Nyájas Dunántúl szelíden ívellõ
Áldott ölû hegyei koszorúzzák
A régi várost, melynek égbe zengõ
Harangszava szent, magyar szomorúság.

A város régi, ó de örök ifjú
Remények gazdag lombjai borítják,
Öreg kapukból fiatal hit indul
És jobb jövõbe lelkesedve hírt ád.

Mecset smaragdja tör a mély azúrba,
Keresztje mellett félhold mélabúja,
Magyar, török megbékélt múltja int

S hol barna alkony bontja fátylait,
Virrasztva és vigyázva várva vár
Víg virradást a bús „magyar határ”...