PÉCSI KRÓNIKA, 1974

Bertók László

Márciusi vers

 

Zuhog március, vízimalmok

ablakába a kányazsombor

hagymaszaga száll varjú helyett,

kigombolva a hegyoldalak,

Árpád fejedelem lovasai

ereszkednek alá a lejtõn,

dobognak hazává ázsiai álmot,

mellembe húsvéti hitet,

feszítnek fölém aranyesõ-sátrat,

eléje kétélû keresztet.

Óvatosan, csak óvatosan!

Szól hátra halkan Arany János

Tél ez, nem tavasz, fogd a gyeplõt,

öltözz évszaknak megfelelõen,

ha a lobogók mind kitûzve,

az élet kell majd, nem a kard,

nem a kokárda!

– És a megmaradt,

pörkölt levelû felderítõk?

És a kivirágzó halottak?

– Ne zavard fiam a beszélõt!

 

Verstöredék

Pécsett talált tarsolylemez

hátlapján

 

LOV ÁS ZPÁLBÁRD OS – – – –

INÉM ET HJÁN OSCSORB – – –

– – – – – – – – – – – – – – – – – –

– – – – – – – – – – – – AGYÕZ Õ

PÁKOL   ITZIST   VÁNPÁL   JÓZ

– – – – – – – – – SEFGALA MBO

– – – – – – – – – – – – – – – – – –

– – – – – – – – – – – – SILÁSZL Ó

MA KAYI DAARAT – – – – – – – –

– – – – – – – – – – – – – ÓKÁ RO –

LYBERTÓ – – – – – – – – – – – – –

– – – – – – – – – – – – – KLÁ SZLÓ

 

Levél egy pályatárshoz

 

Akár szomszédok is lehetnénk

Szõkedencsen, nagyanyám falujában,

innen a tõzeges legelõkön,

onnan az õ-zõ nyelvjáráson,

a templom és a posta mellett,

kõdobásnyira a mezõtõl,

s nagyon közel a harangszóhoz,

hogy legyen mirõl beszélgetnünk,

ha sehonnan sem jön levél.

Ülnénk este a kispadon,

vagy a kerten át diskurálnánk,

én jobbára csak hallgatnálak,

mint harminc éve nagyapámat,

tüzet adnék és búcsúzáskor

elkérném a jobbik kapádat.

Vagy együtt mennénk a Berekbe,

tõzeget szedni, kendert nyûni,

te elõttem a gyalogúton,

és vállamon a szerszámokkal,

s mielõtt ásód visszaadnám,

összekoccintanám enyémmel,

hadd hallják meg, hogy veled jöttem,

hogy nekem is van véleményem.

De azután is rád figyelnék,

mert tudom, hogy estére kelve

a te kender-kupacaid dicsérnék

a haza menõk lelkesedve,

bár te néha oda mutatnál

szó közben az én kenderemre.

Kalapod szélét égre bökve

indulnál meg az alkonyatban,

legutoljára, mint a pásztor,

hökkent kutyák és ungató

Békák fölött, szó nélkül, hosszan.

Mert ez lenne az én idõm,

hazafelé a tõzegesbõl,

a Berek patanyomaival kivert,

kiterített nagy esti lélek,

onnan az inak feszes íján,

innen a lõtt szárnyú beszéden,

ha szomszédok lennénk

Szõkedencsen.

 

 Tettyei jelentés

 

Jönnek a kövér turisták, a lepkét

szállni rebbenti csoszogásuk.

Egy rigó átszalad az úton,

megáll és a nyírfára bámul.

 

Verebek lemezüzeme mögött

kötelet húznak a gerlék.

S a tulipánfa tövében egymást

elmenõben lefényképeznék.

 

Néhány nyugdíjas és gyerek

sétál a kavicsos kerengõn.

A romok között fiatal pár

csókolózik egy bárányfelhõn.

 

Mi újság? Kérdezi a költõ

a szökõkútra szállt madártól.

Mi újság? kérdezi a harkály.

Az úr sem kopácsol?

 

Nyúlnak a holland tulipánok

s egyéb virágok, a sziklán

bronz férfitest nyílik a fénybe,

kevéságú babér boroszlán.

 

Egy öreg háromszor kerül

utamba sorsát megvallani.

Sírnak a mélybõl Klimó püspök

papirmalmának lapátjai.

 

Gyömöszöli a meleget

a nap a Mecsek ágyékába

ezerkilencszázhetvennégybe,

kilencedik ápril havába.

 Fogadkozom

 

A feledékeny követ lelököm!

Fogadkozom, aki kilátszom:

kõ uszonya, kõ légcsavarja,

túl az utolsó ájuláson.

 

Saját koporsóm szíves motorja

nem leszek! Veszteségeim

virágozzanak dög hasa alatt,

országgá épülök szélein.