Hagyd el a munkád sötét odvát,
csörtess, mint vad a kék hegyekben,
a hagyma-zöld-szín egeket nézd
s felejtsd el, ami felejthetõ.

Keresd a zöld-lomb-sátor üdvét,
lengõ virágok illatát idd,
ne szólj, a szó is fáj a szívnek,
néma arcodat tartsd a napra.

S egy fölszakadó sóhajtással
mosd ki a lelked szennyesét mind,
dõlj le a gyöpre pille-könnyen,
ne tudj, ne láss mást, csak a békét.

A toll-puha fû ölelése
gyógyítson meg, mint anya gyógyít,
szemed tükrözze kék nyugalmát
a mozdulatlan Daindoloknak.