1969-ben A látogató gyökeres újdonságával lepte meg az olvasót. Noha ugyanúgy a társadalom peremvidékéről szólt, mint a korabeli széppróza számos más alkotása, nála nem híres vagányok romantikus pikareszk történeteiben jelentek meg a renden kívüliek, hanem a szegénység szegénység, a nyomor nyomor, a kilátástalanság kilátástalanság volt. Ezzel újra megjelent a radikális társadalomkritika a magyar irodalomban. Konrád témájához új nyelvet talált, nem azt a reduktív tömörségűt, amilyenen akkoriban szólt a magyar irodalom, hanem gazdagabbat, elszabadultabb fantáziájút, amelyre a találó szót barátja, Hernádi Gyula találta meg, de ő használta fegyelmezetlenségtől, öncélúságtól menten: száraz barokk. Továbbá A látogató értelmiségi regény volt – egy szabadon lebegő, kritikus értelmiségi elmélkedett benne cselekvéskörének lehetőségeiről. Felszabadító élmény volt.

(Fotó: Valuska Gábor / Litera)