A magyar mozirajongók mindmáig nagy kedvvel emlegetik Bryan Singer Közönséges bűnözők (The Usual Suspects, 1995) című filmjének azt a jelenetét, amelyben a nyomozók egy súlyos égési sérüléseket szenvedett magyar tengerészt hallgatnak ki a kórházban. Az angol nyelvű filmbe került magyar inzert valóban megmosolyogtató. „Láttam az orcáját – suttogja rekedt hangon a férfi. – Ahogy láttam mindönt. Láttam a szömömmöl: ahogy becsukom, mostan is.”

A magyar változat nem szinkronizálta újra az eredeti magyar nyelvű párbeszédet, és jól is tette. Hiszen itt egy tolmács fordítja a tengerész vallomását magyarról angolra a nyomozóknak; ilyenformán a film eredeti magyar szövegbetétjének az idegenszerűsége világosan jelzi, hogy a szereplők ekkor egy „másik” nyelven szólalnak meg.

A kérdésre, hogy a fordító mit kezdjen az idegen nyelvű anyagba ágyazott célnyelvi szöveggel, valószínűleg nincs általános megoldás; valószínű, hogy minden egyes eset a körülmények mérlegelését igényli. Persze, minél bonyolultabb a szituáció, ez a mérlegelés is annál bonyolultabbá válik.

Neil Gaiman klasszikus képregényfolyama, a Sandman 64. füzetében nyomon követhetjük a történet központi hősének, Lord Morpheusnak, az Álmok Urának egy napját. Különféle világokat jár be, különböző álmokba lép be, mint ahogy felbukkan az ébrenlét világában is. Itt, a The Kindly Ones című fejezet nyolcadik részének a hatodik oldalán található az a panel, amelyen az Álomúr egy padon ücsörög, galamboktól körülvéve. Az ide tartozó feliratot talán így lehetne fordítani: „Egy kis közép-európai parkban megállt, hogy galambokat etessen, mert örömét lelte benne, noha abbahagyta, amikor megmutatták neki a táblát, amelyen ez állt: »Ne etesse a galambokat!«”

A rajzon a tábla is ott áll, a rontott magyar felirattal: NE ETAT A GALAMBAK.

A fordító előtt két lehetőség adódik: vagy javítja a magyar feliratot, vagy nem nyúl hozzá. De vajon valóban értelmes választás lehet a második opció? Mit nyer a szöveg azzal, ha benne hagyjuk a nem is egyszerűen hibás, hanem ordítóan értelmetlen, ilyenformán a magyar olvasó szemét már-már kiütő feliratot? Mégis, milyen érv szólhat az utóbbi döntés mellett?

A válasz a körülmények mérlegelésében, egész pontosan a következő panelben rejlik. Lord Morpheus még mindig a parkban ül, más nézők társaságában, egy kis pavilon színpada előtt, amelyen épp egy szamárfejet viselő alak ágál. A kép kísérőszövege a következő: „Keresztülsétált a parkon, és megtekintette a Szentivánéji álom egy szabadtéri előadását. Kissé csalódott volt a fordítás miatt.”

Tekintve, hogy a Sandman 64. füzete 1994-ben jelent meg, Nádasdy Ádám fordítása és a Csányi János-féle átirat – mindkettő az évi bemutató – mentesül a gyanú alól. Szóba jöhet még Eörsi István (1980) vagy Emőd György (1984) munkája, ám mindenekelőtt  az Arvisura nevezetes, Somogyi István-féle előadása juthat azonnal az eszünkbe; ezt az előadást akár Gaiman is láthatta 1988-ban a londoni Bloomsbury Festivalon, vagy éppenséggel a stratfordi amatőr fesztiválon. Ez esetben pedig, bármilyen megdöbbentő is, sajnos az a helyzet, hogy Arany János szövegével nincs kibékülve az Álmok Ura.

Persze mindez témánk szempontjából csak mellékszál, és ha túl tudjuk tenni magunkat a megrökönyödésen, még mindig érdemes vetni egy pillantást erre a kommentárra. Ugyanis ha a Sandman fikciója szerint Morpheus képes megítélni a magyar fordítás minőségét (márpedig miért ne volna képes, hiszen emberfölötti tudás és hatalom birtokában áll, ráadásul A vihar mellett a Szentivánéji álom az a darab, amelyet a történet fikciója szerint Shakespeare kifejezetten Lord Morpheus számára írt), úgy a parkban található rontott felirat nem lehet véletlen. A második panel kontextusában joggal tekinthető akár szerzői kikacsintásnak is, ironikus kommentárnak Morpheus mindentudásához – az író egy szelíd gesztussal kiinteget felénk emberfölötti teremtménye háta mögül.

És ha így ítéljük, akkor a rontott szövegnek ott a helye a magyar fordításban is.

A végére pedig – ahogy mondani szokás – egy update: Gaiman mesterműve mind ez idáig nem olvasható teljes terjedelmében magyarul; a Cartaphilus kiadása 2011-ben a negyedik kötettel abbamaradt. A fenti fordítási csapda, ha a képregényfolyam első kiadását vesszük alapul, minden bizonnyal nehéz döntés elé állíthatta volna a magyar fordítót. Ugyanakkor a Sandman tízkötetes, gyűjteményes kiadása keresztülvágja a gordiuszi csomót, és orvosolja a hibát – legalábbis részben. Ebben már ugyanis a következő (talán jobb szívvel javítható) felirat olvasható: „A galambokat etteni tilos!”