Hogy ennek milyen fura feje van! Olyan az orra, mint egy kuflinak. Még egy kis pepedli is lóg belőle. Észre sem veszi! Jaj, észre sem veszi! A szeme olyan kék, mint a haja. Zsírkrétakék, tengerkék. Egy kis bohóchal légbuborékokat fújva az arcához sompolyog. Óvatosan az orrához evickél, hogy levadássza a cicakakit, de hirtelen egy tornádóerejű áramlat elsodorja a haj tengerébe. Hiába minden erőfeszítése, túl nagy a nyomás, a víz veszedelmesen hullámzik, hatalmas erőkkel törik meg a parton, majd egyszerre lefékez.

Kényelmetlenül csúszósak ezek az ülések. Előbukom a kékségből, mély levegőt veszek, mire egy kéz ujjai tengeriszörnyként kapaszkodnak belém. A kar irányában anyám bosszús tekintete. Fejezd be! Ülj fel rendesen! A metró tovább zötykölődik, és anya, telefonját a szája elé tartva, folytatja a beszélgetést. Milyen unalmas ez a száguldó feketeség az ablakon. Állati lenne békaként a szemközti ülésre ugrani! Egy óriás, zöld lapulevélre. Ha bebújok alá, még a géppisztolyok golyóitól is megvéd. Jaj, lőnek! Bújjatok el, lapuljatok! Nem halljátok, hogy lőnek? A záródó ajtók hangos sipolásában idős nő lép a szemközti üléshez. Leül és jéghegynyi csomagokat pakol a lába elé. Hát nem elfoglalta a lapulevelemet? Az alagút bamba-sötét és anya még mindig telefonál. Szép a szeme, amikor nevet. Szeretem a szemét. Jól érzi magát azzal, aki a kis dobozból beszél, egészen önfeledt. Hagyd abba! – int felém szabad kezével egy-egy félmondat között. Az idős nő rosszallóan néz.

A tenger eltűnik a lapulevéllel, megszűnik a géppisztolyok ropogása is. Nem nézek rá, csak azért sem! Még ha mérgelődve hozzám szól, akkor sem. De azért engedelmeskedem. Ő velem, én magamban fortyogok. A következő állomásig mozdulatlan unalom. Még mindig telefonál és megfogadom, hogy bosszúból ma nem eszem semmit. Még akkor sem, ha nutellás kenyér lesz! Se ebédet, se uzsonnát, semmit! Aludni se fogok, de sírni se! Délután a szőnyeg közepén fekve majd jól megszámolom a halformájú plafondíszek pöttyeit és nem szólok senkihez.

A metró újabb ajtónyitására anya elindult én meg szaladtam utána, mert megijedtem, hogy elveszek a tömegben. Az óvoda messze van a megállótól.

Tavaly megállapították, hogy nem iskolaérett. A korához képest alig beszél, szavakkal kommunikál, és a szociális készségei sem elég fejlettek. Alvásidőben a plafont bámulva maszturbál. Terikém, te mit gondolsz erről a gyerekről? Ah, ne várj tőle sokat! A szüleit elnézve nem lesz atomfizikus. Tudtad, hogy válnak? Csak az óvoda öltözőjében játsszák a szentcsaládot. Én mondom neked Ivi, jól kibasztunk magunkkal, hogy visszatartottuk. Az óvónők asztalának tövében őserdő nő, magasra az égig. A tigris zsákmányát lesve észrevétlenül lapul egy terebélyes bokor tövében. Engem nem szeret senki, ezért én sem szeretek senkit, morogta dühével dacolva, mire a fölötte magasodó fáról egy kígyó alávetette magát, és fogait a tigris nyakába mélyesztve sziszegett: Én sssszeretlek!