Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából országszerte programokat rendeztek. Pécsett a PIM Látva lássanak című, Ady életét bemutató vándorkiállítása mellett a Csorba Győző Könyvtár, a Szépírók Társasága és a Jelenkor folyóirat közösen szervezett írói szimpóziumot november 5-én a Tudásközpont földszinti konferenciatermében. A szervezők a Jelenkor szerzői gárdájából kérték fel az előadókat, akik túlnyomórészt esszéisztikus, személyes hangvételben beszéltek az Ady életművéhez fűződő viszonyukról. Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője nyitóbeszédében elmondta, hogy nem áll szándékukban Adyról újabb szakmai jellegű konferenciát tartani, hanem emberközeli, eleven módon kívánják bemutatni a költőt.

A szimpózium két szekcióra tagolódott. Az előadások első felét Kőrizs Imre nyitotta, aki bemutatta Ady népszerűségének alakulását a reprezentatív magyar költői antológiákban. Ezután Ady rossz verseiről ejtett szót szellemesen, a szövegek gyengeségét a testábrázolással járó képzavarokra visszavezetve. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Ady egyes versei olyan szerzők költeményeivel is hasonlóságokat mutatnak, akik inkább távol állnak Adytól, így Heltai Jenő, vagy egyenesen nem szívlelik őt, mint Kosztolányi. Kukorelly Endre a szimpóziumra írt esszéjét olvasta fel, amelyben olyan érdekességeket hallhatott a közönség, mint a FrAdy kávéház anekdotája: a Japán kávéházat emlegették így néhányan, mert Csorba Géza Ady-szobra ott állt a kávézó mellett. Kukorelly az Ady költészetével szembeni vonakodását is kifejezte, és az a kérdés, hogy az előadók közül ki szereti Adyt, és ki nem, az egész szimpóziumon végigvonult. Horváth Viktor Ady börtöneiről gondolkodott. A cím érdekessége abban a kettősségben rejlik, hogy a költő életében két típusú börtön is jelen volt. Szegeden párbaj miatt ült börtönben, de még fontosabb és érdekesebb Ady belső mentális börtöne. Az előadás alcíme a „Mi baja volt Adynak?” is lehetett volna, az előadó többször is feltette magának a kérdést. Szerinte éppen ez az írásokon átérződő „baj” adhat ma is aktualitást az Ady-verseknek, hiszen pátoszuk már nem időszerű.

A második szekció első előadója Fekete Richárd volt, aki nem rejtette véka alá, hogy nem elkötelezett híve Adynak, egyrészt a költői én túlzott jelenléte, másrészt a poétikai megformáltság miatt. Ugyanakkor arról a helyzetről is beszámolt, hogy a számára személyesen is nagyon fontos Kemény István-költészetnek és a vitathatatlan jelentőségű Térey-lírának Ady központi hatáseleme: ma leginkább e két életműben él tovább Ady. Mekis D. János, aki bevallása szerint nagyon is szereti Ady költészetét, a korábbi előadásokra is reflektálva lajstromba szedte, hogy a recepcióban milyen kifogások fogalmazódnak meg rendre Ady lírájával szemben. Ezt követően Ady verseinek balladás jellegéről értekezett, amely szintén megosztotta a költő értelmezőit. Az előadássorozatot az Ady költészete mellett határozottan kiálló Ágoston Zoltán zárta, aki valamivel könnyedebb, hétköznapibb témát szeretett volna választani. Ady és a pénz kapcsolatáról szólt, amit néhány vers, rövidpróza és tárca bemutatásával demonstrált. Képet adott Ady anyagi helyzetéről és arról, hogy a pénz milyen hatást gyakorolt a költőre, és a magyar költészetbe nóvumot hozva miként mutatkozott meg mindez műveiben.

A rendezvény során tehát Adyt bíráló megjegyzések is jócskán elhangzottak, és mindvégig nyílt vita zajlott. A szimpózium előadásai így, a nyitóbeszédben megfogalmazott célokat betartva, Adyt „nem talapzatra emelt szoborként” kezelték, hanem a kultusztól eltávolodva tárgyalták a költő életművét és annak hatását.