Amikor a lényeg szó elhangzik, a jelentése mögül fölsejlik egy titok. A lényeg nemcsak a létezést föltételezi – jóllehet az is a titok jele –, hanem mintha volna a létezésnek egy mélyen rejtett tulajdonsága.

A művészet lényege nem tanítható. Mindenekelőtt tanítható a mesterség, és aki ma, vagy bármikor elvitatja a művészettől a mesterséget, az sose fog közelébe kerülni e titoknak. Vagyis van egy út, amely elvezethet ehhez a titokhoz, és ezen az úton – nagyon egyszerűen – az indulhat el, aki a mesterséget meg akarja tanulni.

Színes rajzolóművészek esetében a mesterség anyagoknak és szerszámoknak a használatából áll. Ha ennek a szerszámhasználatnak a minősége a rejtély közelébe jut, ha a mesterségbeli tudás elsajátíttatott, akkor megragadhatóvá válik a művészet lényege. De ez még mindig csak a tehetség. Mintegy: innen nem hiábavalóság, lényegtelenség egy ceruzavonás.

Mihez használható a szem, a kéz és az elme mint szerszámok közreműködése? Alkotóra, befogadóra egyaránt: igaz-e, hogy az ember lényegét és az ember titkát kutatja a művészet? Igaz-e, hogyha az ember lényegét megérinti a művészet, akkor éppen ott és éppen akkor válik művészetté?

Nem tudok személytelen lenni. A személyesség a kapcsolatnak, mégpedig minden kapcsolatnak a lényege. Húszéves voltam 1990 szeptemberében, amikor egy modern épület egyik szobájába belépve – reggel, erősen sütött a nap – megismertem Horváth Dénest. Színtannak nevezik azt a tantárgyat, amit tanított, de úgy tűnt, hogy ez a szó nem volt elég, mert mindig hozzátette, hogy színdinamika. Színtan és színdinamika. Mindenesetre a tanszéki iroda tele volt, akárha valami titkos laboratórium lenne: színekkel, minden elképzelhető formában. Hamar kiderült, hogy Horváth Dénes elsősorban nem mesterségbeli, szakmai fogásokkal fog foglalkozni, hanem egyszerre tudománnyal és művészettel. Ha van nemes értelme a modernnek, akkor ez az volt. Játék, szín, logika. Ezt tanította.

Művészet és tudomány kapcsolatáról meg-megújulóan folyamatosan elmélkedik az egyetem itt Pécsett, hiszen közel vagyunk egymáshoz: művészhallgatók és leendő tudósok, művészek és a tudomány művelői. Egyik érv a különbséget, másik a közös lényeget hangsúlyozza. Egyszer úgy érezzük: nem lényeges a különbség, máskor úgy, hogy éppen a különbség jeleníti meg a lényeget.

A matematika és azon belül is a geometria – a tér rendezője – költőivé, visszavonhatatlanul a titok őrzőjének kulcsává akkor lett, amikor elképzelhetővé és bizonyíthatóvá tette, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak. Horváth Dénes színes, színezett rajzainak éveken át legfőbb témája lett a Bolyai-geometria. János apja, Bolyai Farkas egy levelében óva intette fiát a paralellák tanulmányozásától. Mi más lehetett ennek az oka, minthogy átlép egy határt itt a matematika, és közelébe kerül egy bizonyíthatatlannak. A geometria legelvontabb tudása, a legtávolabbi tudományos kérdés mind közül a legművészibb.

A filozófia és a művészet kapcsolata, különösen, ha a filozófia eredeti fönnhatóságát tekintjük, közel is áll egymáshoz. Napjainkban arról elmélkedünk, hogy a filozófia kisemmizte a művészetet, holott talán inkább ennek éppen az ellenkezője tűnik veszélyesnek. A filozófia legmatematikusabb, legszigorúbb ága a logika. Azt gondolnánk ehelyütt is: ha valami távol áll a művészettől a filozófián belül, akkor az éppen a logika.

Ma a kétértékű logika a képalkotásnak is mindennapos eszközévé vált. A végső, az utolsó lehetséges absztrakció mint tovább már nem bontható, nem elemezhető egység lett eszköze a mindennapjainknak.

Sokan érezzük veszélyét ennek. Gyerekeinket óvni akarjuk a monitor hipnotikus hatásaitól. Horváth Dénes a beszélni még meg sem tanult gyerek firkarajzaitól kezdve vizsgálta, elemezte, rendszerezte a gyerekek rajzait, azon gyerekekét, akik még nem találkozhattak a monitorral, vagy csak nagyon kevéssé, a hetvenes évek televíziója juthatott el hozzájuk. Horváth Dénes gyerekrajz-gyűjteménye, elemzése, rendszerezése az utolsó, még a civilizált világban vizsgálható kora volt a nem digitalizált időknek. Túlságosan közel vagyunk még hozzá, nem tudjuk, hogy miben lehet ez majd segítségünkre, de mindenesetre rendelkezésünkre áll egy olyan gyűjtemény, amire még lehet: óriási szükségünk lesz.

Horváth Dénes rajzpedagógusként, a vizuális logika kutatójaként, a játékok örök fölfedezőjeként hatott tanítványaira. Művei, amit ez a kiállítás bemutat, ez az inkább a közelmúltra visszatekintő tárlata, alkotóként jeleníti meg. Ha összevetjük tudós, filozófus törekvéseit az itt kiállított művekkel, akkor egy olyan személyiség titka, rejtélye tárul föl előttünk, akiben a művészet és a tudomány elválaszthatatlan egységben, összeforrva jelenik meg.