A régi Pécs
Gondolatban sorrajárom
Múltam boldog helyeit,
Ahol egykor vígan éltem
Ifjúságom éveit;
A lelkemben fölújulnak
A régi szép emlékek,
A rég elmúlt jó idõkrõl
Sokat, sokat mesélnek!
Ott járok a Mecsekalján,
A régi Pécs uccáin,
Amikor még félennyi nép
Hullámzott a járdáin;
Amikor még sandervárak
Csorgatták a hegy vizét,
Tüzes szemû bosnyák lányok
Kínálták a gesztenyét.
Az apácák uccájában
Volt a családi házunk,
Négyablakos földszintes ház,
Kilences a házszámunk...
Ott éltem én ifjúságom
Aranykorát boldogan,
Ott a régi öttemplomú,
Görbeuccás városban.
Az apácák templomával
Szemben volt a búzatér,
Hova minden héten betért
Pár száz falusi szekér;
Mészáros- és hentes-sátrak
Álltak a székház elõtt,
Nyílt piacon vágták a húst,
Mérték a zsírt, tepertõt.
A kofák közt Juli-néni
Legnépszerûbb alak volt,
Háromlábú széken ülve
Vékái közt bóbiskolt;
Ha meglopta valamelyik
Szurtos inas a nenõt,
megeresztette utána
A nagyhangú kereplõt.
A fagylaltot hangos szóval
Árulta a talián,
Sósperecet rúdra fûzve
Kínálgattak az uccán;
Stájer-lányok a hátukon
Hordták az édes almát,
A sarkokon fezes török
Szelte kókuszdióját.
Az volt ám csak a jóvilág!
Könnyû élet, olcsóság;
A sok heveng szagos szõlõt
Hosszú rúdon hordozták;
Ráakgattak ötven fürtöt
Egy-egy vékony pálcára,
Házról-házra jártak vele,
Két hatos volt az ára!
Boldog idõk voltak azok,
Melyeket ott éltem én!...
Az üszögi kiserdõben,
Rácvároson s a Tettyén;
Tüzet gyújtott a szívembe
Varázsával mindenkor:
A széplány, dal, muzsikaszó,
Szõlõ lelke: a jó bor!
Víg cimborák, jó pajtások
Ki-kijártunk gyakorta
Iszogatni, dalolgatni
A megyeri malomba;
Éjfél után, hajnal elõtt
Tértem haza pihenni...
Hej! nem lehet azokat a
Szép idõket feledni!
Mámorosan bandukoltam
Végesvégig az uccán,
Sok éccakán zeneszóval
Kísért haza a cigány...
Egy-egy lányos ablak elõtt
Bohó kedvvel megálltam;
Elhúzattam a nótáját –
Hadd sóhajtson utánam!
Egyéves önkéntes voltam,
Jókedvû, víg katona;
Akkoriban történt velem,
Nem feledem el soha:
Megszerettem egy szép kislányt
Az üszögi erdõben;
Ez a kislány, barna kislány
Lett az én feleségem!
Hogy is tudnám elfeledni
A pécsi emlékeket,
Hiszen Pécshez rózsafûzér
Köti az én szívemet...
Ott virradt rám, ott mosolygott
A boldogság hajnala,
Ott szállt le a mennybõl hozzám
Életem hû angyala!...
A lapokból, levelekbõl
Értesülök idõnként,
Hogy ott lenn a Mecsekalján
Mi az ujság, mi történt?
Nem múlik el egyetlen nap,
Hogy Pécsre ne gondolnék,
Hogy lélekben, gondolatban
Mecsekalján nem volnék.
Sorra veszem az uccákat,
Az ismerõs házakat...
Más a gazda, más a lakó
A régi házszám alatt;
A legtöbb ház gazdát cserélt,
Új lakók, új emberek...
Az én régi városomra
Már csak alig ismerek.
Fejemet a dér belepte,
Úgy érzem, hogy itt a tél;
Lelkemben a múlt emléke
Mégis fiatalon él;
Bár merre vet a sors szele,
Pécs emléke velem száll,
A szívemben, a lelkemben
Dalos visszhangra talál!