MORS et VITA – Életről és halálról
Lét és elmúlás, élet és halál – hosszú évek óta ezek a kérdések állnak Kunito Nagaoka munkássága középpontjában. A természeti és humán tragédiák, az újra és újra visszatérő háborúk mellett a technikai fejlődés is reális közelségbe hozza a katasztrófát. – A japán művész pécsi installációjáról és kiállításáról Irmtraud Schmitz megnyitóbeszédét közöljük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Nagaoka professzor!
Van-e értelme a művészetnek újra és újra feltennie a kérdést az életről és a halálról egy olyan világban, amelyben az életet természetes vagy erőszakos úton mindennap fenyegeti a halál? „Igen, éppen emiatt van értelme” – adja meg a választ Kunito Nagaoka művészete. Elmúlás és keletkezés egyetlen mondatba foglalva ma Európában nem tűnik időszerűnek. A japán hagyományban, csakúgy, mint egyéb ázsiai kultúrákban, az élet és halál egysége magától értetődő.
Kunito Nagaoka művei a születés és elmúlás sokrétű folyamatára, az élet folytonosságára irányítják figyelmünket, tekintetünket. Évek óta az átmenetek, a rétegek, a köztes stádiumok foglalkoztatják. Mi is érdekli őt, mi is érdekel mindannyiunkat, amikor elhagyjuk a felületet, és mélyebbre hatolunk? Ezt a kérdést szeretném Önöknek föltenni.
A kiállítás Nagaoka művészetének két területét mutatja be. Ebben a térben a Mors et Vita című installációja, a hátsóban válogatott metszetei láthatók Iseki címmel, ez a japán írásjel azt jelenti, „ásatások”.
A Cella Septichora, ez a világörökséghez tartozó helyszín újra kultuszhelyként, történeti szentélyként, „Spiritual Spot”-ként mutatkozik meg. Arra indít, hogy meditáljunk. A római, kora keresztény korból származó sírok közvetlen szomszédságában ez a fantasztikus rom mint egyfajta köztes hely, mint a halál és az élet között elhelyezkedő erőtér jelenik meg. Kunito Nagaoka ezt a hatást erősíti fel installációjával.
Az installációk időszakos műalkotások. Csak meghatározott ideig láthatóak, alávetik magukat a lét és elmúlás körforgásának: mulandó, nem maradandó művek.
Tekintsünk például erre a berendezett térre két perspektívából. A horizontális a földközeli síkot mutatja, a vertikális felfelé vezeti a tekintetet, a fénybe, a mennyboltra, a világűrre utal.
Hét nagy, rusztikus pirogránit tál áll a földön, melyek itt, helyben fellelt anyagból készültek. A keletelt apszisban, az oltár helyén, bazaltemelvényen áll a legnagyobb tál, vízzel megtöltve. Víz nélkül nem keletkezik élet. Az oldalapszisokban álló hat tál magvakat, terményeket tartalmaz, amelyek ősidők óta az emberiség alapvető élelmei. A tálakban búza, rizs, kukorica, repce, bab és borsó található. Minden egyes mag egy növény életét hordozza. A földbe gyökeret eresztve növekednek, és lesznek táplálékunkká vagy maggá, fenntartva a születés és elmúlás körforgását.
A kék kerek tárgy az égbolt alatt lebeg, a víz felett, és arra emlékeztet bennünket, milyen fontos szerepet játszik a víz a természet minden élőlénye számára.
Kunito Nagaoka másik teremben kiállított metszetei a maradandó művek közé tartoznak. A felszín alá vezető utakat mutatnak, és megörökítik a rombolás nyomait. Különös képződmények keletkeznek az őket körülvevő természet sötétjében. Ezek a technikailag tökéletesen kivitelezett, briliáns lapok számos országban elismeréseket, kitüntetéseket hoztak a művész számára. Megtalálhatók állami gyűjteményekben, többek között a berlini Porosz Kulturális Javak Alapítványának rézmetszetgyűjteményében vagy a bécsi Albertinában.
És most vissza az elejére: mire kérdez rá Nagaoka művészete? Arra, mit tegyünk, hogy megőrizzük az életet. Hogy vajon túl messzire mentünk-e, túl sokat romboltunk-e mi, emberek?
Köszönöm a figyelmüket, és köszönet mindenkinek, aki munkájával vagy támogatásával segítette e kiállítás létrejöttét.
Szalay Tamás fordítása