Te már hagynád a francba az egészet, de én nem engedem, hogy elmenj. Egy budapesti romkocsma vécéjében állunk éjjel, a többiek kint buliznak, én meg behoztam a fröccsömet, rá is gyújtottam, és vég nélkül beszélek neked arról, milyen érzés magányosnak lenni egy kapcsolatban. Ha százszor nem hallgattad már végig ezt az ömlengést tőlem az elmúlt fél évben, akkor egyszer sem, úgyhogy hümmögsz, úgy teszel, mintha figyelnél, de rohadtul eleged van már belőlem.

Belőlem meg ömlenek a szarul összerakott mondatok, le kellene írnom őket, akkor talán egy kicsit téged is érdekelnének. Csak úgy teszek, mintha szeretném őt, az életem egy szerepjáték. Tudod, ha szeretsz valakit, akkor eljátszod, hogy azt is szereted, aki hozzá tartozik. A csatolmányait. Gyerek, volt feleség, akivel naponta beszél telefonon. De mi a picsáért kell naponta beszélni telefonon, miért nem elég egyszer egy héten, és miért megyünk együtt fesztiválozni nyáron, meg miért töltjük együtt a szentestét, én meg a szent család? Vagy miért kell elővennem azt az embertelenül széles mosolyomat, amikor találkozom vele, érted, a volt feleségével. A gyerek miatt.

Látványosan unatkozni kezdesz, próbálsz témát váltani. Most olvastad, hogy a nők nagyobb része harmincéves kora után akar csak gyereket, előbb munka meg karrier, és ezért a társadalom ma már lenézi azokat a csajokat, akik huszonévesen akarnak szülni. Szerinted bunkóság megkérdezni egy huszonöt évestől, hogy becsúszott-e a gyerek, és udvariatlanságnak tartod, hogy harminc alatt a nőket gondolkodás nélkül letegezik a nőgyógyászok. Udvariatlanság. Modorosabban már csak akkor tudnál fogalmazni, ha feltennéd a nagymamád gyöngysorát, és eltartott kisujjal szürcsölgetnéd hozzá egy porceláncsészéből a tejjel felöntött ötórai teát.

Hát, tudod, mikor akarok én gyereket, szívem szerint már most elköttetném a petevezetékemet. Hallom magam kívülről, kezdek hangosabban beszélni, részeg vagyok, megtántorodom. Hogy ne bukjak le, úgy teszek, mintha valami megszúrta volna a talpamat. Lerakom a piámat a mosdó szélére, majdnem beleborul, de szerencsére meg tudom menteni. Nekitámaszkodom a falnak, leveszem a cipőmet, és eljátszom, hogy keresem a nem létező kavicsot, a hitelesség kedvéért még el is képzelem, fekete, borsó méretű, tompán göcsörtös, de az egyik vége, mint a tű, olyan szúrós. Látom magam kívülről, szánalmas vagyok.

Azt mondod, hogy a pia beszél belőlem meg a fáradtság, a táskádban kotorászol, valamit keresel. Szerinted nincs olyan, hogy valaki nem akar gyereket, a nőknek egyszer csak beindul a biológiai órájuk, és onnantól fogva nem is akarnak mást. Mondjuk még neked se indult be, de biztos vagy benne, hogy be fog. Közben megtalálod, amit keresel: lila neszesszer, előveszel belőle két hullámcsatot, eltűzöd a szemedbe lógó hajad. Az utolsó szavakat nem is nekem mondod, hanem a tükörképednek, tetszel magadnak, és tényleg nagyon szép vagy, irigyellek.

Totál ostoba vagy. Meg akarlak bántani, bosszút akarok állni, mert olyan szép vagy, ostoba vagy, ha azt hiszed, minden nő egyformán működik. Mi vagyok én, szülőgép, egy biológiai véglény, egy petefészekfejű, egy egysejtű? Ennyi hülyeséget rég soroltam fel egymás után, ez már a mondat közepén világos, mint a nap. Itt már üvöltök, de nemcsak azért, mert belemelegedtem a mondandómba, hanem percek óta hiába próbálom meggyújtani a cigimet, az öngyújtóm kifogyott. Persze, te nem dohányzol, tőled aztán kérhetnék tüzet, erre gondolok, amikor szó nélkül belenyúlsz a táskádba, előveszel egy gyújtót, és a kezembe adod. Persze, te olyan kurvára tökéletes vagy, hogy akkor is van nálad gyújtó, ha nem dohányzol.

Pedig higgyem csak el, hogy ez így van, de ezt már tényleg csak félvállról mondod, nagyon el vagy magaddal foglalva. Te úgy tervezed, hogy kiköltözöl a férjeddel a város szélére, kertes házba, lesz kutya és nagy autó, hétvégente kirándulni mentek, lesz egy kisebb kocsi, az kevesebbet fogyaszt, azzal fogsz bejárni a munkahelyedre, növényeket is akarsz majd ültetni. Közben előkapod a táskádból az alapozót, kinyitod, a kis szivaccsal az arcodat kenegeted, vagyis inkább dörzsölöd. Meg kutya is lesz.

Próbálom visszatartani a szót, amely nagy erőkkel akar kitörni belőlem. Heroikus küzdelem ez, igyekszem másra terelni a figyelmemet, a falon lévő feliratokat olvasgatom, az egyiken megakad a szemem: sírok, amíg te sminkelsz. Röhögök, és a küzdelmet is elvesztem, a többször visszanyelt szó kiszalad a számon, kispolgár. Ezzel most egy életre vérig sérthettelek volna, de szerencsére elég halkan mondtam, ráadásul éppen akkor vágódott be az egyik vécéajtó is, ezért visszakérdezel, hogy jól hallottad-e. Dehogy, azt mondtam, menstruálok, nincs véletlenül egy tamponod. Furán sandítasz rám, de meghúzod a vállad, aztán kihalászol a neszesszerből egy közepes méretű tampont. Nagyobb mondjuk jobb lett volna, de mindegy, ez is megteszi, bemegyek az egyik vécébe, viszem magammal a piám meg az égő cigim, mert mihez is kezdenék nélkülük a fülkében. Mire kijövök, az arcodra vastag maszkot festesz, kérek egy zsepit, letörlöm a könnyeimet.