Kezdődik a POSzT

Apró Annamária

Pécs kulturális élete rossz állapotban várja a fesztivált. Apró Annamária beharangozó írása.

Apró Annamária írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A csődben lévő város a kultúrán spórolt, eladta a Harmadik Színházat, a Pécsi Nemzeti Színházban és a Harmadikban is bemutató maradt el az idei szezonban finanszírozási okokból, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője, Vincze Balázs pedig kitiltotta intézményéből az Igenis, miniszterelnök úr! című előadást Alföldi Róbert szereplése miatt. Ilyen hangulatban várja Pécs a 18. POSzT-ot (2018. június 7–16.) és a kifejezetten erős versenyprogramot.

Baljós hírekkel indult a 2017/2018-as színházi évad Pécsett: Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója a társulatnak mondta el, a 2017/2018-as évadban a tervezettnél egy bemutatóval kevesebbet tudnak tartani, mert a pécsi önkormányzat nem folyósította a támogatást a színháznak. Problémák azonban nem csak a Nemzetinél voltak: 2017 őszén szóba került a Harmadik Színház beolvasztása a Nemzeti Színházba is, ám a város végül nem ezt az utat választotta, hanem 2 millió forintért eladta a Harmadik Színházban lévő 100 százalékos tulajdonrészt a színházban több éve rendező Moravetz Levente cégének. Ezzel 25 millió forintot spórolt a pécsi városvezetés, az akkori előterjesztés szerint az évi 30 millió forint önkormányzati támogatással szemben innentől a közszolgáltatási szerződés keretében csak évi 5 millió forint támogatásban részesül a Harmadik Színház. A város ezzel a karbantartási és felújítási feladatokat is átruházta. „Fölépítettem ezt a színházat, eljuttattam odáig, hogy kiemelt színház lett – ami állami támogatással jár –, és most bontsam le, amit fölépítettem?” – nyilatkozta Vincze János, a színház vezetője a hányattatások közepette.

A Harmadik Színház a várostól a 2017-re ígért 25,5 millió forintot sem kapta meg, majd 2018 tavaszán végül a pénzből megérkezett 10 millió, ezzel az adósságok kifizethetők, ám új darabra már nem maradt keret. Az évadra tervezett Schwajda Szent családjának bemutatója ezért elmaradt. A bemutatót most 2018 őszére ígéri a teátrum a Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló művész Vári Éva szereplésével.

A Harmadik Színház kálváriájánál jóval nagyobb országos visszhangja volt az Igenis, miniszterelnök úr! kitiltásának Pécsről. A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. vezetése alá tartozó pécsi Kodály Központ korábban minden értesítés és indoklás nélkül leállította a jegyértékesítést az Átrium évek óta sikerrel futó előadására, melynek egyik főszereplője Alföldi Róbert. A ZSÖK ügyvezetője, Vincze Balázs egyszemélyes döntésének nevezte a darab letiltását. „Nem érzem úgy, hogy különösebben magyarázkodnom kellene azért, hogy az intézményt nem engedem át egy politikai aktivistának” – nyilatkozta az intézmény vezetője a POSzT-on III. Richárdként egyébként fellépő művészről, megemlítve, hogy Bödőcs Tibor kormánykritikus hangvétele ellenére is felléphetett a Zsolnay Negyedben, mely gondolkodás a tűrt-tiltott-támogatott kultúrpolitikai felosztást idézi. Az előadást végül Szigetvár fogadta be, a Zsolnay Színház főszervezője, Kiss Mónika pedig felmondott. A Független Előadó-művészeti Szövetség nyílt levélben kért magyarázatot Vincze Balázstól.

Pécs kulturális és színházi élete ebben a hangulatban várja a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozót (2018. június 7–16.). Az idei versenyprogram két válogatója Regős János (színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979. és 2010. között), valamint Térey János (író, költő, drámaíró, műfordító) volt, a válogatók által választott segítők Balog József (a MASZK egyesület elnöke) és Bazsányi Sándor (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője) voltak. A kifejezetten erősnek ígérkező 14, a versenyprogramban szereplő előadás mellett olyan fesztiválelőadások jönnek, mint Hajdu Szabolcsék Kálmán-napja, vagy az Egyetemi Napok keretén belül az ország művészeti egyetemeinek (SZFE, Kaposvár), illetve a Pesti Magyar Színiakadémiának a vizsgaelőadásai, utóbbi programok ingyenesek, csak regisztrációhoz kötöttek.

A versenyprogram

Henrik Ibsen: Rosmersholm
Kolozsvári Állami Magyar Színház
r.: Andriy Zholdak

 A. P. Csehov: Három nővér
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
r.: Ilja Bocsarnikovsz

Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz
Katona József Színház, Budapest
r.: Kovács D. Dániel

Henrik Ibsen: Hedda Gabler
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat
r.: Keresztes Attila

Leo Stein – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Katona József Színház, Kecskemét
r.: Béres Attila

Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Szigligeti Színház, Nagyvárad
r.: Anca Bradu

László Miklós: Illatszertár
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
r.: Mohácsi János

Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke
Újvidéki Színház
r.: Alekszandar Popovszki

William Shakespeare: III. Richárd
Radnóti Színház, Budapest
r.: Andrei Șerban

Matei Vișniec: Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely
r.: Zakariás Zalán

Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Miskolci Nemzeti Színház
r.: Szőcs Artur

Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Katona József Színház, Budapest
r.: Székely Kriszta

Jon Fosse: Halál Thébában
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
r.: Horváth Csaba

Forte Társulat / Thomas Bernhard: Vaterland
Forte Társulat
r.: Horváth Csaba

 

(Fotó: Hegyi Júlia Lili / Színház folyóirat)

2018-06-07 15:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek