Emberek jönnek majd ide.

Először középkorú nők, talán kettő, más-más napokon. Felismerhetetlen eredetű ruhákat viselnek, kifakult, eredetileg túl rikító színű, olcsó termékeket, időtálló, mégis gyarló anyagokból. A hajuk nagyrészt ősz már, természetellenes göndörítésű boglya. Egyikükön egy valahai férfi lerongyolt edzőcipője, másikukon papucs lesz. Láthatatlanok, csak elvétve köszönnek nekik, ha meglátják őket a folyosón. Bejönnek ide, nagyot sóhajtanak, mint elgyötört háziasszonyok nagy vendéglátások utáni másnapokon, és gumikesztyűt húznak. Munkához látnak.

Aztán, mikor ők már végeztek, hetekkel később más emberek is jönnek, általában harminc és ötven közötti férfiak, némelyüknek hiányos a fogazata. Sötétkék kezeslábas overallt hordanak, melyen malter- és festékfoltok rögtönöznek mintázatokat. Hangosan beszélnek, gyakran ordítanak, élvezik, hogy öblösen rekedt hangjuk visszhangzik a nyitva hagyott vagy már le is szerelt ajtókon át az üres folyosókra. Emlékeznek ezekre a folyosókra, ezek rendszerint rossz, mégis nosztalgikus sajgással visszatérő képek, persze más folyosókról. Kezükben kalapács, véső, nagy, nehéz és rozsdás szerszámok. Káromkodnak, vakaróznak.

Először, még a férfiak érkezése előtt a felszíni rétegek tűnnek el. A poszterek legelsőnek. Gyorsan divatjamúlttá vált zenekarok, időközben lesérült, karrierjüket idő előtt befejező sportolók gyűrődnek össze szivárványszínű galacsinokba. Ablakra megfelelő festékkel rajzolt virágminták, becenevek és titkos, csak párak által értett üzenetek foszlanak semmivé. Asszonynevek kontúrjai folynak le egy szivacs pórusai közt, Id. Hannibal Lecterné, FT-né, Pumukliné B. S. és gyerekeik szivárognak le az üveg felületén, immáron újra folyadékká válva. Tisztul a kilátás. Fostóni és tsa, geci csimbók, ax² + bx + c = 0. Fakul a tinta, lassan megadja magát. Csak így l. Halványodva fogynak a betűk. Kinyílnak a szekrényajtók, hónapos uzsonnák maradékai tűnnek el valahára egyik-másik sarokból. Áporodott nejlonzacskóban felejtett, izzadt ruhák kerülnek szemeteszsákba, majd a kuka mellé, hátha még jó lesz valakinek, majd egy másik gumikesztyűs kéz által mégis a kukába, mondván, hogy ez minek van külön, még belefér bőven. Elszáradt, menthetetlen cserepes növények gyökerei, ahogy elválnak talpalatnyi lakhelyüktől, rögök halk pergése. Szitkozódás, hogy a kurva anyját, a padlóra is ment. Kővé vált egykori rágógumik vakarása, körömmel, kulcscsomóval. Csak í, a betűk tovább halványodnak. Papírfecnik összesöprése, matek után ráérsz?, Grúber pólóját nézd, alatta: látom bazg, egy másikon csak ennyi: levelezünk? Kettőspont és zárójel. Szalvéták foszlányai, zsebkendők foszlányai. Rágógumik és csokoládék csomagolópapírjai, regiszteres füzetek kitépett lapjairól leszakadó papírmiszlik. Por és radírfoszladék, egyik padban ceruzahegyezés nyomai, mellette ott felejtett hegyező, fém. Ez utóbbi a zsebbe, majd egy kisiskolás unokaöccs tolltartójába. Matricák letépése. Matricák nehezebben leváló, nagyobb feleinek vakarása. Súrolása, majd megint vakarása. Apró, feketés ragasztónyom, ahogy ott marad, majd napok múlva, egy másik gumikesztyűs újra és végleg lesúrolja. Lakkal az asztallap szélére festett Ez a mi padunk! felirat sikálva, hosszan, míg teljesen el nem tűnik. Szék támláján két szívalakú jel közt átsatírozott név semmivé válása. Vastag, fekete cipőoldalak nyomai a padlón, amint egy másik cipő, majd papucs felaprózza, koptatja őket, de végül csak a vegyszerszagú, habzó víz hatására engednek fel teljesen. Szabad szemmel alig látható, vékony tűfilccel visszafelé írt felirat (aknap nav loh), ahogy a szem mégis észreveszi, majd megnyugvással konstatálja, hogy már eltűnt.

Ezek után jönnek a férfiak. Elmozduló, közepes, majd nagyobb testek, ajtó, székek, padok, majd végül szekrények mozgatása, kiemelése. Lambéria lehasogatása, vakolat leverése. Szálló por, faforgács, faltörmelék.

Aztán ismét a nők. Szekrények helyén a leragadó kosz és por miatt többszöri súrolás, papírdarabok, csomagolópapírok miatti szüntelen hajladozás.

Egy közepesen megsárgult, négyrét hajtott üzenet rezzenéstelen szorongása, rettegéstől bénult megbújása a sarokba ragadt por- és koszcsomóban, a gondos mozdulatok elől. Az üzenet, ahogy a figyelem elkerüli, a papír már-már létező, pillanatnyi megkönnyebbülése, ahogy nem találtak rá. Majd egy fáradt sóhajtól kísért, tétova félfordulat, gumikesztyű és kézbőr tompa újracuppanása, a papír mégis bekövetkező elemelkedése a talajtól. Olvasatlanul gyűrődik apró galacsinba, landol majdnem teli szemeteszsákban. Másik, külső oldalán a Pankának felirat felfedezetlen marad. Üzenet, ahogy kukába, szemétszállító autóba, szeméttelepre kerül. Tartalma, ahogy soha fel nem tárul. Tépődései, szakadásai és végleges megsárgulása, felbomlása, semmivé foszlása.

Falak újrafestése, új lambéria felkerülése, új bútorok behozatala, helyükre igazítása.

Visszatérő, gumikesztyűs kezek, edzőcipős és papucsos lábak keltette csoszogás, törlések és felmosások visszhangjai.

Egy új osztályterem magányos, esti elsötétedése, reggel kivilágosodása. Az első szeptemberi csöngetések zsivajba vesző, éles hangja.

A valaha volt idő maradéktalan, nyom nélküli megszűnése.

(Fotó: Radics Dorottya)