Az elhunytak emlékére

Kircsi László

Nem engedlek el címmel hangzott el a Pannon Filharmonikusok hangversenye október 31-én a Kodály Központban.

 

Hagyomány lett immár ez a koncert. Mind műsorában, mind előadóiban, mind körülményeiben. Már az érkezés sugallja az esemény tiszteletét és hangulatát: a koncertteremhez vezető lejáraton mécsesek százai égtek, melyeket az érkező közönség helyez el és gyújt meg a hangverseny előtt.

A műsor természetesen Bach: két kantáta (Ich lasse dich nicht, BWV 157., a Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen, BWV 12.), két motetta (Komm, Jesu, komm, BWV 229., Ich lasse dich nicht, BWV Anh. 159.), valamint a Musikalisches Opfer egy tétele, a Ricercar Vass András átiratában. Emelkedett zenék, áhítattal szolgálják az ünnep méltóságát. A teljes hangverseny kiemelkedő színvonalat képviselt. Nagyszerű hangszeres, szólisztikus teljesítményeket hallhattunk, az oboa, a trombita, a hegedű és fuvolaszólók gyönyörű átéltséggel szólaltak meg, a zenekar játéka visszafogott barokk hangzással tisztán és egységesen tolmácsolta Bach csodálatos partitúráját.

Ismét élmény volt hallgatni a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusát. A négy éve alakult együttes hiánypótló lett a város zenei életében, pedig Pécs közismerten magas zenekultúráját eddig is nívós kórusok gazdagították. Az oratóriuméneklésre való specializálódás azonban olyan színvonalat teremtett, amely a ma már minden eszközzel könnyen elérhető, meghallgatható művek és együttesek sokaságában is kiemelkedő. Egységes hangzás, tiszta intonáció, gazdag dinamikai skála jellemzi előadásukat, köszönhetően két karigazgatójuknak, Dobos Lászlónak és Vass Andrásnak.

A koncert énekes szólistái tovább emelték a hangverseny színvonalát. Gavodi Zoltán (kontratenor), Megyesi Zoltán (tenor) és Hámori Szabolcs (basszus) biztos stílusérzékkel, tisztán és jól formálva valósították meg az egyáltalán nem könnyű partitúrát. Ritkán hallható művek szólaltak meg nagyszerű tolmácsolásban – különleges élményben volt részünk.

2019-11-06 14:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek