A Janus Pannonius Múzeum „Inez mosolya” című, Kosári Aurél magángyűjteményéből válogató kiállítása a címadó festmény mellett Zádor István 1936-ban festett női portréját helyezi reflektorfénybe. Míg a titokzatos mosolyú Inez kilétét legfeljebb a képkereskedő emlékezete őrizte meg, Nagy Máriáról, aki az 1935-ös Miss Európa versenyen „Miss Duna” néven második helyezést ért el, többet tudhatunk, hiszen a fiatal maglódi lány 1935 nyarán a korabeli sajtó érdeklődésének középpontjába került.

Zádor István Iványi Grünwald Bélával, Kisfaludy Stróbl Zsigmonddal, Harsányi Zsolttal, Lengyel Menyhérttel, Porzsolt Kálmánnal és Szép Ernővel együtt éveken át tagja volt a Miss Magyarország – ahogy akkoriban nevezték, Miss Hungária – verseny zsűrijének, ám Nagy Máriát nem a verseny magyarországi fordulójában ismerte meg, hanem a párizsi versenyt követően. Miss Duna ugyanis nem a szokásos úton, a hazai válogatás győzteseként jutott az európai mezőnybe, mint neves elődei, Simon Böske vagy Tasnády Fekete Mária.

A modern kori szépségversenyek története az 1880-as években kezdődik, a tengeri fürdőzés elterjedésével, amely kulcsszerepet játszott a testhez való viszony alapvető megváltozásában. Az 1910-es évek közepétől főként Amerikában egyre gyakrabban rendeznek alkalmi felvonulásokat a fürdővárosokban, melyeknek egyik fő attrakcióját a „bathing beauties”, a „fürdőző szépségek” parádéja jelenti. 1924-ben, Atlantic City strandján koronázták meg (a Szabadság-szobor sugárkoszorújával) az első Miss Americát, 1928-tól pedig már Európa is királynőt választ az országos versenyek győztesei közül. A női szépségnek a nemzeti eszménnyel történő összekapcsolása új, szimbolikus dimenziót adott a korábban könnyed nyári szórakozásnak számító eseménynek.

Magyarországon a nyilvános szépségversenyeket kezdettől fogva a konzervatív közvélemény tiltakozása kísérte. 1925 májusában a Margit-szigeti majális résztvevői pünkösdi királynőt választottak, mire a katolikus egyetemi diákszövetség, az Ébredő Magyarok Egyesülete, valamint a Magyar Egyesület a Leánykereskedés Ellen nevű szervezet a belügyminiszternél kezdeményezte a versenyek betiltását. Az egész Európán végigsöprő szépségverseny-láznak azonban akkor még nem tudtak gátat vetni: 1929-ben megrendezték az első hazai válogatást, amelynek győztese, Simon Böske abban az évben a Miss Európa címet is elnyerte.

Zádor István: "Miss Duna", 1936
olaj, vászon, 70x50 cm
Kosáry Aurél gyűjteményéből

A magyar lány nemzetközi sikerének szimbolikus potenciálját a politikai szcéna minden szereplője felismerte, és igyekezett a maga ideológiájának szolgálatába állítani. Sokan komolyan latolgatták, hogy a fejlemény milyen módon befolyásolhatja a trianoni döntés revíziójának esélyeit, mások azt követelték, hogy Simon Böske a győzelmét követő reprezentatív eseményeken gyászruhában, kezében Nagy-Magyarország térképével vonuljon fel.

Miután Mussolini 1931-ben betiltotta az országos versenyeket Olaszországban, itthon ismét felerősödött „a magyar nő piaci cikké degradálása” miatt háborgó nőegyletek és egyházi elöljárók hangja. 1933-tól Németországban is felfüggesztették a nemzeti válogatókat. A jobboldali sajtó ettől kezdve össztüzet zúdított a szépségverseny intézményére, és végül 1934 elején sikerült elérnie, hogy a belügyminiszter rendeletben korlátozza az efféle események rendezését, Magyarország pedig nem küldött többé hivatalosan jelöltet a nemzetközi versenyekre.

1934-től már nem a Színházi Élet szerkesztősége rendezte az előválogatást, ahogy a korábbi években, hanem – mivel a Miss Európa verseny Párizsban zajlott – az ottani magyar kolónia a maga berkein belül választott Miss Hungáriát. 1935-ben Fehér Éva személyében. Ekkor lép színre Nagy Mária, aki nem a verseny miatt érkezett Párizsba, hanem mert próbafelvételre hívták egy készülő filmhez. A produkció reklámfőnöke mutatta be a Le Journal főszerkesztőjének, Maurice Waleffe-nek, a Miss Európa verseny főszervezőjének. Waleffe érdeklődését azonnal felkeltette a pikáns szépségű, bubifrizurás, a harmincas évek közepének vampjaival szemben még a húszas évek flapper-ideálját képviselő lány, és „Miss Duna” néven őt is felvette a mezőnybe.

Az informális jelölés nyomán a sajtóban azonnal megindultak a találgatások. Mária színinövendékként, az Arizona mulató és a Royal Orfeum görlkórusának tagjaként voltaképpen profinak számított, amit a versenyszabályok tiltottak. A legszenvedélyesebben azonban a származását vitatták a hazai lapok: felröppent a hír, hogy valójában nem is Nagy Máriának, hanem Schwarzenberger Arankának hívják. Simon Böskét zsidó származása miatt már 1929-ben ízekre szedte a szélsőjobboldali sajtó, és hasonlóan dühödt támadásban volt része az 1933-as Miss Hungáriának, Gál Júliának is. Magát a szépségverseny intézményét is „zsidó bizniszként” emlegették ilyen körökben, amelynek számára – írja a Függetlenség – „a nők istenadta szépsége csak kirakati portéka”, és amely nem szolgál másra, mint hogy friss hússal táplálja Hollywood gépezetét. Ráadásul a Miss Európa verseny a Magyarországot a trianoni tragédiába taszító Franciaországban zajlott, ami ebben a kontextusban úgy vette ki magát, hogy az ellenség újra diadalt ül Hungária meggyalázott teste felett. A liberális lapok viszont éppen a magyarság életerejének bizonyítékát látták a sikerben. „Megköszönöm én is Miss Dunának, hogy a világ fővárosában ilyen respektust szerzett a magyar nő virtusának” – írja a Pesti Hírlap. „Az ilyen szépségversenyek meggyőzően bizonyítják, hogy amikor szép alakú és vérforraló leányokra van szükség, akkor hazánkat ma sem lehet kikapcsolni a nemzetközi forgalomból.”

A fő eseményre nem Párizsban, hanem Angliában, a népszerű devoni fürdőhelyen, Torquay-ben került sor. Waleffe várakozásaival ellentétben Mária csak második helyezett lett a kor divatjának sokkal inkább megfelelő, olvatag spanyol szépség mögött, de így is részt vehetett az az évi Miss Universe versenyen, ahol szintén másodikként futott be.

A sajtó érdeklődése azonban addigra elfordult tőle. A világversenyen elért eredményéről már csak néhány kisbetűs hír számol be. Még egyszer Párizsba hívják, most már filmszerepre, de egy „egzotikus” karakter alakítása közben az egész testét beborító barna festéktől kiütéseket kap, és haza kell jönnie. Neve ettől kezdve elvész a Nagy Máriák tengerében, mindössze egyetlenegyszer bukkan fel azonosítható módon: 1937-ben a Zeneakadémián Ady-verseket szaval énektanárnője, Somogyi Olga dalestjén. A beszámoló szerint tehetségesen.