Fel akar ülni az ágyban, mert olyasmi jutott az eszébe, amitől az emberek föl szoktak ülni az ágyban. Hogy mégiscsak az történt-e, amikor a nagy öregek bezárták a boltot, s nem adták át a fiataloknak a stafétabotot a makulátlan szakmai hírű cégnél, amire eddig nem mert egyértelműen gondolni – tudniillik hogy az öregek nem bíznak az utánuk jövő generációkban. Látva a háborúságot, amitől a józanoknak is kettős látásuk lesz. Vagy csak úgy. Bezárták a céget, és most nincs meg az, amit lehetett szeretni. Ez ilyen egyszerű. Lehetséges-e, hogy ezek az öregek huszonöt fényes év után a bőr alá fészkelő bizalmatlanság miatt döntöttek a felszámolás mellett. Végül is az örökkévalóságnak szánt sorsok dőlnek el így. Persze, őket sem irigyli. Az elárvulás próbakő az idősebb generációknak.

Aztán az jut eszébe, hogy az egyik északi, baráti országban nő lesz a miniszterelnök, aki azt mondta, valóban kérte korábban a rivális párthoz is a felvételét, de az isten megóvta attól, hogy föl is vegyék; s mondta azt is, hogy a pártelnöke tévedhetetlen; és ő az, aki a gazdasági ügyek megbízott szakértőjeként egy vitában összekeverte a költségvetési hiányt az államadóssággal. Ilyen lesz ott a miniszterelnök, de nő lesz, és azon gondolkodott, hogy ez most mihez érv.

Tovább nem bír ülni az ágyban, csigolyakopás, hanyatt dől. Rágja a száját, tudja, hogy ezek után egy öreg nővel fog álmodni, aki nem bízik benne. Előre mérgelődik, mert olyanokkal így is tele van az utca, az ország. Valamint olyanokkal, akik nem öregek, még csak nem is nők, s ugyanígy vannak iránta. És ez rémes, ez a sok nyomorult, nemtörődöm alak, akik a napot azzal töltik, hogy elfordulva a bizalmukat porciózzák, csomagolják, s nagy óvatosan kínálják föl vadidegeneknek. Úgy hallotta, nem várnak köszönetet. Kimarad ebből. Hátrányban van. Neki szórt a figyelme, nem olyan impulzív, képtelen feltöltődni. Kikerülik, elhagyják. Pedig nem ér mindegyre csak azon igyekezni, hogy a pillanatnyi, állatias erőt át lehessen helyezni más szintekre – hogy a bizalomról szóljon. Miután eltüntették a nyomokat. Tudja, hogy működhetne kicsiben, de számára az is beláthatatlan. Fél az ellenségeitől.

Oldalt fordítja a fejét, kibámul az ablakon, november elejének jegyei, feketén meredő, csupasz fák. Odakint mekkora a csend. Nincs népakarat. Ő is minden nappal renyhébb. Ahogy telik az idő, egyre kevesebb értelme van a válásnak. Ha ez volna a halál, a holnapi nap, mit engedne meg magának? A nyaralásukon, hiába a szikrázó színek, folyton fázott, idegi alapon lehet. Nehéz hét volt. Ha egyszer a nő nem annyira okos, hogy gúnyos mosollyal hallgasson. Próbáltak igyekezni, de az éjszakákból sosem marad semmi. Ami sötétben marad, arra nem épülhet visszaidézhető megfigyelés. Valószínűleg rosszul teszi, ha enged, amikor az aggasztó felismerések szinte kiugrasztják az ágyból.

Aztán az is eszébe jut, hogy a hatalmas bevásárlóközpontokban könyveket látva mindig szomorú lesz. Nem reagálnak semmire, csak elvannak ott a félreeső polcokon. Akik meg kerülgetik, jó nagy ívet vesznek, mintha valami erkölcsi bosszú részesei lennének. Egy óvatlan egyszer levert egy könyvet a bevásárlókocsijával, talán csak ráfutásos baleset, talán több. S rögtön utána az merül föl benne, hogy tartozik a szülőknek egy szakmabeli fiatalember öngyilkossága utáni részvétlátogatással, de meg fogja-e állni, hogy ne csússzon az elárvult könyvespolc mágneses terébe. Az elárvulás próbakő. Nehéz kivédeni, hogy mások felé ne forduljunk. Mint egy városnézésen. Pedig odakint csak a sok szar van, intergalaktikus gáz, sötét anyag, sötét energia. Ragnarök. Félálomban még eszébe villan, hogy soron lévő előadására készülve egy hadászati kézikönyvben olvasott a lejtő fogalmáról. A rákos sejt meg úgy néz ki, mintha rátaposna egy üres gesztenyehéjra. És hogy egy 1921-es fényképen látható cselédlányba szerelmes.

Végül, s ez talán már álom: kisgyerekként családi fotózás a Gulyás nagymama temetése után. Fejében a hant fölött elhangzó mondat: Méltóztassál, Uram, e sírt megáldani, és küldd el szent angyalodat, hogy őrizze. Micsoda felséges és főként hasznos hivatás, vélte akkor, gyerekként: angyalnak lenni. Mert így mindenki nyugodtan hazamehet.