Egy gólya vitorlázott át reggel a park felett. Meghalt az albérlő az első emeleti lakásban. Bánatában halt meg, mert elhagyta az élettársa – mondta Juci néni, mint aki átélt már hasonlót, de csodálatosképp életben maradt.

Különös pár voltak. Az ő életkorukban – hatvan felé – már saját lakással rendelkeznek a szabályos pályát befutó emberek. Sőt, a gyermekük lakását is kifizették. Felbukkanásukat már csak ezért is némi értetlenség és megkülönböztetett figyelem fogadta a társasházban. Illettek egymáshoz, sajátos, nyolcvanas évekbeli eleganciával öltözködtek, ápoltan jártak-keltek. Első útjuk minden reggel a hipermarketbe vezetett, ahonnan két tömött szatyorral ballagtak haza. A nő vitte a szatyrokat. A férfi csak sétált mellette, de még így is gyakran megállt a vörös kőből épített lépcsők pihenőin. Amíg kifújta magát a korlátnak támaszkodva, párja türelmesen várt. A házbelieket udvariasan köszöntötték. A nő erős sminket használt, vastagon rúzsozott. Kedvessége az első pillanatokban inkább ijesztőnek hatott.

A sok zöld, a madarak és a belváros közelsége miatt költöztek ide, akárcsak mi. Ablakukból ők is megunhatatlan moziként nézték télen a cinkék lakmározását a kőrisfára akasztott tökhéj etetőből.

Nem keresték a kapcsolatot senkivel, de ezt úgy is lehetett érteni, hogy nem akartak terhére lenni senkinek. Velük sem akart kapcsolatba kerülni senki. Átható cigarettaszaguk eltorlaszolta az érdeklődést. A férfi láncdohányos volt. A bűz kiszivárgott a lakásból, az emeleti folyosót is elárasztotta. Időnként egy szakállas fickó jelent meg terepjáróval az udvaron. A nő lejött hozzá, átadott egy mappát. A mappában rajzok voltak, grafikák, a férfi művei, melyeket a szakállas némi lapozgatás után a csomagtartóba rakott. A nő a szokásosnál is figyelmesebb volt vele.

Az albérlők Erzsike fölött laktak, aki látványosan szenvedett tőlük, s ezt mindenkinek elpanaszolta. Ám nem állt meg ennyinél, összefogást, kemény fellépést sürgetett ellenük, mert már tűrhetetlen, amit művelnek. Bennünket is erősen kapacitált, de kérését elutasítottuk. Erzsike az előző albérlőt sem kedvelte. Az ő viselkedését is tűrhetetlennek találta. Vele az volt a baj, hogy túlságosan hangos szerelmi életet élt, sűrűn váltogatta barátait, és még csak le sem sütötte a szemét, amikor összefutottak a lépcsőházban. Éppen úgy viselkedett, mint egy tisztességes nő. Mintha mérhetné magát Erzsikéhez, aki az édesanyjával morzsolgatja napjait.

Tavasszal a férfi már az emeletről sem tudott lejönni. Rajzolt, dohányzott, köhögött, és kitalálta, hogy ők is etetni fogják a madarakat. De nem ám csak úgy vaktában. Előtte könyvekből tanulmányozták az életmódjukat, azonosították az itt előforduló fajtákat, megtudták, melyiknek mi a kedvenc tápláléka. És azt mind beszerezte a nő, s feltálalták egy oldalt is nyitott kartondobozban az erkélyen. Jöttek is szépen: rozsdafarkú, cinke, őszapó, rigó, gerle, veréb stb. Évszaktól függetlenül folyt a vendéglátás. Ez volt a férfi egyetlen öröme. Legalábbis ezzel védekezett az élettársa, amikor Erzsike figyelmeztette, hogy tavasszal nem kell etetni a madarakat, találnak azok élelmet anélkül is. De a férfit ez nem érdekelte. Ő közelről akarta látni kedvenceit, ahogy rajcsúroznak, veszekednek, leszállnak, felszállnak. Egész verébrajok vártak készenlétben a ház körüli bokrokon, és röppentek fel a terülj asztalkámra, s hullámzottak vissza az első szokatlan neszre. A magocskákat, maghéjakat közben lesodorták Erzsike ablakpárkányára, erkélyére, ablaka alá. Nem tudott teregetni, ágyneműt szellőztetni. És hiába méltatlankodott, kért belátóbb viselkedést, az albérlők nem értették, hogy mi baja.

Eldurvult a helyzet. Egyik reggel Erzsike megleste a hipermarketből hazatérő nőt, és jó hangosan kérdőre vonta a lépcsőházban. A nő mentegetődzött. Az emeleten várakozó párja viszont lekiabált, hogy Erzsike nem szereti a madarakat. Nem igaz, jött a válasz, a madarakat szereti, csak a piszkukat nem. S ha már a szeretetnél tartunk, jó, ha tudják az albérlők, hogy senki sem kedveli őket, amit azok cáfoltak, és a szemére vetették, hogy nemcsak a madarakat nem szereti, de az édesanyját sem, mert felhallatszik, amikor fojtogatja. Végül a férfi kilátásba helyezte, hogy elvágja Erzsike torkát, ha nem hagyja abba a szekírozásukat, és megtiltotta élettársának, hogy szóba álljon ezzel az idiótával, akinek egyértelmű, hogy csak a szex hiányzik.

De Erzsike tiltakozása mégse maradt hatástalan. A veszekedés után az albérlők változtattak a madáretetés módján. A nő hálós eleséggombócokat vásárolt a magocskák helyett, s felkötözte a közeli eperfa ágaira. Kicsit ugyan messzebbről láthatták kedvenceiket, ám megszűnt a veszekedést kiváltó ok.

Az albérlők egymással is sokat veszekedtek, mondta Erzsike. A férfi gőgös, kinyilatkoztató, parancsoló természetű volt. Közben meg a nő pénzéből élt. És abból támogatták a férfi előző kapcsolatából született lányát is. Csak a napi cigarettaadagjuk ezreseket emésztett fel. S hozzá a két szatyor cucc, meg az albérlet!

Juci néni egy fehér autót látott a ház előtt reggel. Két csinos fiatalember szállt ki belőle, s egy koporsót húztak ki a rakodótérből. Azonnal kirohant, már ahogy ő rohanni tud, hogy megtudja, kiért jöttek a házunkba.

Nehéz lesz újra kiadni a lakást, mert a falak is letüdőzték a nikotint. Nem elég a háromszori festés, a vakolatot is le kell előtte verni – mondja a szomszédunk, miközben kitárja a lépcsőházablakokat. Ezeket a feleségem nemrég csukta be, mert ő meg takarításkor a pitypangszöszöktől szenved: belibegnek az ablakon, s vastag bolyhokba tömörülve megülnek a lépcsőfordulókban.