Lehet, hogy mégis megbocsátok ennek a gonosz asszonynak – mondta apósom a diódarálónk megjavítása után. Eddig nem úgy nézett ki, hogy megbocsát. Látni sem akarta. Fogadkozott, hogy véget vet a basáskodásának. És beszünteti a gavallérosságot. Nem engedi, hogy az ő pénzét a maga nevére kösse le anyósom az államkincstárban, mint legutóbb.

Másnap reggel indulunk, hogy hazavigyük háromheti gondozás után. Sebei (homlokán, karján, lábán) gyógyulóban, ereje – a bőséges táplálkozásnak és a pihenésnek köszönhetően – visszatért. Újra tud egyedül járni, egy hete már a ház körül gyakorol, csak a lépcsőn ügyelünk, el ne essen. Még éjszakára is hagytunk az asztalon ennivalót, ha megéhezne. Megéhezett. De hogy állandóan zabált volna, miként anyósom állítja, nem igaz. Lassan eszik, az ínyével lapítja szét az ételt, mióta egy visszavágódó kugli fűrészeléskor lyukat ütött az állán, és a műfogsorát is összetörte. 86 évesen már nem akart újat csináltatni, nehogy úgy járjon, mint egy ismerőse: drága pénzért megcsináltatta, és pár hét múlva meghalt.

Apósom a vízre esküszik, de élvezettel fogyasztja a szódát, miközben nem mulasztja el megjegyezni, hogy „ölég gyönge”. Beviszi a kisszobába, és ügyel rá, hogy értesüljek, ha fogyóban van. Ami a szívén, az a száján. Ki volt az a hülye, aki küszöböket rakatott a beltéri ajtókhoz? – kérdezi, miután belerúgott az egyikbe, és megsérült a nagylábujja, pont annak a mély sebnek a közelében, amit a meghosszabbított ágvágó okozott a lábfején, amikor visszazuhant a meggyfáról. Minek van ennyi könyvetek, ha nem olvastok? – tudakolja epésen. Hogy nem érünk rá olvasni, mert őt kell gondoznunk, meg se fordul a fejében. Feleségem reggel és este tisztogatja, kötözi sebeit, kenőcsözi a lábát, őrködik a gyógyszerek pontos beszedése felett. Fürdeti, ellátja tiszta ruhával. Én az élelmiszer-beszerzésben, főzésben, mosogatásban segítek. Több évtizede elmaradt orvosi vizsgálatokra visszük, postahivatalba, mert épp lejár egy kincstárjegye s meg kell újítani, kényelmes papucsot vásárolunk szűk szandálja helyett. Sofőrként is szolgálatára állok. Ki-be kapcsolom biztonsági övét. Mint inasára a gróf, rám bízza a botját, hogy ne akadályozza a beszállásban. Hálából a szemembe mondja, hogy kövér vagyok, és nem érti, hogyan lehet így sportolni. Miféle sport az a pingpong? A számítógépnél eltöltött idő is szúrja a szemét.

Otthon nem ihat bort, mert anyósom letiltotta. Pálinkát igen, mert azt ingyen kapja a sógorunktól. Pedig a pálinka leviszi a vérnyomást, a bor meg felviszi. Apósomnak alacsony a vérnyomása. Boldogan fogadja a hírt a bor vérnyomásjavító hatásáról. Rögtön hozat öt liter felsőörsi rizlinget. Elégedetten kortyolgatja.

Hogy az erőtlenségtől esett-e vissza a tornác lépcsőjéről permetezővel a hátán, már nehezen állapítható meg. Ő mindenesetre kitart amellett, hogy sokszor kénytelen vacsora nélkül lefeküdni, mert anyósom nem bírja elviselni, hogy már „megint” eszik. Hogy egész nap eszik. Semmit se dolgozik, csak döglik és eszik. Dühét magába fojtva, gyakran éhesen feküdt le. Innen a gyengesége. De a permetező nem azért volt a hátán, mert semmit nem dolgozik! Különben a tartály meg is védte a hanyatt eséskor. Ám így is jutott a sérülésekből az egész testére. Legsúlyosabbnak a tüdejét ért ütés látszott, ezzel lett volna leginkább esélye bejutni a kórházba a szakorvos szerint, de azt is hozzátette, hogy odabent nem sok figyelemre számíthat, s az otthoni ápolás nem bonyolult, és eredményesebb is.

Magától értetődött, hogy nálunk gyógyuljon. Különösen, hogy a fülünkben volt még anyósom rikácsolása: „Haza ne merj jönni, látni se akarlak, amíg így nézel ki!” De apósom is kitett magáért. A rendelőintézetben mindenkinek elújságolta, hogy bánik vele az asszony: „Egy fillér nélkül indított útnak, miközben ő milliókon ül, és azzal fenyeget, hogy bead az elfekvőbe, ott aztán csak annyit ehetek, amennyit adnak.”

Most vettük igazán hasznát, hogy beépítettük a tetőteret. Volt hova költöznünk éjszakára, hogy nyugodtan gyógyulhasson a franciaágyon. Otthon nehéz dunyhával takarózik még nyáron is, itt elég egy lepedő. Mivel prosztataproblémák is kínozzák, szinte külön vécét igényel. Danolászik a nyitott ajtó mellett. Jól érzi magát nálunk. Már az első napokban megkérdezte, hogy itt maradhat-e örökre. A nyugdíját is átíratja, ha befogadjuk.