Pécsett aludtam. Forró délutánban
tikkadtan égtek künn a háztetõk,
s hogy hirtelen, rázkódva fölriadtam,
tér és idõ széthullt szemem elõtt.

Hol is vagyok? Zengett a kérdés bennem,
csellóként szólt a múlt s a tûnt terek.
Berlinben egyszer, máskor Újvidéken
fáradt vándor így sokszor ébredett.

Egy árva percig vagy egy évig lengtem
tudat és álom között? Nem tudom.
S közben mi volt? Hol jártam? Kit szerettem?
S honnan fordultam vissza félúton?

Nem, nem tudom. Mint búvár mély habokból,
fölértem végre. Élek. Itt vagyok.
Világra jöttem, és éhes tüdõmmel
e levegõbõl nagyot harapok.