Szajla – Kalifornia – Ókontri… (A történet és az elbeszélő) Oravecz Imre regénytrilógiája, A rög gyermekei egy parasztcsalád történetét beszéli el négy nemzedék életútján keresztül. Azt hiszem, ennyire mélyen, ennyire alaposan még nem írták meg a magyar földműves társadalom sorsát, múltját és, közvetve, a jelenét. Az először 2007-ben a Jelenkor Kiadónál megjelent első rész, az Ondrok gödre egy falu, a Heves megyei Szajla regénye, amelynek középpontjában az Árvai család történetének alakulása áll, de a családregény és a környezetrajz szerves egészet alkot. A könyv emblematikus jelenete a dédapa álombeli röpülése a falu fölött, a jövőben, azaz a mai jelenben, ahonnét az elbeszélő visszatekint. A dédapa nézett, nézett lefelé. „Még a szemét is megdörzsölte. Nem értette. Mikor elindult, még megvolt minden, most meg nincsen semmi, vagy ami van, az is más, mintha el lenne varázsolva. Lejjebb akart ereszkedni, hogy közelebbről vizsgálja ki a dolgot, hogy a végére járjon ennek az újabb, furcsa változásnak, amikor hirtelen iszonyatos dörrenés hallatszott. Mintha ágyút sütöttek volna el a füle mellett. És portástul, falustul, völgyestül megbillent alatta a föld.” Az álom apokaliptikus vízióvá válik, s ez nem egyéb, mint a mába átnyúló huszadik századi világ. A falu végzete. Az elbeszélő jelene. A pusztulás azonban korábban kezdődött, a régi századforduló táján, amikor az életforma rendje látszólag még sértetlen volt. Erre egy másik jelképes jelenet világít rá, amikor a millennium csalóka fényeiben a kivándorlók csapata bandukol a vasútállomás felé. Az ünnepi szónoklatok hangja nem ér el hozzájuk, „és nőtt, duzzadt, feltartóztathatatlanul hömpölygött tovább az áradat”. A könyv főszereplője István, ő már a harmadik nemzedék képviselője, aki az apjának, az Árvai-birtokot szorgalmasan gyarapító s azt egységében megőrizni akaró parasztgazdának a szolgaságából menekül. Mert ő, aki önálló ember szeretne lenni, szolgaságnak érzi azt, ami az apa, a családfő szerint a paraszti élet rendje. István úgy tervezi, csak rövid időre megy Amerikába pénzt keresni, későbbi otthoni életét anyagilag megalapozni.

A trilógia második része, a Kaliforniai fürj (először 2012-ben jelent meg) szomorú tanulsága, hogy nincs visszatérés. Az Újvilág beszívja a kivándoroltakat. Az amerikai demokrácia számukra addig ismeretlen levegője. Ahol Mr. Reardon, a gyártulajdonos egyenrangú félként kezeli munkásait, s fesztelenül elmondja a váltig csodálkozó Istvánnak, hogy „a kölcsönös megbecsülésre és tiszteletre épül a társadalom”. „István utána kissé kábultan látott ismét munkához. A műszak végéig a gyáros és ez a különös beszélgetés motoszkált a fejében. Otthon megtárgyalta a dolgot Annával [a feleségével], de úgy sem tudta helyére tenni. Még napok múltán sem, és el sem hitte volna, hogy valóság, ha nem jelenik meg közös képük a Toledo Blade másnapi számában.” Istvánék és társaik fokozatosan amerikai polgárokká válnak, városias ruhát hordanak, és már nem kendezik egymást, István motorbejciglivel közlekedik, a felnövő gyerekek, Líz és John már nem akarnak magyarul beszélni, s a halottaik is amerikai földben pihennek. Maradnak hát Kaliforniában. És nincs is hová visszatérni. Mert nincs ott haza, ahol a szolgabíró megpofozhatja a parasztlegényt, mert elfelejtette levenni a kalapját, és kérdezés nélkül szólni merészelt. És ahol felmosathatják a hivatali helyiséget a kérelmező gazdával, mert viselkedése nem tetszett az uraknak. Oravecz Imre tárgyilagos hangú szövege páratlanul pontos és tüzetes. Az elbeszélő helyismerete Szajlán, de Toledóban és Kaliforniában is a dűlőnevek, illetve a városrészek, utcák nevének gondos felsorolásáig terjed, mint ahogy a munkafolyamatok leírása is a szántástól a vasöntés műveleteiig és az olajfúrás módszereiig hallatlanul hiteles. Ez a szövegréteg szociográfiai minőségű. Ott vagyunk az elbeszélő által bemutatott világban. Magunk is benne vagyunk. De a regénynek van egy rejtett, itt-ott felbukkanó lírai szólama is. A kaliforniai fürjek egyszerre „panaszos és örvendező, nyugtató és nyugtalanító” módon lamentáló csapata pedig úgy vonul végig háromszor a könyv lapjain, mint egy görög drámának a történetet kommentáló kórusa. „Úgy hangzott a hangjuk, mintha búslakodnának, mintha elvesztettek volna valamit, valami fontosat, értékeset, és azt keresnék. És közben vigasztalnák, biztatnák egymást, hogy meglesz, meglesz.” Számomra a Kaliforniai fürj a trilógia csúcsteljesítménye.

Mielőtt a nemrég, a 2018-ban megjelent harmadik részről, az Ókontriról szólnék (a Magvetőnél ezzel együtt az első két részt újra kiadták), vissza kell lépnem a Szajla-élmény forrásvidékéig, az ihletkörből származó verseket összegyűjtő költői poémához, a Halászóemberhez (Jelenkor, 1998). A verseskönyv elégikus tónusa kettős lelki folyamattal kapcsolatos. Az egyik a falusi élet, a paraszti életforma pusztulásának tapasztalata, a másik, ezzel ellentétes folyamat viszont e világ újjáteremtése a költői képzelet és az emlékezés által. Az elmúlás fájdalmának lírai sűrítménye, más versek mellett, a Baji-pást kesergő zsolozsmája: „Hol a régi hegyoldal, / hol a napsütötte legelő, / hol a pázsit, a kikerics, a szerbtövis, a kakukkfű, az eperlevél, / hol vannak a trenkabokrok, a csipkebokrok, / hol a kiteregetett vásznak függőleges japán írása…”. Vagy Az erdőkről című vers tárgyilagos, s éppen ez által megrendítő beszámolója a pusztításról, a fák irtásáról. Ám a Séta szomorúságába mégis az elmúlás élményén felülemelkedő hangulat vegyül. A beszélő bemutatja kisfiának szülőfaluját, mindazt, ami volt ott, s ami már nincs, a képzelet erejével azonban újjáteremti, s most átadja a jövőnek:

lehet,
hogy te is megállsz majd itt,
mikor nagy leszel,
és én már nem leszek,
és talán már a falu se lesz,
erre sétálsz majd egyedül,
a barátoddal vagy a szerelmeddel,
bemutatod neki a vidéket,
és talán eszedbe jut,
hogy beszéltem itt valaha valamiről,
de az egészből már csak arra emlékszel,
hogy valahol itt volt a házunk,
de ez nem változtat a lényegen,
tudsz rólam valamit,
és ez fontos lehet egyszer neked.

A költői én, az a személy, aki a versekben beszél, olyan szerepet tölt be, mint a kötet címadó versének, a Halászóembernek a szereplője, aki „emlékezetében halászik, / fogni szeretne még valamit, / mielőtt elmegy a tó után, melyet még életében lecsapoltak”. A tó lecsapolása, mondanom sem kell, jelképes: a táj megváltoztatása a benne élő emberek sorsának, életlehetőségeinek erőszakos megcsonkításával jár. A Halászóember emlékezete mégis az újjáteremtés, a rekonstrukció terepe. Mint az apáé, aki fiával sétát tesz bölcsőhelye körül. A részletező leírások, amelyek a regényekben is oly fontos szerepet játszanak, ennek a világteremtésnek a következményei: a valóságos lét érzésével ruházzák fel a fikciót. Ezzel függ össze a tapasztalatok szívós jelenléte az emlékező tudatban. Már a verseskönyvben felbukkannak azok az élmények, amelyek az Ókontriban is visszatérnek: a háborús akna felrobbanása (Játékok I.), a téesz erőszakos megszervezésének traumája (Abban az esztendőben) vagy a kanca fedeztetése, a cigány Siket Fánival is találkozunk majd, és a tanító néni által Sztálin halálakor elrendelt néma vigyázzállásban a Gyász című versben szereplő gyerek éppen olyan dacos ellenállással viselkedik, mint majd Jancsika. Ezek a párhuzamok az élménykör erőteljes egységét jelzik, s megértetik velünk, hogy a Szajla-ciklus narratív elemei miért követelték meg, hogy ezek a regények megszülessenek. A szerzői szándéktól függetlenül az epikus formát maga a tárgy kényszerítette ki.

Az Ókontri hőse István fia, Steve, aki miután hasonló módon összekülönbözik apjával a birtok gazdasági módszereit illetően, miként az apa korábban a nagyapával, az ő útjaik is elválnak. Csak Steve ellentétes irányban indul el. Ő, aki már Amerikában született és alig tud magyarul, elhatározza, hogy nevelt fiával, Georgie-val együtt visszatér Magyarországra, a szülők által sokat emlegetett „Ókontriba” szerencsét próbálni. Ebben az amerikai gazdasági válság mellett a családi emlékezet által táplált nosztalgia is szerepet játszik. Tehát ez a harmadik regény ellentétébe fordítja a Kaliforniai fürj nézőpontját. Ott Istvánnak az ő magyar múltjával, beidegződéseivel kellett találkoznia az amerikai demokrácia számára szokatlan életformájával, itt Steve-nek (ahogyan Szajlán nevezik majd: Stiffnek) ottani tapasztalatai alapján kell szembesülnie az itteni közéleti és paraszti hagyományok világával. Ez a jóravaló, tiszta lelkű, józan gondolkodású fiatal férfi eredményesen gazdálkodik, örökségét gyarapítja, motorbiciklit és traktort vesz, házat épít (amit néhányan már irigykedve szemlélnek), ám eközben – előbb bosszantó, később felháborító – negatív előítéletekkel és szokásokkal találkozik. A mexikói anyától született Georgie-t sötétebb bőre miatt cigánynak nézik, s egy ideig kiközösítik, Steve nem ért egyet a falusi kupaktanácsnak a falu lakóinak feje fölött hozott döntéseivel, azzal, hogy a módosabb elöljárók lenézik a szegényeket, ahelyett, hogy segítenék őket. Ám Júliával kötött házassága, megszülető gyermekük, Jancsika felhőtlen boldogsággal tölti el.

Aztán jön a háború, majd a kommunista fordulat. Innen kezdve Steve sorsa egy parasztember szenvedéstörténete a kolhozzal, a kuláklistával és a beszolgáltatási kötelezettséggel, amelynek mintegy sűrítménye hősünk álma a később megvalósuló gyötrelmekről. Ez a jövőbe pillantó álomleírás tehermentesíti a szöveget a valóságos események halmozásának kényszerétől, és párhuzamot alkot a dédapa fentebb említett álmával az Ondrok gödrében, ami nemcsak összekapcsolja a családtörténet távoli epizódjait, de az alapmotívumot, a pusztulás élményét is nyomatékosítja. Másfelől viszont az olvasónak hiányozni kezd a falu. Az Ókontri nem faluregény. Annyira a főhősre irányul az elbeszélő figyelme, hogy, különösen a kötet második felében, még a jellemregény keretei között, ennek szűkebb fókusza dacára is elmosódottnak látszik a miliő, a többi szereplő, akik még oly életszerűen jelen voltak a Halászóemberben és az Ondrok gödrében. A rokonok, a falu lakói. Georgie például hosszú időre eltűnik szemünk elől. Kapunk viszont egy megdöbbentő erejű epizódot. A Steve-ék által befogadott és bújtatott zsidó Csillagék, anya és leánya, két vétlen áldozat tragikus története ez, amelynek nézőpontja és kifejletének módja eltér a korábbi elbeszélésekétől. Annál inkább megrázó.

Az Ókontri mintegy húsz évet ölel fel, de a második évtizedben felgyorsul az idő, s az eseményeknek csupán mozaikszerű epizódjait kapjuk. Az elbeszélő ezzel a megoldással elkerülte ugyan az ideologikusság veszélyét, az ismétlődéseket is mellőzte, de a szereplők magánéletének rajza, különösen Júlia esetében mégiscsak elnagyolt lett. A befejező jelenet – a forradalom leverésekor Steve a családjával együtt elmenekül az országból – túlzottan vázlatos.

Végül fel kell tennünk a kérdést: ki ez a látszólag mindentudó elbeszélő, aki tudását olykor mégiscsak korlátozza? Ki mondja el nekünk, olvasóknak az Árvai család négy nemzedékének történetét, egyszóval: kinek a hangját halljuk? Valamit azonban tisztáznunk kell. A rög gyermekei nem önéletrajzi mű, jóllehet, elég a Halászóember lírai világára gondolnunk, a személyes élmények kimutathatóan belejátszanak a cselekmény alakulásába. Ám ugyanakkor a verseskönyv és a regények motívumainak eltérései, a szubjektív tapasztalatok, megélt események fikcióba történő átépítésének szükségszerű lépései, azaz az életrajz és a történet különbségei igazolják, hogy Oravecz Imre koncepciója sokkal tágabb érvényű. Elbeszélője nem egy életutat mesél el, hanem egy életformát, annak válságát mutatja be. Ehhez el kellett távolodnia a történettől, ki kellett lépnie a négy nemzedék tapasztalati horizontjából. Írói pozícióját a szemlélete és a nyelve egyaránt jellemzi. De miközben a családi hagyományt témává alakította, magára vállalta a téma követelményeit is. Emberábrázolása a paraszti világ szemléletéhez idomul, ezért a szereplők lélekrajza során mellőzi a mélylélektani fejtegetéseket. De ez az önkorlátozás nem naivitás, hanem a tárgy által megkövetelt belátás. A nyelv pedig, amelybe szajlai tájszavak és olykor angol kifejezések vegyülnek, mintegy egyesíti a nemzedékek identitásának változatait. Az elbeszélő már egy ötödik nemzedékhez tartozik, aki nem szereplője, csak szemlélője a felidézett világnak. És ez a pozíció tette lehetővé, hogy újjáteremtse azt, ami elmúlt. Egy nagy magyar irodalmi mű született. (június 30.)