Számtalan film mesél férfi és nő korábban szenvedélyes, ám egyre inkább kihűlő, egyre bonyolultabbá és működésképtelenebbé váló kapcsolatáról. John Cassavetes (Férjek, Egy hatás alatt álló nő), Ingmar Bergman (Egy nyár Mónikával, Jelenetek egy házasságból) és Woody Allen (Belső terek, Férjek és feleségek) gyakran foglalkoztak a problémakörrel, Martin Scorsese New York, New Yorkja, a Kramer kontra Kramer, az Oscar-díjas Kaliforniai álom vagy a Csillag születik változatai (1954, 1976, 2018) pedig kifejezetten a karrier és a szerelem házasságot és családot mérgező konfliktusát vizsgálták. Nem véletlen, hogy egyik sem klasszikus cselekményvezetésű, fordulatos, hanem inkább a központi problémát körbejáró, epizodikus film, mivel az emberi kapcsolatok túl bonyolultak ahhoz, hogy egyszerű és világos megoldást lehessen kínálni a házasságok és családok válságára. A drámai vígjátékairól elhíresült, Oscar-díjas Noah Baumbach (A tintahal és a bálna, Frances Ha, The Meyerowitz Stories) legújabb műve, a netflixes Házassági történet is egy fiatal házaspár kapcsolatának széthullását mutatja be, mégis eredeti módon adja elő a sokszor látott történetet.

A Házassági történet hősei amerikai művészek, azonban pechükre két különböző médiumhoz húznak, és karrierjük az Egyesült Államok ellentétes oldalán fekvő nagyvárosokba sodorja őket. Charlie megszállott színházi rendező, aki sikert sikerre halmoz a New York-i Broadwayen. Felesége, Nicole Hollywoodban érhetett volna el sikereket, férje miatt mégis New York Cityt és a színházat választotta. Ám a színpadon nem találta a helyét, és egyre inkább úgy érezte, hogy Charlie árnyékában él. Egy tévésorozat formájában csillant fel a remény, hogy visszaszerezze önbecsülését, és dacolva férjével el is fogadta az ajánlatot, majd kisfiával, Henryvel együtt visszaköltözött az angyalok városába. Charlie maradt, ám a keleti és a nyugati part közötti ingázást képtelenség hosszú távon fenntartani úgy, hogy családja ne hidegüljön el tőle. Sikertelen házasságmentő akciók, egy megcsalás-gyanú és sok átsírt éjszaka után Nicole úgy dönt, beadja a válókeresetet, ami hidegzuhanyként éri a „hazalátogató” színházrendezőt. Mindketten ügyvédet keresnek, és megkezdődik a válási procedúra sokszor gyomorforgató lejáratásokkal, nagy megbánásokkal, elbizonytalanodással és újból fel-fellobbanó gyengéd érzelmekkel.

Noah Baumbach nagyon ért az életszagú drámákhoz, és ismét remek munkát végzett. A Házassági történet ugyan egy sokszor látott szituációt elemez, és a néző eszébe juttathatja a film tulajdonképpeni előképét, a Jelenetek egy házasságbólt, mégis ki tud lépni Bergman vagy Cassavetes műveinek árnyékából. Baumbach dramedyjének különlegességét az adja, hogy kifejezetten a válási procedúrára és annak a széthulló család életére gyakorolt hatására koncentrál. Amivel a Jelenetek egy házasságból, a Kramer kontra Kramer vagy a Kaliforniai álom foglalkoztak, azt a Házassági történet a kiváló, pergő ritmusú nyitó montázsszekvenciájában összefoglalja. Azaz Noah Baumbachot nem az érdekelte, hogyan vagy miért megy tönkre egy alapvetően szenvedélyes kapcsolat, vagy hogyan kerül konfliktusba a nő tradicionális genderszerepe és szakmai élete. Ennek a szerelmi drámának az a fő kérdése, hogy két ember hogyan éli meg a válást úgy, hogy tulajdonképpen még sok mindent szeretnek egymásban.

Ebben az ügyben semmilyen bíróság nem tud igazságot tenni, főleg, hogy a gyermek így is, úgy is kárát látja szülei szétválásának, illetve az apa hiányának. Nincsenek bűnösök, csak áldozatok. A naiv Charlie-t nem lehet hibáztatni azért, mert az „amerikai álom” ideológiájának bűvöletében megvalósította önmagát; ahogy az önállóságra és saját sikerekre vágyó Nicole-t sem lehet elmarasztalni, mert nem tűrte tovább férje destruktív egoizmusát. Noah Baumbach két remek, emberi karaktert mozgat, akiket két kiváló színész, Adam Driver és Scarlett Johansson kelt életre megindító hitelességgel. A párterápia keretében egymásról írt szövegeikből kiderül, hogy ha vannak is idegesítő hibáik, legalább ugyanannyi pozitív tulajdonságuk sorolható fel, amelyek miatt továbbra is szerethetnék egymást. Tragédiájuk az, hogy életüknek van egy-egy nagy halmaza, amelyeknek nincs, nem is lehet közös metszete, már csak New York és Los Angeles hatalmas távolsága miatt sem. A kontinens két különböző partján fekvő, más-más óceánra néző amerikai nagyváros, valamint az ezekhez kapcsolódó művészeti ágak (Los Angeles – film, New York – színház) beszédes szimbólumai Charlie és Nicole inkompatibilitásának.

Az embertelen jogi procedúra ironikus módon összehozza az elidegenedett „válótársakat”. A Házassági történet szembeállítja a válóperes eljárás olykor túl személytelen, áludvarias, máskor alpári, személyeskedő találkozásait a két lelkileg összetört ember privát, szenvedélyes találkozóival, amelyek éppen a válási procedúra sokkjai miatt telítődnek őszinte érzelmekkel. Charlie és Nicole a kegyetlen, formális eljárás alatt nemcsak arra eszmélnek rá, hogy legfeljebb csak ötven-ötven százalékban osztozhatnak gyermekükön, hanem arra is, hogy mennyire ismerik a másik rezdüléseit, mennyire jól kiegészítik egymást, mennyire őszinte lelki társai egymásnak. Robbie Ryan operatőr frappánsan fényképezte a bírósági tárgyalást: a kamera mindig olyan módon rögzíti az eseményeket, hogy az ügyvédeik vetélkedését némán tűrő férj és feleség szomorú arcai legyenek fókuszban. Amikor az opponens képviselője egyikőjüket sárral dobálja (Charlie ügyvédje Nicole „erkölcstelen” filmes múltját hozza fel, a nő ügyvédje pedig feminista kritikát fogalmaz meg a „feleségét elnyomó” férjjel szemben), az láthatóan a másiknak is fáj.

Egyébként a Házassági történet akkor a legerősebb, amikor a szavak helyett képekkel mesél. Persze az érzékenyen előadott szócsaták és érzelmi kitörések Adam Driver és Scarlett Johansson jutalomjátékai, azonban a dialógusokra épülő jelenetek kevésbé hatásosak a dinamikus vagy „néma” képsorokhoz képest. Például a válás előtt, egy étteremben a két főhős a helyiség két ellentétes sarkában foglal helyet, majd a metrón szemközti oldalon, egymástól távol utaznak, egyikőjük álló, a másik ülő helyzetben, mintha idegenek lennének. A film utolsó harmadában, a papírok aláírásánál Charlie és Nicole realizálják, hogy végleg lezárni készülnek haldokló kapcsolatukat. Noah Baumbach a vágás és az egymásra fényképezés eljárása segítségével érzékelteti, hogy a két összezavarodott ember, bár fizikailag nincs egy térben, lelki síkon olyan, mintha szemben ülnének, és bizonytalan tekintettel merednének egymásra. Veled már nem jó, nélküled viszont kifejezetten rossz – a filmnek ezt a fő tézisét ábrázolja tökéletesen az említett képsor.

Akár a Jelenetek egy házasságból, az alapvetően melankolikus Házassági történet is él a komédia, sőt a groteszk eszközeivel annyiban, amennyiben azok a drámai cselekményt szolgálják. A főhősök ügyvédei kifejezetten groteszk figurák, akik háborúba hívják ügyfeleiket – ám ez utóbbiak már mindketten kaptak életre szóló sebeket, és elveszítették azt a bizonyos háborút, mielőtt elkezdődött volna. A legjobban sikerült vígjátéki szekvencia is mélabús, illetve groteszkbe hajlik. A cselekmény vége felé közeledve egy családfelügyelőt küldenek Charlie-ra és kisfiára. Az elvarázsolt, távolságtartó, gépies és érzelemmentes hatósági figura miatt Charlie és Henry nevetségesen kínos szituációkban kénytelenek úgy tenni, mintha természetesen élnék mindennapjaikat. Ami nyilvánvalóan lehetetlen, de nem azért, mert a férfi alkalmatlan az apaszerepre, hanem egyértelműen a családfelügyelő viselkedése és jelenléte miatt. Noah Baumbach műve szerint a hivatalos intézmények alkalmatlanok arra, hogy családok sorsáról döntsenek.

A Házassági történet autentikusan mutatja be, hogy egy kapcsolatot mennyire nehéz lezárni. Noah Baumbachnak mindössze két dolgot lehet felróni. Az egyikre már kitértem: a színészek remek teljesítménye ellenére a néha már túlságosan teátrális dialógusokból lehetne kevesebb is. A cselekmény vége felé még van egy kifejezetten didaktikus, mesterkélt és suta jelenet is, amelyben Charlie „dalban mondja el” érzelmeit. A másik probléma eleinte alig-alig, a cselekmény második felétől egyre inkább szembetűnő. A Házassági történet párdarabjának tekinthető Kramer kontra Kramert sokat kritizálták férfiközpontúsága, illetve a függetlenedni vágyó nő antagonizálása miatt. Sajnálatos módon Noah Baumbach is egyre inkább Charlie perspektívájába helyezi a nézőt, háttérbe szorítva a „bűnös” Nicole-t. Az utolsó előtti jelenet szerkesztésmódja szimptomatikus: a férfi ül az ágyon, a kamera az ő arcát mutatja, miközben könnyekkel küszködve, elcsukló hangon felolvassa fiának Nicole párterápiára írt szövegét, a nő pedig a háttérből, az ajtóból figyeli őket. Ez a hangsúlyeltolódás akaratlanul is azt sugallja, hogy a lelkileg megsebzett férfi a „csökönyös feminista” nő áldozata, aki „felszabadulása” érdekében szétdúlja családját. Holott a cselekmény első felében még egyértelmű, hogy kettőn áll a vásár, és az önző, karrierista, munkamániás Charlie legalább annyira tehet a válásról, mint a férje árnyékából kilépni vágyó Nicole. Ennek ellenére a Házassági történet 2019 egyik legerősebb, legemlékezetesebb, legnagyobb hatású alkotása.

Házassági történet (Marriage Story) – amerikai szerelmi dráma, 136 perc, 2019. Írta és rendezte: Noah Baumbach. Operatőr: Robbie Ryan. Zene: Randy Newman. Szereplők: Scarlett Johansson (Nicole), Adam Driver (Charlie), Azhy Robertson (Henry), Laura Dern (Nora), Ray Liotta (Jay), Julie Hagerty (Sandra), Merritt Wever (Cassie). Bemutató: 2019. november 28 (limitált mozi), december 6. (Netflix). Forgalmazó: Netflix. Korhatár: 16+.