A címadás telitalálat. Mind a műsort, mind az interpretációt remekül jellemezte.

Elöljáróban: honi zenei életünkben merőben szokatlan jelenség, hogy egy szimfonikus zenekarnak két, egyenrangú vezető karmestere legyen. Határainkon kitekintve természetesen találunk hasonlót. A pécsi zenekar vezetésének és fenntartóinak azonban ehhez a fejleményhez meg kellett törniük a szokatlanság jegét. Az eredményt közönségünk tapasztalhatta: mind a mostani, mind a hónap közepén lezajlott bérleti hangverseny – Bogányi Tibor dirigálásával – zsúfolt ház mellett óriási sikerként könyvelhető el. Két különböző karakterű műsor, két különböző karakterű szólista és két különböző karakterű dirigens közreműködésével a zenekar a legszigorúbb mércével mérve is kiemelkedően játszott: hosszan szólt a taps a koncertek végén, a közönség pontosan érzékelte mindkét hangverseny igen magas művészi színvonalát.

A mostani koncerten Gilbert Varga olyan ritkán vagy alig hallható műveket választott, melyek hiányoznak a német kulturális anyatejen felnövekvő hazai zenei életünkben. Az Árpád-házi királyok alatt voltak francia zenei-kulturális kapcsolataink (lásd: Geoffroi de Breteuil: Planctus dallam az Ómagyar Mária-siralom szövegére). Történelmünk alakulása azonban elsősorban német kulturális befolyást eredményezett. Mai koncertéletünk mindenekelőtt a közönségigény kielégítését szolgálja: ismert romantikus, virtuóz művek hallhatók elsősorban hangversenyeinken. Igen, a romantika, mert az magával ragad, elbűvöl, az előadást csodálni lehet, micsoda előadói teljesítmény, bravúr stb. A huszadik század elején még az impresszionizmus is elsősorban Richard Strausson keresztül érkezett hozzánk. (Természetesen Bartók és Kodály impresszionista hatásaira ez nem vonatkozik!) Kevés francia művet hallgatunk és ismerünk. A koncertet nyitó két Satie-zene, a Gymnopédiák és a Gnossienne kimaradt hangversenyéletünkből. Pedig Eric Satie korának – a nagy századfordulónak – különösen ismert és kedvelt alakja volt. Szerény, ám polgárpukkasztó személyisége nagy hatással bírt kortársaira, például Debussyre, és az őt követő utódokra, például a francia Hatokra. Magányos, befelé forduló személyiség lehetett. Főleg zongorára komponált, a koncerten elhangzott két művét is Debussy és Poulenc hangszerelte meg. Szinte intim muzsika. Halk, lassan épülő és áradó. Megnövekedett decibelhez szokott füleinknek különösen szokatlan. És az interpretáció pontosan ehhez a Satie-hoz ragaszkodott. Nem volt ez egyszerű a zenekar számára sem. A finom, mégis érzékenyen élő vonós hangzás, a feltűnő szépséggel megszólaló oboaszóló élménye sokáig bennünk marad.

Bár César Franck d-moll szimfóniája, amely a hangverseny befejező darabja volt, ízig-vérig romantikus zene, mégsem a német romantika érzelgősségét, hanem a franciák könnyedebb érzelmességét reprezentálja. A szimfónia műfaja nem a franciák sajátja: César Franck is élete végén írt egyet. A d-moll tragédiát sejtető sötét hangnemisége itt-ott megjeleníti a drámát, ám a szerző ezt mindig dallamosságban oldja fel. Három tétele ellenére az azonos gondolatok általában minden tételben fel-feltűnnek, a küzdelem diadallá alakul át. Gilbert Varga pontosan tudta és érzékeltette a darab e tulajdonságait. Vezénylése, mozdulatai bár ökonomikusak voltak, mégis minden karaktert, folyamatot megjelenített. Zenekari múltam tapasztalatából is figyeltem mozdulatait: a pult mögött is teljes biztonságban éreztem volna magam.

Benjamin Beilman fiatal amerikai hegedűművész játszotta Karol Szymanowski I. hegedűversenyét. Igen érzékeny zene ez is, jól illett a hangverseny műsorába. Huszadik századi keletkezése ellenére megőrizte a kifejezés érthetőségét, lírai virtuóz és játékos elemek keveredése tette teljessé az egyetlen tételből álló művet. Egyik alkotóelemet sem volt egyszerű interpretálni, sem a szólistának, sem a kísérő együttesnek. A zenekar tökéletesen együttműködött szólistájával az előadás során. Benjamin Beilman gyönyörű hanggal, lenyűgöző technikával és főként a gyakran megszólaló igen magas fekvés ellenére csillogóan pontos intonációval lepett meg mindannyiunkat. Az eredmény: Szymanowski művének szeretete, hatalmas siker és három gyönyörű ráadás. Az egész hangverseny mély nyomokat hagyott, úgy gondolom, mindannyiunkban.

Visszatérve az írás elején említett előző koncertre: a két nagyszerű dirigens más-más értéket, más-más interpretációs eszményeket képviselő és feltehetően másféle műhelymunkát megvalósító jelenléte alapján a zenekar fejlődése új irányt jelöl a jövőre nézve. Ennek mi, a közönség leszünk haszonélvezői. Pécs valóban a kultúra városa. Ismét gazdagabbak lettünk.

(Fotó: Pannon Filharmonikusok / Bublik Róbert)