Ahogy belép a vasrácsos kapun,
fut a nyakába három kicsi lány,
és köszönti a ház, a föld, a lomb,
az árnyat hajtó délután.

A feleség a szõlõt köti éppen,
jön már a tõkék közt sietve,
dolgos kezét a csípõjéhez ejtve,
öröme lángként ragyog a szemében.

Ülök a költõ mellett a padon,
fogam között egy kihúzott füszállal,
s míg veti, rántja horgát, gyûrüit
a kert felett a vadízû madárdal,
õ megmutatja, mint a birtokát:
a tetõk tarka nyáját, a kagylós réteket,
és megmutatja ott a hegyen át
a felnyilalló meredek utat, mely
majdnem az égig elvezet.