PÉCSI KRÓNIKA, 1974
Márciusi vers
Zuhog március, vízimalmok
ablakába a kányazsombor
hagymaszaga száll varjú helyett,
kigombolva a hegyoldalak,
Árpád fejedelem lovasai
ereszkednek alá a lejtõn,
dobognak hazává ázsiai álmot,
mellembe húsvéti hitet,
feszítnek fölém aranyesõ-sátrat,
eléje kétélû keresztet.
Óvatosan, csak óvatosan!
Szól hátra halkan Arany János
Tél ez, nem tavasz, fogd a gyeplõt,
öltözz évszaknak megfelelõen,
ha a lobogók mind kitûzve,
az élet kell majd, nem a kard,
nem a kokárda!
– És a megmaradt,
pörkölt levelû felderítõk?
És a kivirágzó halottak?
– Ne zavard fiam a beszélõt!
Verstöredék
Pécsett talált tarsolylemez
hátlapján
LOV ÁS ZPÁLBÁRD OS – – – –
INÉM ET HJÁN OSCSORB – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – AGYÕZ Õ
PÁKOL ITZIST VÁNPÁL JÓZ
– – – – – – – – – SEFGALA MBO
– – – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – SILÁSZL Ó
MA KAYI DAARAT – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – ÓKÁ RO –
LYBERTÓ – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – KLÁ SZLÓ
Levél egy pályatárshoz
Akár szomszédok is lehetnénk
Szõkedencsen, nagyanyám falujában,
innen a tõzeges legelõkön,
onnan az õ-zõ nyelvjáráson,
a templom és a posta mellett,
kõdobásnyira a mezõtõl,
s nagyon közel a harangszóhoz,
hogy legyen mirõl beszélgetnünk,
ha sehonnan sem jön levél.
Ülnénk este a kispadon,
vagy a kerten át diskurálnánk,
én jobbára csak hallgatnálak,
mint harminc éve nagyapámat,
tüzet adnék és búcsúzáskor
elkérném a jobbik kapádat.
Vagy együtt mennénk a Berekbe,
tõzeget szedni, kendert nyûni,
te elõttem a gyalogúton,
és vállamon a szerszámokkal,
s mielõtt ásód visszaadnám,
összekoccintanám enyémmel,
hadd hallják meg, hogy veled jöttem,
hogy nekem is van véleményem.
De azután is rád figyelnék,
mert tudom, hogy estére kelve
a te kender-kupacaid dicsérnék
a haza menõk lelkesedve,
bár te néha oda mutatnál
szó közben az én kenderemre.
Kalapod szélét égre bökve
indulnál meg az alkonyatban,
legutoljára, mint a pásztor,
hökkent kutyák és ungató
Békák fölött, szó nélkül, hosszan.
Mert ez lenne az én idõm,
hazafelé a tõzegesbõl,
a Berek patanyomaival kivert,
kiterített nagy esti lélek,
onnan az inak feszes íján,
innen a lõtt szárnyú beszéden,
ha szomszédok lennénk
Szõkedencsen.
Tettyei jelentés
Jönnek a kövér turisták, a lepkét
szállni rebbenti csoszogásuk.
Egy rigó átszalad az úton,
megáll és a nyírfára bámul.
Verebek lemezüzeme mögött
kötelet húznak a gerlék.
S a tulipánfa tövében egymást
elmenõben lefényképeznék.
Néhány nyugdíjas és gyerek
sétál a kavicsos kerengõn.
A romok között fiatal pár
csókolózik egy bárányfelhõn.
Mi újság? Kérdezi a költõ
a szökõkútra szállt madártól.
Mi újság? kérdezi a harkály.
Az úr sem kopácsol?
Nyúlnak a holland tulipánok
s egyéb virágok, a sziklán
bronz férfitest nyílik a fénybe,
kevéságú babér boroszlán.
Egy öreg háromszor kerül
utamba sorsát megvallani.
Sírnak a mélybõl Klimó püspök
papirmalmának lapátjai.
Gyömöszöli a meleget
a nap a Mecsek ágyékába
ezerkilencszázhetvennégybe,
kilencedik ápril havába.
Fogadkozom
A feledékeny követ lelököm!
Fogadkozom, aki kilátszom:
kõ uszonya, kõ légcsavarja,
túl az utolsó ájuláson.
Saját koporsóm szíves motorja
nem leszek! Veszteségeim
virágozzanak dög hasa alatt,
országgá épülök szélein.