Nézze, uram, én akár versben is

elmondhatom, hiszen már annyiszor,

de így sem, úgy sem érthetõ.

Csak állnak itt a köpködõn

naponta, miközben

megint vesztett a csapat,

s nem kapni tökmagot.

Nézik a csodás seggeket,

mintha a döntõ ütközet

nem történt volna meg,

s nyerhettek volna, ha.

Pedig az ott a harcban elesett

polgárok névsora.

És egyre több a lapos mellû nõ,

holott õk még az anyatejjel

szívták magukba. Istenem,

mindig a múlt.

Bár ismerek

egy hároméves srácot, aki,

ha egy szép nõi feneket lát,

odaszalad és, hogy is mondjam, rávág.

Mi õbenne bízunk, uram,

és ennek már nagy hagyománya van.

Tehát mondhatom versben is.

Ha valamit nem értene,

nem biztos, hogy igaz,

de úgyis megismétlem. Vegyük

példának a lengyelnadrágot.

Tudja-e,

mi az?

S mért lett divat

itt is, a mi kis városunkban,

ezerkilencszázharminckilencben,

s mért jártak bocskaiban,

akik ma farmerban, uram?

Látja, ez az.

Vagy például a török bugyogót

mért nem viselték Marcaliban

és Kolozsváron,

mármint a magyarok?

Ámbár ez után még

kutatnom kell, mindent

kellene tudnom, soha

ennyi idegen, soha

ilyen kevés idõ, uram.

Amikor ezt a városházát

Ferenc József is avathatta volna,

s még mindig hasonlít a Burgra.

De más furcsaság is

bõven akad.

Nézi-e a gyönyörû lábakat?

Villognak, mint a radarantennák,

jelzik a repülõket, a pacsirtát,

s a szülõszobák padlója alá rejtett

kilövõhelyeket.

Még a szárnyas rakétákat is, uram.

Ha ezt fölfogja, ördöge van.

De megsértem,

higgye el, magam is

abból élek, hogy nem értem,

csak nézem,

csak állok itt a köpködõn,

naponta, miközben

megint vesztett a csapat,

s nem kapni tökmagot.

Egyébként ezt a katedrálist,

ezt is István király.

Igen, igen, a kölni dóm,

csakhogy ki tudja?

A lóhere alakú szentély

keletrõl származott

a Rajna vidékére is,

és ahol az a nõ

lehajol most, szép ívû tomporánál

valamennyi kõ

legalább ezeréves.

Ennyit még, uram, az egészhez.

(1979)