Anyám már akkor tudja, amikor behúzom magam után a kaput. A kutya nyüszítéséből hallja, vagy a nehéz lépteimben és a cipőm egyenetlen kopogásában ismeri fel. Mindig tudta, gyerekkorom óta, előtte a nagyanyám is, és korábban a dédi. Anyám az utolsó az anyák sorában. Ölükbe eresztik a stoppolt zoknit, leteszik a hámozókést, úgy fülelnek, félrehajtott fejjel, aztán kicsit bólintanak, csak úgy, maguknak. Elfordítom a zárban a kulcsot, belépek. Én nem vagyok anya, és nem is leszek az soha.

Nem kérdez semmit, nincs szüksége rá. Az előszobában hagyom a táskám, és egyenesen a konyhába megyek. Megölelem, de vigyázok, nehogy az arcom hozzáérjen az övéhez. A szeme csillog, de a bőre száraz, mint a dohányfoltos tapéta egy elhagyott panellakásban. Mit főzünk, kérdezem, bár látom, hogy húsleveshez aprítja a gyökeret. Megmosom a zellert, hosszan dörgölöm a héját. A kezemet nézem, a mélyülő ráncokat a bütykök körül. A zeller megcsúszik, beleesik a mosogatóba, és telespricceli vízzel a csempét. Még nem vagyok öreg, de hamarosan az leszek.

Délután leviszem a kutyát a partra. Itt minden egyre kisebb, a földszintes házak közelebb kerültek egymáshoz, a stég rövidebb, a nádas alacsonyabb, mint amikor utoljára erre jártam. A csónakban áll a víz. Belépek, és óvatosan leereszkedem a deszkára, de a kutya nem akar beszállni, csak néz rám szomorúan, aztán vakarni kezdi a füle tövét. Apám csónakja volt, ezzel járt ki horgászni a holtágba. Ha magával vitt, nekem az orrában kellett ülnöm mozdulatlanul, még a rám szálló szúnyogokat sem csaphattam agyon. Egyszer eljött apám barátja, akinek nem mondom ki a nevét. A kormánynál ült, és úgy beszélgetett apámmal, mintha ott sem lettem volna.

A koszos víz körbenyaldossa a lábam, fehér gumipapucsomra sárfoltok ülnek, csatjába beleakad a békanyál. A kutya nyugtalanul szaglászik, megugat egy bokrot. Felettem az úton elbiciklizik egy család, elöl a férfi és a fiú, mögöttük az asszony és az utánfutóban síró csecsemő. Ahogy felállok, megbillen a csónak. Sikerül visszanyernem az egyensúlyom, de a hirtelen mozdulattól belenyilall a hátamba a fájdalom. Hiába van harmincöt fok, én hosszú ujjú ruhában vagyok. A hónom alatt egyre nőnek a hűvös izzadságfoltok. Kilépek a csónakból, a kutya már a lábamnál van, boldogan csóválja a farkát. Nem kellett volna elkísérnem apámat azon a napon. Soha nem kellett volna elkísérnem. Anyám akkor is tudta, de akkor sem mondott semmit.

Mint cukor a fánkra, úgy tapad a por a nedves lábujjaimra. Elmegyek a boltig, veszek egy csomag cigit, pedig már évek óta nem dohányzom. Rágyújtok, letüdőzöm, aztán hosszan köhögök. A kutya egy láncra vert bullterriert hergel. Izgatott, kérkedik a szabadsággal. Anyám soha nem engedi ki, ha nem járok erre, hetekig unatkozik a kerítés mögött.

A trafikos fiú is kiáll a bolt elé cigizni. Sanyinak hívják, egy régi osztálytársam fia. Csúnya, tejkiütéses kisbaba volt, most a mellemet nézi, vágy nélkül, puszta megszokásból. Megkérdezem tőle, hány óra, erre zavarba jön. Körülményesen előhalássza a telefonját a zsebéből, de nem várom meg, hogy válaszoljon a kérdésre. Elindulok visszafelé. Úgy járok, mint egy öregasszony, nehéz vagyok, a zúzódások lefelé húzzák a vállam. A szomszéd füvet nyír, kijön a kerítéshez, megkérdezi, hogy vagyok, egyedül jöttem-e, és meddig maradok. Csak amíg a cseresznyét leszedem, felelem páncélozott mosollyal.

Anyám hangosan hortyog a rekamién. Levetem a ruhámat, és nekitámasztom a hátam a szobám hűvös falának. Kezemet összekulcsolom a hasamon. Ha lehetne gyerekem, nem lenne ilyen könnyű dolgom, nem jöhetnék el, ha rosszra fordulnak a dolgok. Megpróbálok örülni ennek, pedig már tudom, hogy itt sem maradhatok, mert ebben a szobában nem fogok tudni aludni. Az átizzadt ruhát a táskába gyűröm, és ujjatlan pólót, nyári szoknyát veszek fel. A napszemüveget magamon hagyom. A szememet ne lássa senki.

A horkolás erősödik. Megállok anyám mellett, nézem a nagy, elfolyó testet, próbálom elképzelni, milyen lehetett fiatalkorában, kék foltokkal a combja körül. Rám szabadul a vágy, hogy megüssem, hogy addig verjem, amíg hörögni kezd, de a karom bénán csüng, mozdulatlan. Elfordulok. Mielőtt kilépek az ajtón, eszembe jut a gázpalack. Elég lenne kinyitni, aztán pár perc múlva rágyújtani egy cigire.

A kutya a küszöbön ül, várakozón néz, oldalra hajtott fejjel. Leemelem a pórázt a pókhálós fogasról. A kertkapu felé menet letépek egy szem cseresznyét a fáról. Számba veszem, aztán kiköpöm. A húsa savanyú és kemény. Korai lenne még leszüretelni.