A szállodát könnyen megtaláljuk, ott van a leomlott fallal szemben, a fal tavaly omlott le, amikor belehajtott egy BMW, a sofőr lehajtott fejjel állt, kínai papucsban, bekokózva, a rendőrök együttérzően kérdezgették, vállon veregették, semmi gond, Viorel, itt írd alá, a szálloda mellett sétálva láttam a leomlott falat és az összetört BMW-t, most is könnyen megtaláljuk a szállodát, vacsora is maradt, rántott szelet sült krumplival, van nálam savlekötő vagy lesétálom, majd meglátjuk, a holnapi felolvasás előtt is lesétálhatom, kisétálhatok a lakótelepre, ahol a fenyőfák lombja eltakarja az ablakokat és a házakat, ez a kislány is biztos onnan jön, a lakótelepről, a lakótelep mögötti putrikból, a föld alól, nyújtja a koszos kis mancsát, hogy adjak neki egy lejt, miért ültem az asztal szélére, mindenki az asztal szélén ül, négyen ülünk, mindenki az asztal szélén, ezen gondolkodom, de csak forint van nálam, nincsen lejem, mondom a ragacsos arcú kislánynak, mondom, dörmögöm, kapar a hangom, reszel, a kislány ledermed, döbbenten bámul, benéz az asztal alá, megnézi a női cipőmet, a körmeimet, észreveszi a vékony festékcsíkot a szemem fölött, te pasi vagy, óbégat a szentgyörgyi éjszakában, egyszerre kérdez és állít, gyere már tesó, ez itt egy pasi, valami előugrik a bokorból, csatakos, koromfekete arc, a kisöcsi az, őt eddig észre sem vettem, álcázta magát a tuják között, hogy csinálta, ezt az álcázást, ketten bámulnak, az asztaltársaim is engem bámulnak, ez paróka, megfoghatom, hol a csöcsöd?, nézem a kis cigánylány szemét, borzong rajtam, kinevet, szánakozik felettem, kérdőre von, ő a koldus, én meg vagyok az író a szálloda éttermében.

Torlódik a tömeg az utcákon, a főtéren, kerülgetik egymást az emberek, nem zavartatják magukat, mindenki mosolyog meg kurjongat, az egyik kapualjból magam elé engedek néhány fiatalt, sárkányfejet visznek, a többiek a testet tartják, jönnek egymás után, cipekednek a fekete egyenpólóban, szemben velem egy fiatal pár várakozik, fagylaltot nyalnak, a csaj azonnal leleplez, ismerem ezt a tekintetet, egyszerre riadt és felháborodott, a tizenkettedik pár gyerek is elhalad előttünk, hosszú ez a sárkány, benézek a kapualjba, nem látom a végét, csak most ne kezdjenek sugdosni, a pasi egyelőre elvan a fagyival, a csaj kezét szorongatja, a csaj kitartóan néz, a gimnazisták skandálni kezdenek valamit, közeledik a dobos, és ez még mindig csak a sárkány közepe, Pekingben érzem magam, pedig ezek itt a szentgyörgyi napok, székelyföldi idill, a kürtös kalács és a fenyvesek illatával, és ekkor még nem is tudom, hogy este az Ismerős Arcok zenekar tagjai vacsoráznak majd mellettem a szálloda éttermében, remélem, egyikük sem kezd ki velem, egyikük sem veszi észre, hogy transz vagyok, a csaj szoknyája mellől hirtelen kilép a tegnapi kislány, gyere már tesó, a képembe röhög, itt van megint, vagyis itt vagyok megint én, meddig kanyarog még ez a kurva kígyó, csapdába estem, hogy hallgatnál el, te koszfészek, gondolom magamban, aztán meglátom, hogy a kislány mintha kicsit örülne is nekem, mintha régi ismerősök lennénk, kanyarog a kígyó, nézzük egymást, amíg át nem megy közöttünk a dobos, és mire eltűnik, addigra eltűnik a kislány is, eltűnik a fagylaltozó pár, csak idegen arcok néznek rám egykedvűen, felvillannak két masírozó tinédzser között.

Négylejes kávé, huszonnyolc fok, az év első nyári napja a főtéren, a kultúrház felőli oldalon hangpróbát tart egy gitáros, egyedül áll a kétszáz négyzetméteres színpadon, a kivetítőn fogkrémreklám, nagyon vigyorog, végre csak ő, egyedül, délben, az énekes valahol pálinkázik, a bőrdzsekis gitáros bedörrenti a húrokat, a kávéscsésze megremeg előttem, gyorsan készítek egy fotót, kávéházi csendélet, kávémaradvány, körömlakk, a fülhallgató tekergő zsinórja a tegnapi kígyóra emlékeztet, közben a tegnapelőtti és tegnapi kislány álldogál a téren, figyeli, ahogy a fényképezőgéppel babrálok, szia, szia, és már ott is ül mellettem a kávéház korlátján, vágyakozva nézi a telefonomat, a fejét a vállára hajtja, miért nem beszélsz vékonyabb hangon, akkor sokkal nőiesebb lennél, mondja váratlanul, és én ezekre a kérdésekre soha nem tudok válaszolni, inkább megkérdezem tőle, hogy hány testvére van, a körméről lepattogzott a lakk, apró, piros pöttyök a lerágott csonkokon, szaggatnak a riffek, a gitáros vigyorog, az emberek befogják a fülüket, fintorognak, a kislány ugrálóvárra gyűjti a pénzt, nyolc lejbe kerül negyed óra, van két lejem, kell hozzá még nyolc, mondja, mosolygok, elkezdünk számolni az ujjunkkal, nyolcnál abbahagyjuk, de másodszorra sem érti, csak nevet, nézi az ujjait, próbál számolni, mozog a szája, közben talán az ugrálóvárra gondol, hogy milyen nagyot lehet ugrani, magasabbra ugrani a fáknál, magasabbra a tömbházak között álló ortodox katedrális csúcsánál.

Leparkolok egy darabokra szedett Dacia mellett, a teteje fehér, a többi rozsdás, a kesztyűtartóban pont elférne egy macska, a hátsó ülésen a család kecskéje, szétfoszlott biztonsági öv, wunderbaum-cafatok, a szélvédő üvegtörmeléke mindenütt, van időm megfigyelni az autót, az épület előtti téren nagy a nyüzsgés, kamaszok kergetik a labdát a gödrös placcon, a kapusok kedvetlenek, egyik gól esik a másik után, a kapusok mindig kedvetlenek a grundon, nézem a szürkésfehér házfalat, a házfal elé nyúló fűzfákat, a fűzfák árnyékát, ahogy megvilágítja a teret a hátam mögött lebukó nap fénye, az ablakokban száradó ruhákat, a színes függönyöket, a tekergő kábeleket, a járókeretes tatát, a babakocsis lányokat, a parkoló felől érkező fiatal férfit, a dont, bokszolóarcú, tetovált csávó, gyűlik körülötte a tömeg, elképzelni sem tudom, honnan kerülnek elő az újabb és újabb emberek, elindulnak a tér másik vége felé, ez itt a Strada Romulus Cioflec, a kislány a szálloda étterméből és a térről, a kislány, akit Roxánának hívnak, ebben az utcában lakik, valahol a Profi üzlet mellett, gondoltam, megnézem ezt a helyet, mielőtt hazaindulok, készítek néhány fotót a környékről, de ez itt lehetetlen, ezzel a fényképezőgéppel, ebben a szoknyában itt nem lehet kiszállni az autóból, a tetovált csávó és a sleppje eléri a placc túloldalát, a meccs addig szünetel, a másik társaság tagjai feszülten várnak, legalábbis én így látom, aztán hirtelen mindenki egymás tenyerébe csap, keleti oldal, nyugati oldal, Sepsiszentgyörgy hardcore, már csak a lángoló vashordó hiányzik meg egy kétkazettás magnó, rapzene vagy mulatóstechnó, a labda megint pattog, csak én ülök a kocsiban, egymagamban, kiszállnék nagyon, de nem merek kiszállni a kocsiból.