„A királykisasszony csak sírt, sírt, míg az álom el nem nyomta. – Röf-röf-röf – mondta a disznó –, csak aludjál, királykisasszony, holnap a bánatod örömre változik…”

Meddig lehet elmenni egy párkapcsolatban, és mi számít már tabunak? Mi van, ha az egyik fél túlságosan szereti a másikat, a másik viszont nem szeret eléggé? Mit engedhetünk meg magunknak és mit a másiknak? Mi egy férfi és mi egy nő szerepe egy párkapcsolatban? És mi történik, ha minden összedőlni látszik körülöttünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jár körül a Pécsi Harmadik Színház és az Oberon Társulat közös produkciója, a Tiszavirág, amely ezekre a kérdésekre színházi-nevelési előadás keretében keresi a választ.

Bevallom, amikor utánanéztem a darabnak és láttam, hogy interaktív produkcióról van szó, kicsit megijedtem, és erősen elgondolkodtam, hogy inkább kihagyom az esti színházat. Senki sem szeret egy csapat idegen előtt kényes témákról beszélni, ezért vonakodtam a dologtól, ám az első fél óra elteltével minden félelmem elszállt. A rendező és az előadás mediátora, Ákli Krisztián vezetett be minket a terembe, s elmagyarázta, mit fogunk látni az elkövetkező két órában. Ahogy már tudtuk, olyan előadáson veszünk majd részt, amelyben fontos lesz a közönséggel való kommunikáció, ezért a színpadot is ennek megfelelően alakították ki. Középen a színtér, annak két oldalán pedig négy sor szék, ezen foglalhattunk helyet mi, a közönség. Olyan darabról lesz szó, amelyben megosztó kérdésekre keressük a közönség megosztó válaszait. Nincs jó válasz, ahogy nincsen rossz sem, hozzászólni természetesen annak kell, aki szeretne, és reméli, hogy mindenki egy kicsit okosabban távozik a műsorszám után – mondta Ákli. Ezután izgatottan helyet is foglaltunk, és kezdődött a produkció.

A terem nem sötétült el, helyette a színpadon egy lány előadta Benedek Elek Szóló szőlő című meséjét, majd bejött a színre két fiú, s megismertük a szereplőket. Egy lány, Anna (Szalai Barbara) két fiú között őrlődik; Ádám (Arató Máté) és Boldizsár (Fenyvesi Mihály) csapják neki a szelet. Meghallgathattuk, a két fiú hogyan próbálja túllicitálni egymást a lány figyelméért, majd a közönség megkapta az első kérdést: mindenki jelezze kézfeltartással, ő Anna helyében melyiküket választaná. A közönség voksa Ádámra esett, ezért megnézhettük, hogyan fejlődik ki a kapcsolatuk. Innentől a másik fiú, Boldizsár játszotta az összes többi férfi szereplőt. Annáról hamar kiderült, hogy nem éppen a legerősebb jellemű, Ádám viszont annál inkább: előszeretettel használta az érzelmi zsarolás eszközét, s mindenkire féltékeny volt, aki a lányhoz szólt. Ezen a ponton értelmet nyert a darab címe is: a kapcsolatok valóban illékonyak, s szavatosságuk tényleg tarthat olyan rövid ideig, mint egy tiszavirág élete. Ez a metafora bármennyire is elcsépelt, az előadásra, s ezzel együtt az életre feltétlenül igaz. A közönségnek akkor tette fel a második kérdést a rendező, amikor a pár egy buszút során Anna egyik régi ismerősével találkozott, akivel régen nyilvánvalóan több volt köztük puszta barátságnál, s ezt a fiú nem volt rest érzékeltetni Ádámmal sem. Aki fel is háborodott, kisebb veszekedés alakult ki a pár között, ezért a rendező azt a kérdést szegezte nekünk, hogy szerintünk megcsalásnak számít-e a flörtölés. Itt vált igazán nyilvánvalóvá a színpad kialakítása. Aki szerint igen, az üljön a jobb oldalra, aki szerint nem, az a balra. A két oldal között hamar élénk vita alakult ki, ami megadta a következő másfél óra hangulatát. Amikor mindenki elmondta, amit el akart mondani, folytatódott az előadás. Ebben a részben azt láthattuk, hogyan birkózik meg Anna Ádám féltékenységével, ami felvetette a következő kérdést: igaza volt-e a fiúnak, vagy viselkedésével már túl messzire ment? Mindenki elfoglalta a helyét, kifejtette, miért oda ült, ahova, majd jött az este talán legkomolyabb kérdése.

Egy jelentős veszekedés után elcsattant az első pofon. Belefér-e ez egy párkapcsolatba, vagy vége van-e annak, ha a férfi megüti a nőt? Vége van-e akkor, ha a nő a férfit? Miután ezt is megvitattuk, betekinthettünk kicsit a lány családi hátterébe, ahol azt láttuk, hogy apja is erősen irányítani akarja Annát, aki a két, a saját akaratát erősen a lányra kényszerítő férfi között őrlődik. Az apa nem szívelte túlságosan Ádámot, és a véleményének sem félt hangot adni a pár társaságában sem. Ellenezte Anna Ádámmal való kapcsolatát, a fiú pedig azt, hogy a lány apja beleszól mindenbe. Anna, mint a műsor elején elmondott mese királykisasszonya, nem volt cselekvőképes karakter, ezért arra a kérdésre, hogy a szülő beleszólhat-e gyereke kapcsolatába, a közönségnek kellett megtalálnia a választ.

Miután ezt is megvitattuk, jött a végső, legsúlyosabb probléma: a lány teherbe esett, amit Ádám nem fogadott túl jól, s egyértelművé tette, szerinte mi lenne a megoldás. Itt nem kérte ki a rendező a témáról a véleményünket, csak annyit kérdezett, szerintünk mi fog történni a párral ezután. Mindenki elmondta, amit gondolt, majd Anna megint elmondta azt a mesét, amit az előadás elején már hallhattunk tőle, ezzel szép, keretes szerkezetet adva a darabnak, s így az este véget is ért. Azzal, hogy a végén nem azt beszéltük meg, mit kellene tennie a párnak, hanem azt, hogy mit fog, megkaptuk a kérdésre az igazi választ: azt, hogy erre a helyzetre nincsen helyes megoldás. Mindenkinek saját magának kell kitalálnia, mit tegyen, s ez talán a legnehezebb ebben a helyzetben.

A három fiatal kiválóan alakította a szerepét. Mindenképpen említésre méltó az, ahogy az előadásra felkészültek, hiszen ha az aznapi közönség Boldizsárt választotta volna, akkor teljesen más darabot kellett volna eljátszaniuk, ezért ez mindenképpen olyan színdarab, amelyet kétszer is érdemes megnézni. A rendező is remekül végezte feladatát mint mediátor, az este alatt sikerült teljesen pártatlannak maradnia, és kérdéseivel gördülékeny volt a vita is. Dicséretet érdemel még a darab világosítása és zenei aláfestése. Nagyon jól simult az épp eljátszott jelenet érzelmeihez, és a U2-, vagy éppen az Elefánt-dalok átdolgozása remekül illett az előadáshoz.

Ahogy az est elején végignéztem a termen, azt láttam, hogy többnyire diákok ülnek a székeken. Voltak idősebbek, fiatalabbak, házaspárok, olyanok, akik egyedül jöttek, s olyanok is, akik barátokkal. Kicsit furcsálltam, hogy ennyi fiatal volt jelen, ám az előadás alatt nagyon jól vették a kérdések által felállított akadályokat, s néhány válaszuk jobban megállta a helyét bármely felnőtténél. Az első kérdések után tényleg olyan érzésem volt, mintha visszacsöppentem volna egy gimis osztályterembe. Megvolt az a hat-hét ember, aki minden kérdéshez hozzászólt, a többiek inkább csak a mellettük ülővel tudatták véleményüket. Ám a rendezőnek igaza volt: valóban csak az szólalt fel, aki szeretett volna, és úgy érzem, mindannyian ténylegesen hazavittünk magunkkal egy kis darabot az előadásból. Ez az est végén is meglátszott: a közönség egy emberként vonult ki a teremből, és még az utcán is hallani lehetett a nézők beszélgetését.

Olyan témákról volt szó, melyekről beszélünk ugyan, ám nem úgy, ahogy kellene, s talán nem is eleget, ezért az előadás nagyon jó alkalom volt a vita megnyitására. Mindenki tanulhatott egy kicsit a másiktól, sokféle álláspontot megismerhettünk, ezért úgy vélem, mindenképpen hasznosan töltött este volt ez, így mindenkinek csak ajánlani tudom az Oberon Társulat és a Pécsi Harmadik Színház Tiszavirág című előadását.