Az első Mohácsi-rendezés, amit láttam, a Schiller Ármány és szerelem című drámája alapján készült előadás volt Kaposvárott, majd’ harminc éve, 1989 decemberében. Akkor Mohácsi már öt éve rendezett. Jánosról van szó, akinek 1984-es rendezői debütálása (Hogyan vagy partizán? avagy Bánk bán) már írói debütálás is volt, a kaposvári bemutató – Shakespeare, Katona, Theokritosz alapján írt szövegének – szerzőjeként is szerepelt.

Az első Mohácsi-darab, amit – gépiratban – olvastam, húsz évvel később, a Francia rúdugrás volt, 2009 májusában, egy pécsi felolvasószínházi sorozathoz kapcsolódóan. Akkor Mohácsi már bő egy évtizede írt. Istvánról van szó, aki a darabot nemcsak írta, hanem a felolvasást rendezte is.

A színházrendező Mohácsi János és a dramaturg, drámaíró Mohácsi István – ismereteim szerint – első társszerzőként jegyzett munkája az 1998 októberében Nyíregyházán bemutatott, a Brecht nyomán készült Krétakör című előadás volt. Az azóta eltelt két évtized során mintegy kéttucat színházi produkció társalkotói voltak. E bemutatók egy része már létező színdarab alapján készült, egy másik része viszont eredeti mű, ha tetszik ősbemutató, melynek szövegét szerzőpárosként jegyzik. Ez utóbbi drámákból, a Mohácsi fivérek szerzőpárosként írott drámáiból tartalmaz ötöt a József Attila Kör SzínText sorozatának nemrég megjelent második kötete. Ha napjainkban ritka is a drámaírói négykezes, a drámatörténetben nem példa nélküli, gondoljunk Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba közös színműveire a 2000-es évekből, régebbről Jiři Voskovec és Jan Werich darabjaira a két világháború közötti korszakból, vagy Francis Beaumont és John Fletcher közösen írott drámáira az angol kora modern időszakból, csak néhány társszerzőséget említve.

A kötet nem az első print médiuma a Mohácsi fivérek színpadi műveinek. 2011-ben az Alföldi Róbert vezette budapesti Nemzeti Színházban bemutatott Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe jelent meg a színház színműtárának sorozatában. 2016-ban pedig az E föld befogad, avagy SZÁMODRA HELY szerepelt A felejtés ellen. Kortárs magyar színdarabok című kötetben, a Selinunte Kiadó Olvasópróba című sorozatának első kötetében. E két mű mellett a Múltépítés című gyűjtemény tartalmazza még a Csak egy szög. Előítélet két zajos részben, valamint az 56 06 – őrült lélek vert hadak, továbbá A csillagos ég, avagy a nemzetközi sikerre való tekintet című darabokat. Ez utóbbit sajnos nem, a többi négyet azonban színpadon is láttam, ami a szövegük olvasására is nyilvánvalóan hatással volt (és van).

A kötetben szereplő darabok konkrét társulatokra íródtak, azok közegében születtek, a Csak egy szög (2003) és az 56 06 (2006) a kaposvári, az Egyszer élünk (2011) a budapesti Nemzeti, A csillagos ég (2013) a Radnóti, és az E föld befogad (2014) az Örkény Színház számára. Ezt a szerzők azzal is hangsúlyozzák, hogy a drámák elején nemcsak a bemutató idejét és helyét tüntetik fel, hanem a premier szereplőit (szereposztását) is, ami adott esetben – a szerepösszevonások, szereptöbbszörözések miatt – akár öt-hat oldalt is kitesz. Valamennyi dráma címlapján ott szerepel az a mondat, hogy az előadás zenéjét szerezte: Kovács Márton, és az is tudható, hogy a végső szövegváltozat kialakításában a szerzőpáros felhasználta a színházi próbafolyamat során a szereplők és további társalkotók által felvetett szövegelések egy részét.

A drámagyűjtemény címadása az egyes és az általános egyidejű játékba hozásával él. A főcím: Múltépítés, a színdarabok tematikus közös többszörösére utal, ugyanakkor megjelenik A csillagos ég című darabban mint „hang”, ami időről-időre akusztikus hátteret, kontrasztot ad egy-egy jelenethez. A tematikus múltépítés a Csak egy szög esetében a cigányság magyarországi helyzetének, történetének, a cigány-magyar együttélésnek a közegében jelenik meg, felidézve a cigány legendárium markáns mozzanatait, a cigány holokausztot, a mindenkori – benne a jelenkori – szegregációt. Az 56 06 az 50. évfordulós megemlékezések, zavargások, és az 1956-os események és megtorlások élettényeit illetve ezek értelmezéseit viszi színre. Az Egyszer élünk az 1946-ban orosz-szovjet katonák által egy falusi János vitéz daljáték amatőr előadásának résztvevőivel szemben elkövetett atrocitásokat mutatja be, kitérve a korábban a helyi közösségnek a zsidók deportálásával szembeni közönyére és e traumák elfojtására. Az E föld befogad pedig a kamenyec-podolszki deportálást és népirtást, és a vészkorszakban a Horthy-rezsimnek és kiszolgálóinak magatartását láttatja. Minden esetben a múlttal való szembenézés elodázásával, a kollektív önáltatással, retusált múltképek közösségi-hatalmi kialakításának és fenntartásának a gyakorlatával szembesítve.

A csillagos égben a múltépítés hangja behallatszik a darab helyszínéül szolgáló színházba, mely hangról az egyik szereplő azt mondja, hogy „a színház alatt van a múltépítkezési centrum. Más országok a jövőt építgetik, öreg hiba. A jövőre nem lehet alapozni, ugye, mert az még nincs is, csak a múltra, ezért a múltat kell először formásan összekalapálni”. Kicsit később, egy szerzői instrukcióban ez olvasható: „Diadalmasan felharsan a Múltépítés, de mintha mindegy volna, el is áll”. Ez a József Attila A Dunánál című versére való utalás csak az olvasónak szól, miként a mind az öt drámában jelenlévő jelenet-címadások, és számos további, a fentihez hasonló instrukció. Ugyanakkor ez az esetlegesen kiválasztott példa jelez valamit abból az asszociációs mezőből, amelyet a kötet darabjai mindvégig játékban tartanak. A csillagos égben megszólaló hang például felidézi a Cseresznyéskert akusztikus effektusát, amikor a második és a negyedik felvonásban is „egyszerre csak megpendül valami hang”, amelyről az első esetben a poézisra süket Lopahin azt mondja, hogy „talán valamelyik hegyi tárnában elszakadt a drótkötél”.

A könyv borítóján a főcím – Múltépítés – mellett szerepel egy alcím is: avagy meghalni könnyű, élni nehéz. Ez az alcím a belső címlapon nem található. Előfordul viszont a mondat két drámában is: az 56 06 második felvonásában Kádár János mondja Nagy Imrének, aki az akasztására vár, hogy „Meghalni könnyű, Imre, élni nehéz!” Az Egyszer élünkben pedig a halottnak hitt, s a II. világháború után egy évvel váratlanul hazatérő Horváth Jánosnak mondja ezt Paula – mert időközben a férfi felesége férjhez ment, s most Paula a megvakult hadirokkantat okolja –: „Hát így megríkatod szegényt, Jancsi! Tudod te, milyen volt neki? Meghalni könnyű! Élni a nehéz!”

A „múltépítés” mint közös vonás tágan, de érvényesen kapcsolja egymáshoz az öt darabot, amelyek összetetten, sokrétegűen, polifon módon viszik színre a magyar történelem régebbi és közeli múltjának traumatikussá vált, illetve tett eseményeit, s az ezekhez az egykor és a jelenben kialakított, ellentmondásokkal teli viszonyokat. A nemzeti múlthoz való viszony érdekvezérelt, a saját hagyomány nem magától értetődően adott: választás kérdése is. A kötet drámái kapcsán érdemes megemlíteni Kovács Ákos A kitalált hagyomány (Kalligram, 2006) című kötetét, amelyben a kultúrantropológus, történész bemutatja, hogyan találták ki, majd pedig állították a saját céljaik szolgálatába a 19. század végétől a rendszerváltásig különböző rezsimek a nemzeti múlt ősinek beállított, de többnyire az ötlettől a megvalósításig alig pár év vagy évtized alatt hivatalossá tett „hagyományait”, Ópusztaszert, augusztus 20-át, a tárogatót mint nemzeti hangszert stb.

Hasonló szembesítés alanyai lehetünk a Mohácsi-darabok olvasása során is. Csak míg Kovács Ákos esettanulmányai a szimbolikus térben kreált „hagyomány” példáira irányulnak, addig a Múltépítés kötet drámái a megtörtént, manipulált múlt egzisztenciális vonásait és következményeit viszik színre. A hatalompolitika gyakran amorális gyakorlatának és az ennek behódoló honfitársaknak a magatartását, meg azokét, akik ennek a nyomásnak ellenállnak, és jelzik, hogy máshogy is lehet(ne).

Ennek az összetettségnek, komplexitásnak az érzékeltetésére az egyik eszköz, amely e darabokban megjelenik, az olyan sokszereplős, bonyolult jeleneteknek a kidolgozása, amelyben a legheterogénebb habitusok, beszédmódok, magatartásformák ütköznek egymással, egy közösséget érintő, valamilyen konkrét helyzet kapcsán. Mint a Csak egy szög II.7-ben, melynek kezdő instrukciója az, hogy „A falu idegbajosan mászkál a főtéren”, mert cigányokat készülnek betelepíteni az üresen álló házakba. Más fajsúllyal, kevesebb szereplővel és konfliktussal, de ilyen A csillagos ég 9., „Kultúra, baszki” című jelenete, mely a polgármesteri hivatalban játszódik, s a nemzetközi fesztiválra meghívott színtársulat vezetői, valamint a polgi és Szőllősiné (a Nemzeti Kulturális- és Sportbizottságtól) adnak elő egy szatirikus voltában is végtelenül hervasztó kvartettet a „fenntartók” és a művészek viszonyáról és ez utóbbiaknak az új barbárság képviselőinek való kiszolgáltatottságáról.

A sorskérdésekkel foglalkozó, azokkal szembesítő drámák tematikus komolysága gyakran kap ellenpontot a helyzetek, nyelvi fordulatok komikuma által. A darabok dialógustechnikája, illetve téma és közlésmód kontrasztja emlékeztet Molnár Ferenc, Tom Stoppard, Martin McDonagh drámáinak poentírozott párbeszédeire, a jelenetek gyakori bonyolultsága, sokrétűsége a kései Brecht rendezői (!) gyakorlatát, annak elveit idézi.

A darabokban rengeteg az intertextus, ezeket fel lehetne, de itt nem indokolt felgombostűzni. A közvetlen és közvetett utalások, jelölt és jelöletlen idézetek nagyon gazdag utalásmezőt hoznak létre és tartanak játékban a kötetben. A Csak egy szög kapcsán Kárpáti Péternek a mesei hagyományt és a cigány folklórt felhasználó és újraíró drámái említhetők. Az 56 06 esetében az anekdoták szerepeltetése Hamvai Kornél Körvadászat című művére asszociáltat, amely egy évtizeddel korábban a kaposvári színház ’56-os drámapályázatának I. díjasa volt, s amelynek szövetét vadászanekdoták hálózzák be. Az Egyszer élünk nemcsak Petőfi elbeszélő költeményének, Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékának, Mong Attila János vitéz a Gulágon című könyvének regisztereivel játszik (ezekről a vonatkozásokról Imre Zoltán írt rendkívül alapos tanulmányt A nemzet színpadra állításai című kötetében), de a Barguzinhoz kapcsolódó Petőfi-legendáriumot is szerepelteti. És így tovább.

Bár a Mohácsi fivérek drámakötetének címe és tárgya a múltépítés közegére mutat, ha a jövő horizontját is idevonjuk, elmondható, hogy a kötet a színháztól az irodalomhoz vezető mezőben helyezkedik el. A szereposztások már nem fognak megismétlődni, ahogyan bizonyára az előadások sem. És noha vannak a kötetben szereplő darabok előadásaiból felvételen rögzítettek (mint az 56 06, amelynek DVD-jét a Színház folyóirat a fennállásának 40. évfordulójára megjelent ünnepi szám mellékletében közölte), mostantól leginkább olvashatjuk e színházi közegben fogant műveket. Tegyük azt, hiszen jelentős kötettel gyarapodott a kortárs magyar drámairodalom.