Az első könyves szerző, Mucha Dorka regénye az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a 21. Század Kiadónál, s egy budapesti egyetemista lány életének egy szakaszába enged bepillantást. A Puncs cselekménye közhelyes tanár-diák viszonyt jelenít meg sok elhallgatással, érdektelenséggel, hazugsággal, felszínességgel és csalódással. Műfaját tekintve heterogén, részben generációs regénynek mondható, mert megpróbál képet adni az Y generáció általános egzisztenciális szorongásairól, mentális és drogproblémáiról, még ha nem is túl hitelesen. Részben lélektani regénynek tekinthető, hiszen a szereplő tudatában felmerülő, ki nem mondott gondolatok, emlékek, érzések belső monológszerű közlésével találkozhatunk. Emellett szerelmi regény, hiszen a tanár-diák kapcsolat a történet fő szála, e körül és ez alapján bontakozik ki minden, de egyúttal ez a szöveg egyik gyenge pontja is. Az érzelmeknek és a regényben fontosnak tekinthető érzelmi változásoknak a megragadása, dinamikája nincs kellően megalapozva és kidolgozva.

Bár a regény narrációját tekintve énelbeszélés, a főszereplő-elbeszélő már a könyv elején megszólít valakit, akihez néha beszél, néha nem, de az később sem derül ki, hogy kihez szól, ezáltal funkciótlanná válik a megszólítás. Sőt megbízhatatlan elbeszélővel van dolgunk, sokszor eldönthetetlen, hogy mikor hazudik és mikor nem, így a narráció következetlen lesz. Ezen kívül egy másik elbeszélői szál is megjelenik, amely a tanár feleségét külső nézőpontból mutatja be, és noha e részek felfoghatók az énelbeszélő által elképzelt jeleneteknek, az érzelmekre kevéssé reflektáló, másokkal nem túl empatikus elbeszélőhöz bajosan illik ez a szemlélet.

Mucha Dorka regénye erőteljes színeket és motívumokat használ. A könyvborítón a „Puncs” cím nagy, körvonalazott betűi, megtöltve csillogó, glitterszerű cukorkákkal, valamint a felirat mögötti összegyűrt ágytakaró egyaránt a szexualitásra utal. Ez még inkább a nagy botrányt kiváltó puncs.hu „társkereső” oldal, illetve az ott megjelenő „sugar daddy”-jelenség irányába tereli az olvasó asszociációját. A mű viszont korántsem erről szól, így a cím is funkcióját veszti, sőt, megtévesztő. Ennek ellensúlyozásaképpen néhány olyan elemet erőltet a regénybe a szerző, amelyek mégis ezt, a jómódú idős férfi (vagy nő) és a kitartott fiatal viszonyát előtérbe állító értelmezést lennének hivatottak erősíteni. Ilyen a páros randevú, ahová – a regény állandó szóhasználatával – a Tanár úr elviszi a főszereplőt (akiknek a nevét valójában mi, olvasók sem tudjuk): itt találkozunk Viviennel és a nála kétszer idősebb Gáborral, akik kapcsolata kimerül a szexuális együttlétben és az ezért kapott fizetségben. Megemlíthetjük még a yorki háziasszonyt, aki szintén nála fiatalabb fiúkkal folytat viszonyt. Sőt a regény során maga a szó is megjelenik: az elbeszélő szintén egyetemista lakótársa, Amarilla vágja a főszereplő fejéhez egy vita alkalmával: „most ez az ígéret, hogy ketten lesztek Angliában, nagyon tetszik, és már úgy érzed, fasza kiscsaj vagy, mert megfogtad a pénzes pasit, de szerintem ez a puncsos élet eléggé kilátástalan”. Ehhez képest a regény középpontjában álló tanár-diák viszony nem az anyagi ellenszolgáltatáson alapul. Legalábbis nem ez határozza meg a kapcsolatot, mert noha a tanár fizet a diáklánynak, ezt egyrészt nagyon későn tudjuk meg, másrészt a lány jómódú, nem szorul rá a pénzre, és ő maga is elutasítja, hogy az anyagi érdek vezérelné.

A cím és a borító alapján is úgy tűnik, hogy a könyv a szexualitásra épül, de ebből mégsem kapunk semmit, nincsenek részletezve az intim kapcsolatok, valamint érzelemmentesnek tűnnek. Érdektelenek, el van hallgatva minden érzés, és kevés ilyen jelenet bontakozik ki. Valójában nem találkozunk olyan nyomatékos, kiemelt részekkel, ahol alapos leírásokat kapnánk magáról a viszonyról. Tehát sokkal több az elhallgatás, mint a szókimondás, mégis a fülszöveg egyik ajánlásában is utóbbival találkozhatunk: „Újszerű, szókimondó, bátor” (Péterfy Gergely).

A regény időkezelése csapongó, a lineáris sorrend megbomlik, időrendben összevissza ugrálnak a szövegrészek, ami a történetet érdekesebbé, titokzatosabbá teszi. Apránként vannak adagolva a történések, ami arra ösztönzi az olvasót, hogy minél előbb végigolvassa a művet, váratlan és erőteljes, mindent megmagyarázó zárlatot remélve. Ehelyett tipikus csattanót kapunk, amely inkább hatásvadásznak mondható. A konkrét idő, amelyben a cselekmény bonyolódik, nem könnyen azonosítható. Elsőre könnyen mondhatjuk, hogy a Puncs napjainkban játszódik, hiszen megjelennek erre utaló jelek, megjegyzések (hipszter kávézó, wifi, Discovery Channel, Agymenők című sorozat, az ezredforduló körül született mai egyetemisták, Havas Jon), de számtalan ellenpéldával, anakronizmussal is találkozunk (egyetemi index, „D209 Moszad spion” feliratú graffiti, kisboltban vásárolt cigaretta). A folytonos SMS-ezés fontos síkja a szövegnek, hiszen ezen keresztül kommunikál a két főszereplő, de érdekes, hogy ezt a manapság ódivatúnak számító közlési módot választotta a szerző az Y generáció körében trendinek számító Messenger helyett. Talán a tanár és az elbeszélő közötti generációs szakadékot akarta ezzel érzékeltetni, viszont ha már generációs problémákkal is foglalkozik a mű, a mai fiatalok körében meghatározó közösségi médiát is érdemes lett volna beemelni az adott közegbe.

A főszereplő nemcsak környezetével, de saját magával is ironikus, szinte minden szituációban és minden emberben azonnal észreveszi a visszásságot, e látásmód pedig kívülállóvá teszi, olyan személlyé, aki nehezen tud feloldódni, távolságtartó és nem igazán képes kötődésre. Emiatt nagyon felszínessé válik, a jelleme sincs megfelelően kidolgozva, egyáltalán nem reflektált, ráadásul nem túl érdekes karakter, nemcsak a nevét nem tudjuk meg, de azt sem, hogyan néz ki vagy pontosan mit is tanul. Egy lány, aki sodródik az árral, de fontos, hogy nem áldozat, nem azért tesz meg dolgokat, mert anyagilag rá van szorulva, hanem mert ő akarja: ahogy szó volt róla, a puncs.hu-vonal már csak ezért is erőltetett. A szerző túl sok komplex típust próbál összefogni egyetlen karakterben, ami hiteltelenné teszi a főszereplőt. Néha menő csaj és füvezik, a tanulmányúton csendes és szende, a tanárral szemben független nő, a végén pedig depressziós és önbántalmazó. Két egyedi tulajdonsága van, az egyik az állandó számolás, ami egy ideig érdekessé teszi a karaktert, és a szövegnek is ritmust ad, illetve biztos keretet kölcsönöz egy-egy szituációnak. Egy szövegrészből kiderül a számolás oka, nevezetesen hogy kiskora óta önmaga nyugtatására és feszültségoldásra használja a kellemetlen helyzetekben. Csakhogy ezen információ birtokában a továbbiakban érdektelenné és rutinszerűvé válik e funkció. A másik, hogy sokszor lakások berendezésén, valamint személyes tárgyakon keresztül határozza meg az adott személlyel való kapcsolatát. A következő részletben például a neki udvarló egyetemista fiút jellemzi: „Teljesen steril az egész lakás, amilyen Bálint is. Mármint úgy, hogy Bálint tipikusan az az arc, akinek nincsenek vicces feliratú pólói, mindene élére van vasalva, mindig rendezett, tiszta, jól átgondolt. Ő tuti nem gyűjti a játékokat a müzliből, és a hűtőjét sem aggatja tele mágnesekkel, mint mi Amarillával”. Bálint a gazdag fiatal fiú, a családjának akar megfelelni igazán, időnként furcsán érezteti a lánnyal, hogy akarja őt, de kettejük viszonyában inkább ő az, aki akarja ezt a se veled, se nélküled kapcsolatot. Amarilla karaktere sem túl kidolgozott, általános információkat tudunk meg róla: igen tehetős fiatal lány, aki rossz kapcsolatot ápol anyjával, van egy barátja, szereti az X-aktákat, és ő Bálint egyik exbarátnője. A tanár személyisége is megfoghatatlan és felületes, nézőpontja láthatatlan számunkra. Nem beszél sokat, nem derül ki, mit tanít és mihez ért, nehéz megállapítani, hogy pontosan mit akar a lánytól. Számos kellemetlen szituációba sodorja őt, de ezeknek sosincs semmilyen következménye. A tanár ráadásul ellentmondásosan viselkedik, hiszen a lányt nem meri vállalni, rejtegeti, sosem ülnek ablak mellé, és mindig csak az utolsó asztalhoz, ehhez képest viszont elviszi Budapesten páros masszázsra, magával hívja külföldi konferenciákra, baráti látogatásokra, ahol ismerik a feleségét, sőt magával viszi a saját házába is. Itt a főszereplő a tanár kétéves kislányával is találkozik, akit az apja úgy jellemez, hogy mindent elmond az anyjának, amit lát. Néhol valószerűtlen, erőltetett véletlenek révén találkoznak, ilyen a színházi jelenet is: bár a főszereplő nem nagyon mozdul ki egyedül, nincs hobbija sem, ám éppen arra a színházi előadásra megy el egymagában, ahol az előtte lévő sorban ül a tanár és a felesége. Számos ehhez hasonló problémával találkozhatunk a mű során, ami a koncepciótlanság érzetét kelti, mintha néhol nem lenne jól átgondolva a szöveg.

A regény összességében nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, hiszen megpróbálja a mai generáció életérzését megjeleníteni, s azt reméljük, hogy többet tudunk meg erről a korosztályról, de ezt a világot nem képes megfelelően belülről láttatni, egy-két típust ábrázol csak és nagymértékben általánosít. A regény témája a cím alapján kortárs és meglepő, de megvalósulásában távol áll a puncs.hu tárgykörétől, s érzelem és kidolgozottság hiányában a tanár-diák viszony is felszínessé válik. A kötetben ennek ellenére találkozhatunk számos figyelemre méltó megoldással, mint a személyes tárgyakon keresztül történő karakterjellemzés, vagy a jól megfigyelt részletes leírások a mindennapi életből, a nem idilli, de annál eredetibb anya-lány kapcsolat: „De mi soha nem sírtunk egymásnak, nem picsogtunk, nem érzelgősködtünk. Általában csak tudomásul vettük, hogyha a másiknak baja van, elé toltunk egy bögre kávét és a tévéműsorról beszélgettünk”. Összességében a regény végére mégis egyvalami válik szembetűnővé: a koncepciótlanság.