A nap szikrázik, csillagokat látok. Az a nyurga, az ötös mezben, megspiccelte a sarkamat, mintha valami rögtön eltörött volna bennem. A labda továbbgurult. Aztán jöttek a csillagok, majd a betonlelátó a pálya szélén. A jobb lábam használhatatlan, nem tudok ráállni. Ügyeletre kell menni. Gyáli út, Ferencváros külső, a csokoládégyár, a műanyaggyár, a vágóhíd után, túl a vasúti rendező pályaudvaron, túl a síneken, a lehangoló kockaházakon, az udvari porolókon, a nagypolszkikon, a kispolszkikon, túl mindenen.

Ötszáz forintért lehet behajtani a klinika udvarára. De csak akkor, ha megkérdezed az ott őgyelgő egyenruhást. Mert ki is lehet kerülni a sorompót, az ingyen van. Mások így csinálják. Nem kell kérdezősködni. A nagy fűzfa alá parkolunk. Rothadó avar, korhadó padok, középen egy kiszáradt szökőkút, világoskék csempével kirakva. Csupa rozsda minden. Az udvar kihalt, húsz éve nem sétált itt senki. Csak bemennek az ügyeletre, bekötik a fejüket, begipszelik a lábukat, kiszedik belőlük a szögeket, aztán kijönnek. Vagy elviszik őket, nagy, fekete kocsival. Szökdécselek. Két ápoló cigarettázik, a betegszállító ágyra támaszkodnak. Szakadozik róla a műbőr.

A folyosón félhomály, fülledtség. Az emberek a lehető legtávolabb ülnek egymástól. A recepciós ablak résnyire nyitva, előtte vasrács. Fertőtlenítőszag terjeng, de nem nyomja el a penész szagát. Valami búg. Fertőtlenítőszag, penészszag, búgás, mifelénk ezt jelenti a kórház, a városban, a város szélén, mindenütt. A combom hozzáragad a piros műanyagszékhez, izzadok. Öt perc, tíz perc, telik az idő, senki sem mozdul, csak harákol vagy köhécsel. Beszélgetni sem lehet, meghallják. Aztán váratlanul felcsapódik a kisablak, beadom a papírjaimat. A recepciós nem néz rám, csak a kezét nyújtja. A sajátomat még időben visszahúzom, lecsapja az ablakot. Jó a hangulat. Mintha a temetésemet intézném, pedig azért vagyok itt, hogy meggyógyítsanak.

Hamar kiderül, hogy nem nekem a legrosszabb. Bekísérnek egy nőt, eltört a keze. Mintha három részből állna, egy felkar, két alkar. Szép derékszögek, de inkább elfordulok. Mellém egy furcsa páros ül le, apa és fia. A fiú tekintete zavaros, lassan mozog, nem fárasztja magát a beszéddel. Az apja sem a szavak embere. Ne mondd meg, hogy bokszoltál, ne mondd meg, hogy bokszoltál, ezt hajtogatja lefojtott hangon. Pedig látszik, hogy a fiú bokszolt, az öklén fel van horzsolva a bőr. Majd zsebre dugja, ha megvizsgálják.

Hirtelen megtelik a folyosó, öten érkeznek. Három férfi és két nő. Vége a duruzsolásnak, mindenki elhallgat, a férfiak más pályán játszanak. Tetoválások, felfújt izmok, napszemüveg a kopasz fejtetőre tolva. Karikatúrát sem lehetne rajzolni szebben, de senkinek sincs kedve nevetni rajtuk. A nőkön tréningruha, de látszik, hogy máskor nem mackóban járnak, csak most sietniük kellett. Egymás mellé ülnek, a földre szegezik a tekintetüket. Kemény ez a tekintet, dacos, de ez a dac csak látszat. Az arcukon sűrű smink. Elkenődve, sírhattak.

A nők egyre közelebb húzódnak egymáshoz. Körülöttük húshegyek tornyosulnak. A legmagasabb férfi váratlanul leguggol az egyik nő elé. A fény megvilágítja a nő arcát, a szája felszakadt, a szeme körül lila karika. A férfi megfogja a nő kezét, nézi, szuggerálja. Úgy tesz, mintha megbocsátásért esedezne, de csak alakoskodik, s ezt a nő is tudja. Eljátsszák a szerepeiket, egyebük nincs. Nyílik a recepciós ablaka. A legmagasabb férfi felpattan, ő adja oda az iratokat. A hölgy megbotlott a lépcsőn, elesett. A hölgy, vagyis a felszakadt szájú nő meg sem rezdül, csak a szájából szivárog tovább a vér. Kísérője az ajkát harapdálja.

Szólítanak. Az orvos sem köszön, a röntgengép kattog. A felvétel szerint semmi bajom, borogassam, kenegessem. Megjegyzi, hogy korábban lábon hordtam ki egy szalagszakadást. Semmi bajom, borogassam, kenegessem, az orvos akkor is ezt mondta. Inkább a felszakadt szájú nőre gondolok. Ugyanott ül, a kőpadlóra meredve, a férfi előtte térdepel. Kint a nap szikrázik, bent a neonfény vibrál. A nő arca közönyös. Nicsak, magának arccsonttörése van, hogyan tudott ekkorát esni. Neki majd ezt mondja az orvos, pedig tudja, hogy a nő nem esett el. Aztán kiküldi a röntgenszobából. Ne beszéljen annyit, akkor jobb lesz. A férfi vesz neki új mobiltelefont, elviszi vacsorázni a Burger Kingbe. A műkörmöst is fizeti. A nő kimossa az összevérzett sportcipőt. De nagyon jól tudja, hogy legközelebb is el fog esni. Tudja, hogy néhány hónap múlva megint itt lesznek. Ejnye-bejnye, orrcsonttörés, miért nem vigyáz magára jobban, kisasszony. Az orvos akkor is csak az ajkát harapdálja majd. Mindenki az ajkát harapdálja.