Fülledt nyári délután volt, apádék még nem jöttek haza a mezőről. Csak nagyszüleid voltak otthon. Nagymamád összecsapta kezét, jól megnézett, és megkérdezte, hova viszlek: a putriba? Egyedül a két világháborút megjárt nagyapád részéről számíthattunk jóindulatú semlegességre. Aki kolbásszal eteti a macskát, abban mi is bízhatunk.

Anyád előzőleg eltiltott tőlem, meg kellett ígérned, hogy nem találkozunk. Most tehát azt is a fejedre olvassa, hogy hazudtál, félrevezetted őket. De ez nem elég, levelezőre váltod az egyetem nappali tagozatát, hogy feleségül menj egy senkihez.

És ezen nem lehet változtatni, mert szerelmes vagy.

Nem is a beleegyezésükért jöttünk, mondtad, mikor a szénagyűjtésből hazaértek, hanem hogy tőlünk tudják meg a hírt. Nem hatódtak meg e figyelmességtől. Anyád üvöltött, majd neked esett két dolgos kezével. Mikor a legnagyobbakat ütötte a barna metlakival lerakott hűvös konyhában, s már rúgott is, elárultad, hogy lefeküdtél velem, tehát a dolgokon nem változtathat, legfeljebb, ha megöl. Mutatott is erre hajlandóságot: felkapta a kenyérvágó kést, és azzal kergetett az asztal körül. Te sikoltoztál, mert képesnek tartottad gyilkosságra is.

Én az udvaron cidriztem, és nagyapád felé pislogtam. Apádnak még nem volt ideje letenni a vasvillát, s láttam, hogy nem is akarja. Remegő szájszéllel hol rám, hol a konyhai csatára figyelt. Nem tudta, hogyan kell viselkednie. Mit várnak el tőle, és mit várjon el saját magától. Behúzzon-e egyet-kettőt nekem, szinkronban a benti eseményekkel, vagy elég, ha fenyegetően markolja a vasvillát. Az utóbbi mellett döntött, a munka nehezét (most is) anyádra hagyva. Álltunk egymás mellett, két különbözőképpen tanácstalan férfi. Legszívesebben elszaladtam volna, hogy soha többet a tájékára se jöjjek a háznak, de földbe gyökeredzett a lábam. Még szerencse, mert ha elfutok, azonnal kiderül, hogy méltatlan vagyok a szerelmedre s az áldozatra, amit hozni készülsz. Nagymamád közben újra megkérdezte, hova viszlek. Ebben csak az volt a jó, hogy beletörődött a megváltoztathatatlanba. Most már csak azért aggódott, hogy anyád hisztérikus tombolása vér nélkül érjen véget.

Nem is folyt vér. Megúsztad teljes kitagadással, s hogy nem vagy a lányuk többé. Én a kert felé oldalaztam, mert nagyapád éppen a gyümölcsfákat szemlélte. Az időjárásról kezdett beszélni, a szilvafák tavalyi jó terméséről, s hogy mi várható az idén.