Jön és megy a mérnök a biciklijével, valamit dúdol. Régi ABBA-slágert talán. Ilyen biciklije errefelé senkinek nincsen, a pénzes ügyvéd, a pénzes orvos autóval közlekedik. Vannak ezek a jellegzetes alföldi kisvárosok, hogy egészen mindegy, Kisújszálláson vagy Hajdúszoboszlón sétál az ember. A föld mélye meleg, kellemesen kénes illatú termálvizet bugyog föl. Van helyi kolbásztömő és pálinkafőző kisüzem. Daloló trágyadombok, meg sok kínai bolt, ugyanazokkal az árukkal. Ugyanazok a kutyák rángatják a láncot és köpik a habot, ugyanolyan elnyűtt, meggyűrt és elcsavarodott törzsű emberek járják az utcákat, és milyen sok lett a motoros bicikli. Suhannak az öreg nénik, suhannak, mint az öreg kendők. Lehagyják a mérnököt, ha nem figyel. Meg milyen sok lett az elektromos kerekes szék is. Néhol még megvan a fölirat, tiszta udvar, rendes ház. Nagyon sokat köveztek itt különben. De különben minden negyedik épület eladó, mert mennek el a fiatalok, hová, hát mindenfelé, már egy Szolnok is csimborasszó.

A mérnök fékez az egyik akácfánál, hogy ez a ház is. Ez is eladó. Benéz a rozzant fakerítésen, milyen üres tud lenni egy kutyaól.

Aztán a piac felé kerül. A lángosostól illendő távolságra, a szokásos helyén áll a cigányfiú, nem zavarja a tűző nap, a forró beton, és nagyobb a dudor a nyakán, mint a feje, valami elszabadult, őrjöngő zsírmirigy, de olyan, hogy egyszer, míg kacsanyak leveshez vásárolt zöldségeket, odalépett hozzá a szép bőrgyógyász-doktorasszony, forduljon meg, Géza, mondta, és miután Géza megfordult, a nő sokáig bámulta azt a szörnyűséget, azt a teljesen valószerűtlen testi jelenséget, végül a mutatóujja is fölemelkedett. És hozzáért. Finoman, ujjbeggyel, elsimított jobbra, elsimított balra. Megbabonázta egészen.

Megcsinálom magának ezt ingyen, Géza, hadd vegyem le, kérem szépen, jöjjön el hozzám. Nem fáj, szép lesz újra, fess fiatalember lesz.

Mire Géza lassan fordul, de hát akkor miből élek, drága doktornő, akkor ki ad nekem kicsike forintokat, hogy enni, inni tudjak. Ki szánná azt, ami vagyok, amivé lettem?!

A szép bőrgyógyász-doktorasszony meg azóta is csak nézi, elnézi azt az irdatlan zsírlabdát, és álmodozik.

A mérnök bólint, majd köszön a Döbröginek, az új földesúrnak, aki éppen átvág a piacúton a dzsippjével. A Hamupipőkében ittak a minap.

Hát bazmeg, megmondom, mi a faktum, mondta a földesúr. Én fizetek adót. Négy gyereket tartok, bazmeg. Négyet. De ebben az országban ötszázezer ember nem fizet adót. Akkor ezek mik, bazmeg. Akkor ezek feleslegesek. Jegyezzed meg, ember, hogy ebben az országban ötszázezer tag felesleges, na, ez a faktum.

A kutyával mi van, kérdi a mérnök.

A kutya nem jött vissza. Kétszer szóltam neki, mondja a földesúr. Hülye, takony vizsla.

És?

És akkor lelőttem. Csak utánalőttem. Megdöglött.

A Hamupipőkében se lehet már cigarettázni, geci EU.

Kint álltak az estben.

Ha a kutya nem jön vissza, le kell lőni.

Az efféle helyeken a szeszes italokkal nincs különösebb kilengés. Pálinka, a legolcsóbb sör, bort még mindig nem szabad inni, üvegeset se, semmilyet sem, nem is lesz jó bor kocsmában, nem lesz évtizedekig, nincs rá igény, igazuk van az embereknek, az olcsó ugyanúgy hat, mint a drága. Akkor meg?!

A földmérnök megannyi embert próbáló kísérlet után eljutott a pezsgőig. Ez választás volt, nem is akármilyen. Komoly választás volt, nem is értette, miért nem jutott eszébe hamarabb. Nagyon szépen pukkan a pezsgős üveg az alföldi estében, válaszol a pesti gyors szaggatott fúvolására, a sínek kattogására vagy a szélre, ahogy a fák koronájában babrál a vadgalambfészekkel. Már nem épül az autópálya. Hunyorognak a csillagok, pssssz, mondja az éjszakai égnek a pezsgő, psssssz.

Mert a múltkor is mi volt a piacon. Hát az volt, hogy amit már mindenki tudott, hogy idejönnek, idáig merészkednek az ukránok. Nem elég a kínai meg a cigány, jön a baszom ukrán is. És hogy ez hogy derült ki?! Úgy derült ki, hogy kiabáltak egymásnak, igaz, magyarul.

Hogyha lefut az üzem, ordított az egyik a nyomós kút mellől, vizezte magát a melegben, majd berúgunk, Janikám!

Jó, Béla, berúgunk, de úgy ukrán módra, kiabált a másik a földre rakott mindenféle szerszámok mellől, mert azokat árulta. Nem azért jön az ukrán, hogy turista legyen, vagy mert menekül, hanem mert árul. Ezek még mindig a Szovjetuniót árulják, bazmeg.

És akkor odakacsázott egy öregember hozzájuk, egy vén fószer, és ordítani kezdett, hogy a kurva anyátokat rúgtok ti be itt ukránul, itt magyarul rúgsz be, bazmeg, ez itt Magyarország.

Szépen csillog a szovjet csavarkulcs, amikor lassan fölemelkedik.

De aztán leengedték.

És jót röhögtek.

A mérnök azóta azon gondolkodik, hogy milyen az, amikor ukrán módra rúg be az ember. Az biztosan valami vodkás ügy.

 

Ő viszont a bort kedveli. De a jó bor a multiban is aranyáron garázdálkodik, sőt, olykor, mivel hogy a parasztnak nincsenek szőlészeti ismeretei, csak lemenni Noéba, annyi a cél, a jó bor drágább, mint a fővárosban.

A mérnök odakerékpározik a nagybolthoz. Egy olyan multi. Régen itt volt egy kisbolt, egy MÉH-telep, egy temetkezési bolt talán. Kongat szemben a templom. Most az olcsó multi terpeszkedik, és az egyik pénztáros kislány olyan, mintha Audrey Hepburn ült volna a gép mögé, kissé pattanásosan, rágott körmökkel, kicsit párnásabb derékkal. Nézi a fekete futószalagot, mindig csak egyszer pillant föl.

Kártyával vagy készpénzzel?

Jön a mérnök is csaknem minden este. Megveszi a pezsgőt. Egy férfi, aki minden este pezsgőt vesz, és félédeset. Idekanyarodik a kerékpárjával, matat a zárral, és bejön. Nem vesz mást, csak pezsgőt. Mindig ugyanazt. Mindig félédeset. Itt ilyen nincsen, itt egyszer vesznek pezsgőt, mondjuk, akkor sokat, tíz üveggel, hússzal, mert lakodalom van, de hogy rendszerbe tenni, nahát, azt nem. A pezsgő nem sör. A kis pénztáros lány húzogatja az árukat, pittyen a szerkezet, pittyen, pittyen.

Kártyával vagy készpénzzel?

Azon a napon a mérnök nem vett pezsgőt.

Elfelejtette. Vagy nem akart, végül is mindegy. A pénztáros lány meg ijedten pillantott föl, a szája elé kapta a kezét, mint aki sikoltani akar, mert az álmát lopják el.

Pezsgő nem lesz?!

A férfi gondolkodott, de lesz, mondta, majd hátrasétált, és hozott két üveggel.

Mindjárt zárnak, mondta, megvárom.

Jó, mondta a lány, pirult.

Készpénzzel vagy kártyával?

A férfi odaadta a kártyát, mindig azzal fizetett, mindegy. A férfi fölemelte a két üveget, és megszólalt.

Mindig az az érzésem, hogy mondani akar valamit.

Igen, a lány lehajtotta a fejét.

Mit?

Én minden este el tudnám mondani magának, mit vacsoráznak az emberek, suttogta a lány, és közben a pezsgőket nézte, és zöld lett a szeme egészen olyan, mint azok a vastagfalú üvegek, és habzani kezdett a tekintete, psssszt, mondta ez a tekintet, psssszt, és aztán az a sok buborék, az a sok, kicsi csillag.

És aztán még ő is vitt egy üveggel. De nem félédeset. Édeset.