Elöljáróban két dolgot szeretnék megemlíteni. Az első az az igényes, mondhatnám gyönyörű, könyvértékű prospektus, amely a Pannon Filharmonikusok által az új évadban szervezett valamennyi hangverseny ismertetőjét tartalmazza. A teljes zenekari-zenei évad TITANIUM-nak nevezett sorozata igényes és szép grafikai megjelenésével minden hangverseny-látogató számára ingyen elérhető.

A második: a Pannonicum bérlet tematikai újszerűsége, mely vagy egy város, vagy egy hangulat szerint építi fel a koncertek műsorát. Újdonság a „PannoniCLUB” létrehozása, amelyben a közönség a hangversenyek szünetében, illetve a koncert után az elhangzott tematikához kapcsolódó beszélgetésen vehet részt, valamint a témához illő exkluzív gasztronómiai kínálatból részesülhet. Mindezen újdonságok jól reprezentálják a zenekar vezetésének arra irányuló törekvését, hogy megújuló formákkal és eszközökkel vonzóbbá tegyék a zenei kultúrát, a koncertlátogatást mind szélesebb közönség számára.

A szeptember 29-ei hangverseny címe Bécsi ikonok volt. Találó cím: a világ egyetlen városa sem tudhat magáénak annyi élvonalbeli zeneszerzőt, mint amennyit az osztrák főváros. Rögtön eszünkbe jut a Haydn, Mozart, Beethoven nevével fémjelzett bécsi klasszicizmus. De született egy II. bécsi iskola is a XX. század elején, mely nagy hatást gyakorolt a század egészére, Arnold Schönberghez kötődően. A felsoroltakon kívül nem szabad elfelejtkeznünk a többi világhírű és nagy jelentőségű komponista mellett Schubertről sem, aki Beethoven népszerűségének árnyékában rövid életében csupán baráti körében vált elismertté, az utókorra várt igazi felfedezése. A hangversenyen felhangzó „Nagy” C-dúr szimfóniájának előadását nem érte meg. A kéziratot Schumann fedezte fel több mint tíz évvel később, majd Mendelssohn vezényletével vált közismertté és közkedveltté.

A hangversenyszervezés a közönség megszokott igényeinek megfelelően (nyitány, versenymű, szimfónia), ám a kronológiát felborítva Schönberg II. Kamaraszimfóniájának (op. 38.) előadásával kezdődött. Izgalmas és drámai mű. Eredetileg a ’10-es években szólóhangszerek együttesére komponálta, a zenekari változat később készült, azonban megtartotta a hangszerek szólisztikus kezelését. A XX. század elején már szinte egyenrangúvá váló 12 hang (lásd Wagner Tristanját) alkalmazási lehetősége Schönberget is szabaddá tette ezek alkalmazásában, ám ez a tény újabb kérdéseket vetett föl. Mindent szabad a zenében? Hol a rend, amely elfogadhatóvá teszi a kompozíciót? Eltérhetünk-e a hangok megszokott, vonzást, feszültséget és oldódást teremtő alkalmazásától? Nagy kérdések a szerző számára is! Amíg Schönberg eljut a dodekafóniáig (a 12 hang egyenrangú alkalmazásának szabályáig), nagy utat jár be. Ez a mű egyik reprezentánsa az útkeresésnek. Hangneme sötét esz-moll. Lefelé hajló kvintlépéssel kezdődik, amely azonban nem a megszokott oldást jelenti, hanem az útkeresés kezdetét. Ő mondta, hogy a szerző nem kitalálja a hangokat, hanem rátalál ezekre. A megszokást, a rendet a kifejezés ereje váltja fel. A többször felhangzó kezdőmotívum hol zaklatottá, hol szárnyalóvá válik keze alatt. Felépített egy kompozíciót, amely hűen, drámaian, ám pontosan érzékelhetően szól a korai XX. század bizonytalan életérzéséről, s szinte megjósolja a század későbbi eseményeit. Bogányi Tibor (aki egyébként hétköznapjait Bécsben éli) a zenekar vezető karmestere, az est dirigense láttató, pontosan érzékelhető módon tolmácsolta a mű imént felvetett problémáit. Valódi drámát hallottunk, melyhez hozzájárultak a szóló fuvola átütő, mélysötét hangon megvalósított szólói, ám jelentős a zenekar egészének, szólistáinak virtuóz tolmácsolása ennek a technikailag igen nehéz darabnak természetes interpretálása során.

Eredetileg bécsi illetőségű Mozart Esz-dúr Sinfonia concertante (K.364) művének hegedű szólistája, Benjamin Schmid, akinek nevéhez nagysikerű pécsi fellépések, valamint idén megjelent, a zenekarral és Bogányi Tiborral együtt készített nagysikerű hanglemezei is fűződnek. Szólista társa mélyhegedűn Alexander Zemtsov volt, aki szintén az egész világon ismert és keresett kamaraművész. Igazi Mozart-hangvétel, virtuozitás, pontosság, stílushűség jellemezte előadásukat, természetesen a zenekar és dirigense aktív, tiszta és egyenrangú közreműködésével. Gyönyörűen szólalt meg a mű lassú tétele. Érdekesen személyes hang ez a mozarti életműben: szinte a XIX. század személyességét előlegezi.

Szünet után Schubert IX. „Nagy” C-dúr szimfóniája szólalt meg. „Mennyei hosszúságú”, mondták róla. Valóban, a szimfónia műfajának megkerülhetetlen jelentőségű opusza. Igazi Schubert-hang: változatos, személyes virtuóz, néhol meseszerű. Előadása nagy kihívás. Fölényes anyagtudást, hangszerkezelést és pontosságot igényel. Nagyszerű előadásnak váltunk részesévé. Bogányi Tibor átgondoltan és élményszerűen építette fel a valóban terjedelmes művet. Nem egyszerű dolog a szimfónia részleteit is pontos precizitással, mégis az egészet összefogva interpretálni. Évek óta hallván mind Bogányi, mind a zenekar fejlődését és útját, nyugodt szívvel mondhatom: nem mindennapi eseményen voltunk jelen a Kodály Központban.

(Fotó: Pannon Filharmonikusok / Bublik Róbert)