó filmtípusává válhatott, amely „alulnézetből” vette célba a rendszert, azaz a hétköznapok világára, a kisemberre fókuszált, és az ő mikrotörténeteiben modellezte és kritizálta a „nagy egészet”. Ilyen volt például a betiltás határán egyensúlyozó Holnap lesz fácán Sára Sándortól, Gazdag Gyula 10 évre valóban betiltott operettparódiája, a Bástyasétány hetvennégy, valamint András Ferenc (Dögkeselyű, A nagy generáció, Vadon) Veri az ördög a feleségét című filmje. Ez utóbbinak szintén volt esélye arra, hogy dobozban maradjon, ám Kádár János kifejezetten kedvelte egy balatoni pártfürdőben tartott vetítés során, így 1977-ben bemutathatták. Pedig az egyik legpontosabb, egyúttal az egyik legszórakoztatóbb látlelet a Kádár-rendszer társadalmáról. Felújított változatát a Nemzeti Filmintézet április 30-án, a Magyar Film napján május 10-ig ingyenesen megtekinthetővé tette 19 másik magyar vígjátékkal és szatírával együtt.

A Veri az ördög a feleségét a Balaton-felvidéken, egy igen különleges napon, augusztus 20-án játszódik, ami rendkívül jó választás volt az alkotók részéről, hiszen híven tükrözi azt az inkompatibilitást, ami a film hősei konfliktusának az alapja, illetve ami kiválóan szemlélteti a rendszer „tudathasadását” is. Ezen a napon a katolikus egyház, a pártállam és a főszereplő család több tagja, Kajtár István, annak édesapja és fia, Pityu is ünnepel. Az államszocializmus idején a Horthy-korszak Szent István-kultuszát igyekeztek háttérbe szorítani. A Rákosi-korszakban augusztus 20-át a korábban inkább vallási-népi színezetű új kenyér és az 1949-es szovjet típusú alkotmány hatályba lépésének évfordulójává („a Népköztársaság ünnepe”) nyilvánítottak, és a Kádár-korszakban is ezeket helyezték előtérbe István királlyal és a középkori államalapítással szemben. A filmben megjelenő három generáció számára is teljesen mást jelent ez az ünnep: egyrészt a férfi családtagoknak névnapja van, a nagypapában nosztalgikus emlékeket idéz fel (egykoron ő szállította a Szent Jobbot), a fiatalok elsősorban a búcsú, a „buli” miatt tartják fontosnak, míg a családanya, Margit nagy ebéddel készül, amitől Pityu karrierjének felemelkedését reméli. Ugyanis sógornője, Jolán elhozza főnökét, a befolyásos, de túl introvertált Vetró Gézát és családját, akiket Margit szeretne szó szerint is lekenyerezni. A bökkenő az, hogy a puritán és gyomorbajos kommunista Vetró egyáltalán nem akar enni és inni, sőt nem kívánja Kajtárék társaságát sem, csak a felvidék jó levegőjét és nyugalmát élvezné – ha az erőszakos Kajtár család hagyná.

András Ferenc bevallottan a hatvanas-hetvenes évek cseh groteszk realista filmjeit (Ivan Passer: Intim megvilágításban, Miloš Forman: Tűz van, babám!, Jiří Menzel: Magány az erdőszélen) tekintette mintának, ugyanakkor főleg Vetró személye és a két társadalmi osztály, illetve a három generáció jelenléte miatt a Veri az ördög a feleségét nemcsak filmgroteszkként, hanem szatíraként is értelmezhető. A groteszk leginkább Margit karakterében jelenik meg. A tragikomikus alműfajra jellemző, hogy tipikus magatartásformákat, jellemvonásokat fokoz fel, illetve túloz el a szánalmasság vagy a félelmetesség határáig. Margit úgy várja a Budapestről érkező Vetróékat, mintha messianisztikus figurák lennének, akik „varázsütésre” örökre megváltoztathatják a család, de legfőképp a tehetsége (remek kőfaragó és szakmunkás) ellenére „trógernek” tartott, lusta Pityu életét. A családanya mindent annak rendel alá, hogy a magas beosztású Vetró kitűnően érezze magát, és a Balaton-felvidékre, falujukba, házukba szokjon feleségével és egyetem előtt álló lányával. Emiatt Margit sajátjaival aránytalanul durván viselkedik, már-már abszurd módon feláldozza a saját famíliáját, a családi békét azért, hogy jót tegyen a családnak (lányát, Marikát pofozza, Pityut és férjét minduntalan leteremti). „Értetek gürcölök, mint egy állat” – hangzik el az asszony szájából a kétségbeesett mondat többször is a cselekmény során, ám gürcölése, igyekezete Vetró távolságtartását, sőt ellenszenvét látva nem heroikus, sokkal inkább frusztrált, nevetséges és szánalmas küzdelemnek tűnik.

Margit karakterében pedig megjelenik az a mentalitás is, amellyel az egész puha diktatúrát szokás jellemezni: a gondoskodó elnyomás. Vetró életunt, hűvös, a „népi demokrácia” elvben pajzsra emelt kedvezményezettjei (munkások, parasztok) iránt közömbös figurája mellett Margit paternalista vonásai érlelik modellértékű szatírává a filmet. A rideg nagyfőnök már-már sajnálatra méltóvá válik, ahogy minduntalan igyekszik udvariasan, de láthatóan egyre türelmetlenebbül elutasítani a neki felkínált pálinkát, bort, sült csirkét, rétest és minden finomságot, amelyeket nem bír a beteg gyomra. A diktatúra azonban nem úgy működik, hogy az egyén választhatja meg, mit szeretne. A gondoskodó elnyomásnak éppen az a legfőbb ismérve, hogy nem veszi figyelembe az egyén vágyait, hanem rákényszeríti saját preferenciáit, amelyeket „jó”-nak kell tartania. Jan Němec Az ünnepségről a vendégekről című szatirikus parabolájában vagy Sára Sándor nagyon hasonló Holnap lesz fácánjában a paternalista vendéglátó számára nem kérdés, hogy meghívását elfogadják-e a meghívottak vagy sem: menni kell az általa szervezett ebédre, és kész. Margit ugyanilyen mentalitású, olykor már sógornőjének kell leintenie, hogy hagyja békén főnökét a kínálgatással. A nő nem akarja felfogni, meglátni, hogy Vetró kifejezetten rosszul van az aranyló, gőzölgő leves, a vörösbarna rántott csirkecomb vagy a rubinszínű bor látványától, és férje, illetve apósa sem értik, hogy nem lehet jóízűen elpusztítani a rengeteg finomságot, vagy hogyan lehet savanyúan és gépiesen azt mondani a borra, hogy „jó szaga van”.

Nemcsak Margitot, hanem a család idősebb generációjának tagjait sem érdekli, hogy vendégeik akarnak-e rétest falni vagy sem, az ő értékrendjük szerint nem lehet ellenállni mindannak, ami az asztalon van. Ami nemcsak a „rendszertől eltanult” paternalista attitűdből, hanem osztályhelyzetükből is fakad: birtokukat, társadalmi státuszukat (jómódú munkás-parasztok) kemény munkával szerezték meg, sok nélkülözés árán. Így számukra az anyagi javak a legfontosabbak, hiszen ezek nem voltak adottak számukra, mindenért meg kellett, sőt meg kell küzdeniük. Margit szerint státuszuk labilis, mert irigyek rájuk a falusiak, Pityu emiatt nem juthat előre a „ranglétrán”, ezért is szorulnak Vetró segítségére.

Egyébként a „nagy zabálás” vizuális szempontból is a film csúcsjelenete. Koltai Lajos operatőr ismét remek munkát végzett, és a vágás is kiváló. Közelképek váltják egymást, és hangsúlyos, hogy senki sem beszél, még csak nem is néz a másikra, hanem mohón kanalazza a levest, majszolja a csirkecombot, vedeli a bort, majd újratölt, szedik az uborkasalátát, de már hozzák a rétest, és az alig csúszott le, az asztalon máris ott terem a szőlő és más gyümölcsök. Az evés émelyítő képeit ellenpontozzák a Vetróról készült felvételek, aki egy lyukas nyugágyban, az asztal széléről, arcán undorral és megvetéssel figyeli családját és Kajtárékat. A férfi undorát szinte a hányingerig fokozza, hogy egy macska is előkerül, aki éppen egy jókora patkányt fogott, és a városi vendégek szeme láttára kezdi el szétmarcangolni. Ebbe a jelenetbe bele van sűrítve a Veri az ördög a feleségét tragikomédiája: hogy egy teljesen más életritmusú, az ételtől szinte viszolygó befolyásos embert egy törtető vidéki munkás-parasztasszony az amúgy beteg gyomrán keresztül próbál eleve kudarcra ítélve megnyerni a családnak.

Az étkezés persze Kajtárék értékrendjének csupán egy szeletét jelképezi, a falusi és a városi család ellentétét tovább fokozzák az egyéb, Vetró számára hajmeresztő, groteszk szokások és értékek (például a nagypapa gyufaszálakból összerakott hajója a többi „népi giccses” tárgy mellett, vagy a gőzmozdonnyal díszített családi kripta rajta a még élők neveivel). András Ferenc filmje ebben a konfliktusban bemutatja, hogy mekkora szakadék van a város és a vidék, valamint a felső osztály és a munkások, parasztok között, vagyis a szocializmus egyáltalán nem az épülés útján, az „osztálynélküliség” felé halad. Az elvben kommunista Vetrót láthatóan zavarja, és egy, a helyszínen Jolánnal együtt megírt politikai beszéde is tükrözi, hogy mélyen elítéli az „anyagias” világszemléletet, vagyis azt, amit Kajtárék vallanak. Holott a rendkívül drágán értékesített, Pityu és apja által frissen épített víkendház egyfajta státuszszimbólumnak számított a társadalom politikától való távolmaradását jóléti intézkedésekkel, anyagi javakkal biztosító rendszer ideológiája szerint.

Érdekes a fiatal generáció hozzáállása is, ami tovább erősíti a Veri az ördög a feleségét szatirikus jellegét. Kajtárék gyerekei, Pityu és Marika a hetvenes évek tipikus fiatal, csellengő, különösebb életcél nélküli antihősei, akik inkább ösztönösen lázadnak szüleik értékrendje ellen. Az édesanyja által ide-oda rángatott Pityu az egyik jelenetben kifejti barátainak, hogy már nagyon várja a katonaságot, hiszen így legalább „leléphet otthonról”. Vetróék lánya, Rita sem különbözik tőlük, bár ő nyíltan nem mondja ki, hogy legszívesebben menekülne, de folyamatosan nyugati filmekről és országokról beszél, valamint úgy öltözködik, mint egy korabeli nyugati hippi. Látványos, hogy a „semmirekellőnek” tartott vagy felpofozott fiatalok szüleikhez képest mennyire őszinték egymással a cselekmény során: az ő nem túl színes, nem túl barátságos kapcsolatukban legalább nem akar senki senkit átverni vagy lekenyerezni, azaz ők (még) nem érdekemberek.

Tehát a Veri az ördög a feleségét a két, különböző osztályhoz (külön világhoz) tartozó családja több generációjának bemutatásán keresztül legalább annyira szatirikus modellalkotó mű, mint amennyire kisrealista filmgroteszk. Rávilágít arra, hogy ebben a társadalomban ugyanolyan, életmódjukat és osztályhelyzetüket tekintve összeférhetetlen emberek élnek, mint amilyen összeférhetetlen egymással Szent István ünnepe és a Népköztársaság ünnepe, vagy Vetró gyomra és Kajtárné rántott csirkéje vagy tökös-túrós rétese. András Ferenc műve képet alkot arról a „létező szocializmusról”, ami inkább félkapitalizmus volt, és amelyben a hatalom képviselői (Vetróék) nem tudtak azonosulni az egyszerű emberekkel (Kajtárékkal).

Veri az ördög a feleségét (András Ferenc, 1977) from Nemzeti Filmintézet Filmarchívum on Vimeo.