Az idei Margó Irodalmi Fesztivál „Bevállalod? – avagy hogyan tanítsunk kortárs szövegeket a középiskolában” című programján A Fausttól a Szívlapátig. Kortárs könyvek a középiskolában című kötet szerzői és Mészáros Márton beszélgettek június 14-én a kiadvány koncepciójáról, céljairól és lehetséges hatásairól, illetve a magyar középiskolai irodalomoktatás aktuális helyzetéről és lehetőségeiről.

„Ez a kötet csomópont minden értelemben. Hiányzó pont egy hálóból, ami nagyon sokfelé vezet: a klasszikus irodalmi kánon felé, a populáris regiszter felé, illetve mediálisan vezet a képek és a filmek felé” – hangzott el Mészáros Mártontól a beszélgetés végén a tárgyalt kiadvány méltatásaként. A Fausttól a Szívlapátig leginkább középiskolai irodalomtanároknak szól, sarkallva őket arra, hogy bátran nyúljanak kortárs irodalmi művekhez tanóráikon a kerettanterv szövegei mellett. A könyv tizennégy kortárs műhöz nyújt elemzéseket és óravázlatokat.

Mészáros Márton a beszélgetés elején azt fejtegette, szerinte általánosan elterjedt közhely a tudományos és kulturális szféra képviselőinek körében, hogy a középiskolai irodalomoktatás avítt, idejétmúlt jellege, a kortársaknak való hátat fordítás annak a következménye, hogy a középiskola közege nem elég rugalmas, illetve a tanárok nem elég nyitottak. Ezzel szemben azonban az is lehetséges, hogy a tanárok egész egyszerűen nem kaptak megfelelő segítséget, amit érdemben tudnak használni az oktatás során ahhoz, hogy az óráikat aktuálisabbá tudják tenni.

A beszélgetésen elhangzott, hogy a kötetben szereplő könyvek kiválasztása során fontos szempont volt, hogy olyan művek kerüljenek a kiadványba, amelyek az elmúlt évtized irodalmi alkotásai és emellett könnyen beszerezhetők. Lényeges tényező volt az is, hogy a szövegek az oktatásban is hasznosíthatók legyenek, olyanok, amelyeket hozzá lehet kapcsolni a kerettanterv szövegeihez. Balajthy Ágnes kiemelte, hogy a dráma a magyar irodalomoktatásban mellőzött mostohagyerek, ezért különösen fontosnak tartották, hogy kortárs magyar dráma is kerüljön a kiadványba. Így kapott helyet Tasnádi István és Jeli Viktória kettős:játéka. Ennek köszönhetően a diákok is láthatják, hogyan élnek tovább a 19. századi drámai hagyományok egy kortárs darabban. Vinczellér Katalin azt a szempontot emelte ki, hogy a kerettanterv meglehetősen szürke és nyomasztó jellegét szerették volna oldani azzal, hogy szórakoztató, könnyebben befogadható szövegeket is válogattak a kötetbe, hiszen megerőltető folyton a halálról és az elmúlásról beszélni majdnem minden egyes tanórán.

Mészáros Márton szerint a kötet a kortársiasság sajátos fogalmát helyezi előtérbe, mely akarva-akaratlanul kanonizál. A kötet alcíme az, hogy Kortárs könyvek a középiskolában, ezért felmerülhet az a kérdés, hogy mennyire lehet a könyvben szereplő műlista reprezentatív, illetve mennyiben lép fel a szöveg a kanonizáció igényével. Fenyő D. György véleménye alapján a könyv egyáltalán nem próbál meg kánont teremteni, nem modellértékű. A könyvnek inkább ösztönző, utat törő funkciója lehet, és jó lenne, ha minél több ehhez hasonló kiadvány jelenne meg. A kortárs magyar irodalom megközelítésének nem az a módja, hogy felsorolunk fontos műveket, amelyek a kortárs magyar irodalom esszenciáját adják, hiszen ez alapvetően lehetetlen vállalkozás lenne. Erre reagálva Mészáros Márton megjegyezte, hogy azért a könyv mégiscsak kanonizál, és elég nagy felelősség egy ilyen kötetet kiadni, ám tiszteletre méltó felelősség.

A szerzők egyetértenek abban, hogy a kötet célja leginkább az, hogy motiváljon, ösztönözzön és egy olyan módszert reprezentáljon, amely megmutatja, hogyan tudunk kortárs szövegekhez nyúlni, ilyen értelemben példamutató funkcióról is beszélhetünk. A Fausttól a Szívlapátig elősegíti azt, hogy a tanárok is jobban élvezzék az órákat, hiszen olyan olvasmányokat taníthatnak, melyek eltérnek a kerettanterv megszokott szövegeitől, amelyekkel már évek óta dolgoznak, ezáltal a tanár és a diák közös felfedezésélményévé válik az olvasás. Hiszen az új olvasmányélmények és az ezekről való szabad gondolkodás élménye miatt szeretünk olvasni, ez az irodalom lényege: „Nyúlj hozzá szabadon, frissülj fel.”

Fenyő D. György egy ponton megjegyezte, a kötet fontos állítása lehet az, hogy az irodalom párbeszédre épül. A kiadvány megmutatja, hogyan reagálnak a kortárs művek a klasszikusokra. Fontos, hogy a tudásunkban benne lévő szövegekhez tudjunk kortársakat kapcsolni, hiszen másképp olvasunk kortárs műveket a régiek ismeretében.

A beszélgetés során felmerült az is, hogy a posztmodern kánonnak nem nagyon van nyoma a kiadványban. A szerzők egyetértettek abban, hogy ez azért tűnhet így, mert fontos szempont volt az is, hogy jelen lévő, aktuális szövegek legyenek a kötetben, és például Nádas vagy Esterházy már egy korábbi generáció szerzői. A kötet inkább az elmúlt évtized irodalmi trendjeit szerette volna előtérbe helyezni. Mindezek kapcsán Balajthy Ágnes kifejtette, hogy posztmodern identitásproblémák megjelennek számos szövegben, így például a rassz vagy a szexuális identitás kérdése, majd ehhez Fenyő D. György hozzátette, hogy a posztmodernnek például azon jellemzője, hogy a nyelv áll az előtérben, több szövegen is tetten érhető. A kiadványban szereplő könyvek posztmodern utáni alkotások, melyekbe a posztmodern irodalom tudása is beépült.

„Feltűnően kevés lírai szöveg volt a kötetben. Ez a középiskolás korosztály ízlését tükrözi, vagy a ti ízlésetek miatt lett kevesebb a líra?” – hangzott el a kérdés Mészárostól. A szerzők válasza szerint ez tudatos döntés eredménye, melyet azzal indokoltak, hogy a középiskolai tananyagban aránytalanul sok a líra ahhoz képest, hogy általánosságban kevesebben olvasnak verset, mint prózát, hiszen a történetolvasás alapvetően könnyebb, mindenkinek van benne gyakorlata.

A beszélgetés végén Fenyő D. György a kiadvány egyik feladatát prezentálta, mely Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regényéhez készült.