A jó légkör és a felfokozott hangulat eleve adott volt, hiszen a Tudásközpont nagyelőadóját teljesen megtöltötték a látogatók, sőt még a lépcsőn is nem kevesen ültek, amit Grecsó Krisztián is megköszönt. Nagy várakozás előzte meg tehát az új regény megjelenését és bemutatását.

Már Ágoston Zoltán első kérdéséből kiderült, hogy a Vera Grecsó Jelmezbál című, 2016-os regényének az előtörténete: a válaszból pedig megtudhattuk, hogy az új könyv ötlete egy hibának köszönhető. Ugyanis az olvasók felhívták a szerző figyelmét arra, hogy a Jelmezbál végén szereplő nagy összkép nem stimmel, így Grecsó úgy érezte, még dolga van a mű világával, és a folytatást illetően Verára, a tizenegy éves örökbefogadott kislányra esett a választása. A történet 1980. augusztustól decemberig játszódik: ekkoriban a gyermekek elől rendre eltitkolták, ha örökbefogadottak voltak, de a helyzet tragikumát az adta, hogy rajtuk kívül ezt mindenki tudta. S bár a szerző elárulta, hogy személyesen is közel áll hozzá Vera, illetve az örökbefogadás kérdése, a személyes helyzet egyúttal írói problémákat is magában hordoz, hiszen Grecsó a regény cselekményének idején mindössze négyéves volt, és egy tizenegy éves kislány belső világának ábrázolása is nagy kihívás. Ahogy az is nagy kérdés, mennyire érett egy olyan korú lány: az ezzel kapcsolatos ellenvetésekre a szerző azt szokta felelni, hogy a szorongó, tépelődő kislány éppen a paradicsomi állapot és a kamaszkori bebábozódás között helyezkedik el, egy olyan éteri pillanatban, amikor még azt hiszi, megérthető a világ. Ebből is fakad az, hogy a Vera nem ifjúsági regény, nincs nevelő szándéka, annak ellenére sem, hogy a regény mottójául A Pál utcai fiúknak és Szabó Magda Abigéljének egy-egy részlete szolgál.

Ez a gondolat akkor fogalmazódott meg a szerzőben, amikor A Pál utcai fiúk című darab színpadi változatát készítette el Dés Lászlóval. Ekkor (saját elmondása szerint) legalább negyvenszer elolvasta az eredeti művet. A Verát inkább lélektani és realista regénynek gondolja, ahol egyszerre jelenik meg a dráma és a gyermeki illúzió elvetése. A Pál utcai fiúk poétikája nagy hatással volt a szerzőre, aki Molnárhoz hasonlóan egyetlen felesleges mondatot sem akart a művében. Ugyanakkor Grecsó a krimikre jellemző narratív technikát is alkalmazza: feszültséget teremt azáltal, hogy az elbeszélő több információt oszt meg az olvasóval, mint amennyit Vera tudhat. Az est során többször szóba került az előolvasók szerepe, akikkel Grecsó Krisztián ezúttal sokat vitatkozott. Példaként hozta fel erre a „szomorú izgulásˮ kifejezést, melyet az előolvasók leszavaztak, ám az olvasói visszajelzések alapján rendkívül pontosak bizonyult. A közönség soraiban is kérdéseket vetett fel, hogy Grecsó Krisztiánnak milyen nehézségeket jelentett egy kislány szerepébe belehelyezkedni. A szerző szerint a szorongás nemtől független, ugyanakkor hozzátette, hogy számára a női lélek megértése majdhogynem lehetetlen. Ezt találó analógiával illusztrálta: mint amikor egy torta összes szelete előttünk áll, egészében mégsem látjuk a teljes tortát. „A női lélekhez akkor sem tudok egészében eljutni, ha belehalok” – zárta le a beszélgetésnek ezt a hosszú és érzékeny szakaszát a szerző. 

Az est további részében Ágoston Zoltán a kikerülhetetlen kérdés felé terelte a beszélgetést: ez pedig a szerző betegsége, amelyről a Jelenkorban megjelent komoly és megrendítő verseiből is (Mint akinek hagyaték, Esti válasz) értesülhetett a nagyközönség. Az agyvérzése után újra a nyilvánosság elé álló és elesettségét vállaló, szavakat kereső Kulka János példája jelentette az író számára a fordulópontot. Verseket, novellát írt (Negyvennégyes), interjúkat adott; az író legmegrázóbb tapasztalata saját betegsége kapcsán az áldozathibáztatás volt, amellyel maga is számtalan esetben szembesült. „A betegségről nem a beteg ember tehetˮ – nyomatékosította világos üzenetét Grecsó Krisztián mindannyiunk számára. S annak ellenére, hogy felolvasásra nem vállalkozott, még az est befejezése után közel másfél órával is mosolyogva fogadta a dedikálásra érkezőket.