Költõm, köszöntlek! Már te is ötven év

súlyát teríted pécsi tetõd alá,

    ötven tavasz felhõit ûzöd

        át a Mecsek boronás gerincén,

éppannyi õsznek tarka gyümölcseit

kamrába tetted: zárt kopogós dió,

    függõ sötét szõlõ, fanyar birs

        tudja hogy eljön a messzi vendég.

Mint pára és szél gyûlik az ég alatt

s házadba tér test-nélküli nagy sereg.

    Nem könnyû termést óv a kamrád,

        kerted aszú-bora nem butító:

épséget, edzett lelket adó erõ,

emlékezésre, nem feledésre jó.

    Száz év után látnád diófád:

        míly magas és terebélyes, áldó!

(1966)