Hirdetői szerint egyre nevesebb és visszhangosabb művészeti centrummá varázsolja Szentendrét az országhatáron is átívelő Art Capital. Figyelemre méltó, hogy az idén negyedszer megrendezett, májusban már megnyitott képzőművészeti fesztivál nemcsak Magyarországról vonz szép számú közönséget erre az amúgy is közkedvelt kirándulóhelyre, hanem a környező országokból úgyszintén. Nevezetesen Ausztriából, Szlovákiából, Szerbiából, Romániából, ahonnan egyre többen özönlenek a Duna-parti városkába kifejezetten az ott kiállított „kapitális” művek megtekintésére, miközben a kísérő programok sem maradnak néptelenek. (Értsd: nem vesznek bele az oly gyakori mélabús visszhangtalanságba.) Az idei szemle címe elsősorban azt jelenti, hogy az álomhoz kapcsolódóan – lett légyen az új vagy régi – számtalan tárlat látható a szeptemberi zárásig Szentendre belvárosában. Ezek főleg asszociatív szinten érintkeznek, kommunikálnak egymással a szó szoros értelmében, az alkotók sorában kimagasló helyen – az „álmok szirtjén és szeméthegyek csúcsán” – a nemzetközileg is vitathatatlanul jelentősnek mondható, a linzi Ars Electronica nagydíját elnyerő orosz Dmitrij Kavargával. Kavarga kinetikus alkotásaiból álló, Anyag és test. Mérgező antropocentrizmus című projektje a Művészet Malomban látogatható. Orosz kinetikus projekt kavarog hát a képzőművészeti malomban, ami ezzel a mozgásra/dinamikára épülő életművel kapcsolatban aligha pusztán elfuserált szójáték.

Dmitrij Kavarga: Anyag és test

A látogató által mozgásba hozható kavargai figurák tőszomszédságában, az épület középső traktusában ugyanakkor Nagy Kriszta (ezúttal Nagy Kriszta x-T) Csipke Rózsika halott című helyspecifikus kiállítását élvezheti a közönség. (Mintegy mementójaként Bada Dada híres, immár a művészettörténetbe költözött alkotásának, a Szabó Rozáliát agyonbaszta a villámnak.) Tyereskova Csipke Rózsikája horgolt alsóneműben hever félig felöltöztetett csontvázként ezernyi plasztik-rózsával a falon, úgy vár az ő daliás hercegére. Rózsika testi állapotára való tekintettel olybá tűnik, a herceg nem kapkodja el a dolgot. A csipkéről és rózsáról akár a művésznő egy korábbi elhíresült dalára is asszociálhatnánk (enyhébb esetben a két pop-ikon, Kylie Minogue és Nick Cave világhírű számára). Ugyanitt tekinthető meg az előző kettőnél jóval decensebb Eva Schlegel In Between és Csurka Eszter Alpha című kiállítása is. Az osztrák festőnő művei egyfajta szürrealisztikus lélekutazást tükröznek, akárcsak Csurka alkotásai, amelyek zizegő, kristálybarlangszerű mivoltukban furcsa tájakon történő „trippelés” élményét keltik. Ezekhez kapcsolódik legszorosabban Boros Violának a Városi Vendégház gyér megvilágítású pincerendszerében kiállított szellemidéző tárgyegyüttese és zsibvásári giccshalmaza, központjában egy ággyal, amely viszont éppenséggel Forgács Péter pszichoanalitikus videóival áll testvérségben, amelyek meg a lélekbúvár és páciense vonalon jelentkező reménytelen zárlatról „szólnak”.

Csurka Eszter: Alpha

Érdekes színfoltját képezi az idei Art Capitalnak a magát élsportoló tetoválóművészből élművészeti magaslatokba feltornázó Lukáš Musil, aki pályafutását Csehországban kezdte, hogy Magyarországon, budapesti műtermében folytassa. Musil a legkülönfélébb műfajokban szereti kipróbálni magát, furcsa hatású fotókat készít, konceptualista installációkat hoz létre, régi barlangrajzokat utánoz, nem utolsósorban fest mindenfélét. Például szellemeket. Ijesztő, deformált, szétfolyó szellemarcokat, szellemalakokat hív életre spray, akril és vászon segítségével. Mondhatni, legősibb félelmeinket szabadítja ránk, hogy nyomasztó kiállításának harmadik termét elhagyva: valósággal megkönnyebbüljünk, ezt élve megúsztuk.   

Az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeumban a Paradise City csoportos kiállításon Csizik Balázs, Kondor Attila, Schmied Andi, Stefan Osnowski és Szabó Kristóf munkái a metaforaként értelmezett város témájához nyúlnak – középpontban a panelrengetegek/betondzsungelek ironikus paradicsomi láttatásával. Az egykori Mennyei Jeruzsálem idealisztikus képe mára csupa feszítő ellentmondással telítődött, ezt sugallják, mi több: élénken érzékeltetik a felsorolt alkotók. Az udvaron a Babos Zsili készítette installációt szemlélheti meg a kimenő vagy bemenő, esetleg éppenséggel ki-be mászkáló látogató (megj.: a mászkálást mint megtekintési formát maga a rendezvény sugallja!), míg a Barcsay Múzeumban a titokzatos enteriőröket kedvelő román Florin Stefan Morpheus gyűjtőcímet viselő új alkotásaival találkozhatunk. A kísérőszöveg szerint Florin a nyomasztó titkok és kétértelmű helyzetek szerelmese, főszereplői a mindennapi munkájukat végző, gyakran meztelen női alakok, akik már első pillantásra klasszikus festészeti példákat idéznek. (Képzeletbeli mosogató aktok.) A Vajda Lajos Múzeum alsó szintjén kapott helyet Halász Péter Tamás Tripod című tárlata, az udvaron pedig Nagy Barbara A takaró című installációja várja közönségét. A főtéri kiállítóteremben ugyanakkor a szentendrei teátrum félévszázados történetét bemutató tárlat látható, a Ferenczy Múzeumban pedig a magyar szürrealizmus átfogó kiállítása tekinthető meg, amely a történeti avantgárd irányzattá érett izmus időszakában született, annak tartalmi és stiláris jegyeit megjelenítő művekből nyújt színvonalas válogatást.

Halász Péter Tamás: Tripod

Megjegyzés: az egyik minapi viharban a múzeum beázott, de szerencsére a művek nem károsodtak, úgyhogy az átmeneti zárva tartást megkönnyebbült újranyitás követte valószínűleg. Nem vártuk meg. Erről itt különben is csupán ennyit, ugyanis e külön is kezelhető esemény aligha szorítható be szerényebb terjedelmű írásunk keretei közé.

Egyébiránt idén is számos kültéri kiállítás színesíti az Art Capital programját. Ilyen például Koronczi Endre Extrém.Alvás című sorozata, ahogy azok az egyszemélyes, sötétített videofülkék is a szentendrei utcákon kaptak helyet, amelyekben a világirodalom számos álomjelenetével szembesülhetnek a látogatók. Az ember tehát beáll a fülkébe, a színész az adott műből olyan dramatizált szövegrészt ad elő, amelynek álomszerűsége vitathatatlan, és régi álomszerűsége még vitathatatlanabb. Különös átélési/újraélési lehetőség.

Visszapillantva az Art Capital, szervezői szerint Közép-Kelet-Európa legnagyobb képzőművészeti fesztiváljának elmúlt pár évére, látható, hogy annak keretében olyan jeles művészek állítottak ott ki, mint például Marina Abramović, Peter Kogler, Viktor Szidorenko, Bill Viola stb. Továbbá Jelena Bulajić. Őt Szerbia, míg az említett Abramovićot, miképp más pályán Szeles Mónika teniszezőnőt is például, az USA jegyzi. Aztán Eija-Liisa Ahtila Finnországból, Mohau Modisakeng Dél-Afrikából, vagy Yoko Ono. Egyértelmű, hogy az idei nagy felfedezett, ugyebár, a már említett Dmitrij Kavarga és az ő mérgező emberközpontúsága. Róla még csak annyit, hogy a Moszkvában élő alkotó az úgynevezett poszthumán művészet emblematikus figurája. 1988 óta élénk részvevője nemzetközi kiállításoknak, nagyméretű, ugyanakkor aprólékos kidolgozású polimerekből, esetenként 3D-nyomtatással készült szobrai, domborművei mellett főként kinetikus szerkezeteket és interaktív installációkat készít, mozgóképpel, hangfelvétellel fejelve meg azokat. Alkotásai a tudomány, művészet és technológia szintézisén alapulnak, létrehozásukba gyakran mérnököket, programozókat von be. A látogatót Kavarga a fizikai test pusztulásába vezeti be az installált helyszínen, így Szentendrén is. Váljék szellemünk felemelő szabadulására.

(Fotók: www.artcapital.hu)