A kormányos is mindig a legénység egy tagja.
(Arisztotelész: Politika)

Hiába mondják nekünk, válasszátok külön a magánéletet a közélettől.
(Jókai Mór: Politikai divatok)

Hát az én hivatásom-e a Ház tekintélyét és a képviselők nimbuszát fenntartani? Tartsák fenn az urak maguk!
(Mikszáth Kálmán)

Ej, be rossz időket élünk!
(Kemény Zsigmond: Ködképek a kedély láthatárán)

Cseléd Úriasszonyok eleve a cselédekről pletyóztak a kilencszázhúszas években. Min bírnak veszekedni a gangon, hogy ajánlatos velük jóban lenni. Lopnak, világos, kérdés, hogy mennyit, esetleg olyik nem lop, mert elvei vannak nekije, képzeld, drágám! „Ezt a forró csirkecombot titkon, titkon elnyelem”, zengi Don Giovanni szolgája, Leporello. Biztos nyeli. „Mikor érted meg végre, hogy ezt a szobát nem szabad bepiszkítani?” (Claire, Jean Genet Cselédekjében). „Minden, de minden, ami a konyhából jön, köpedelem!” Családi történet, hogy a kommün után Pestre bevonuló román katonák az egyik lányt leitatták, az meg szerelmi bánatában anyám nővérével, Loncival a karján le akart ugrani a harmadik emeletről.

Félig már lelógott a gangról, úgy rángatták vissza. Három és fél éves volt akkor Lonci néni. Nagyanyám és barátnői kitárgyalták a személyzetet – ahogy mi tesszük alkalmazottainkkal, a befolyásért, átláthatatlan pénzekért tülekvő, kocsmai verekedő, egymás ellen vádaskodó, nyalizó, szónokló és ígérgető politikusokkal. Mintha nem bírnánk a szemünket levenni róluk. De hogy jövök én ehhez?

Hogy jövök ahhoz, hogy odafigyeljek rájuk?

Egyáltalán, kik ezek, és hová torzul mindez? Vagy ne ógjak-mógjak, hallgatózni jó, leselkedni, élesben menő pankrációt bámulni jó, főleg ha nem engem bámulnak. A kíváncsiság önvédelem, kilesni idegen csoportosulások mozgásformáit élet-halál kérdése. Tükör és keret, így látható igazán, mit várhatok magamtól, ha tükör által homályosan, és a kelleténél lazább keretek között is. Akit kilesek, nem játssza nem magát, ha lehallgatom, jó arányban őt hallom, ez érdekes és veszélyes. Megrendítő. Magamba szállhatok tőle. Vagy nem azért teszem? Érzem, mennyire kínos, mégis leselkedek, van hozzá technika, például poharat szájával a falhoz fordítani. Még moralizálok is, tudom, mit tesz másokat megítélni, de közben működésbe lép a védelmi mechanizmus, önfelmentő seregek: mások is hallgatóznak, más is lop-csal-hazudik. Ottlik Géza szerint „az embernek cseléd kell és nem parancsnok. Mindenkinek, a gyengének is, az erősnek is” (Buda). „Az a megoldás, hogy mindenki legyen cseléd. Senki parancsnok.”

Kampány „A kortesség rút szenvedélye”, mely „a félbarmok között dúl” (Arany János), ilyesmit nem tapasztaltam. Kíváncsiságból mentem bele. Érdekes volt. „A tiszta választások ez előtt is utópia voltak, ez után is utópia lesznek. S ha a választási törvény változik, ez csak annyit jelent, hogy a korteskedési mód is meg fog változni” (Mikszáth: Egy képviselő levelei az országgyűlésről). Ady szerint „ha kultúrember végignéz egy magyar választási harcot, bizonyosan fölfordul a gyomra”, csak korrupcióval lehet kormányozni, és „maguk a politikus urak akarják és csinálják, hogy így legyen”, ez is túlzás, és a túlzás áttessékel a másik oldalra.

Nem át, hanem ki.

Eötvös szerint minthogy a választás „pártküzdelmeknek alkalmul szolgál, azért a közvetlen választási jog, ha igen nagyszámú választók bízatnak meg gyakorlásával, veszedelemmel fenyegeti a köznyugalmat. Ezenkívül nagy tömegekről föl sem tehető, hogy meg tudnák ítélni: mily tulajdonokkal kell bírnia a népképviselőknek?” (Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra I. Budapest, 1981, Magyar Helikon Kiadó, 33). Széchenyi még 1826-ban is úgy vélte, „az évszázad filozófiája küzdelem a képviseleti szisztéma és az abszolutizmus között. A képviseleti szisztéma végül győzni fog. Mikor? Emberi szem előre nem láthatja” (Széchenyi István: Napló. 493). Benne vagyok, nem látok bele, mindent látok. Annyi van, amennyi látszik, a többi fontoskodás.

Burke szerint ez meg az A király „helyénvalóbb, ha népe szolgálójának, semmint urának tekinti önmagát”, így Richard Price nonkonformista lelkész, a francia forradalom odaadó híve. „Nem több, mint a köz első szolgája, amely életre hívja, s amelynek felelősséggel tartozik”. Burke szerint a királyok „bizonyos értelemben kétségkívül a nép szolgái, hiszen hatalmuknak nincs semmi egyéb értelmes célja, mint a közjó”, de nem emlékeztetnek a köznapi értelemben vett szolgákra, mert nem más parancsainak engedelmeskednek, és nem lehet csak úgy megválni tőlük. Könyvének apropója Price 1789. november 4-i prédikációja, melyben a francia Alkotmányozó Nemzetgyűlést üdvözli. Burke halogatja jókívánságait a frissen kivívott szabadsághoz, míg kiderül, hogy a szabadság „párosul-e kormányzással, közhatalommal, a hadsereg fegyelmezettségével és engedelmességével, a jövedelmek hatékony begyűjtésével és helyes elosztásával, erkölccsel és vallással, a tulajdon szilárdságával, békével és renddel, illendő társadalmi szokásokkal”. Illendő társadalmi szokások és kormányzás.

Reakciósok Magam a Nemzeti-be tartozom. Coeur, nem zéró, nem tojás. Emlékszem egy nagyszájú, közönséges, mindenen hangosan vihogó kislányra, hetedikesek lehettünk, kész nő volt már, gyönyörűen kihozta a mellét az iskolaköpeny. Tetszett nekem, de ő csak nevetett rajtam, tojásfejűnek csúfolt. Nem mondanám, hogy nem fájt, mélységesen zavarba hozott, fogalmam sem volt, mihez kezdjek vele. Nem kezdtem semmit.

Elpirultam, ennyi. Az iskolaköpeny igazságos, kegyesen kiemeli a lányok mellét. Nem szóltam vissza, oda se mertem nézni, ő meg egyre agresszívebb lett, direkt rám vadászott. Ezzel a tempóval kapcsolatban volt használatos nálunk az a kifejezés, hogy proli. Mi ugyanis proliztunk. Csütörtök esti bridzspartik, prolizás, szalonzsidózás. Nem sokat értettem belőle.

Komcsik, négy kőr és mádi honpolgárok.

A családom csontreakciós. Gyűlölik a ruszkikat, a szovjetrendszert, és jó okuk van rá, tőlük igazán mindent elvettek, csoda, hogy az életüket nem. A reakciós elasztikus terminus, rendszerváltás előtt olyasfajtákat tituláltak így, akikhez a legtöbb közöm van. Apám hivatásos katona, a brjanszki erdőben partizánvadász századparancsnok, súlyosan sebesült, fogságból hazatérve sokáig nem kapott állást, írtam erről eleget. Az én Monarchia által összekavart, kisnemesekből, elmagyarosodott osztrák–német polgárokból, horvát báróból, nagybirtokosokból és nagybérlőkből, magy. kir. katonatisztekből, állami hivatalnokokból és lateinerekből álló, deklasszált keresztény középosztálybeli családomról. Apai nagyszüleimet Trianon után, szembekerülvén a híres demokratikus cseh közigazgatással, egyszerűen kiutasították, a beregsomi háromezer holdat muszáj volt elkótyavetyélniük. Ami maradt, 1947-ben államosították. Vranovits nagyapám irodalmi kávéházakba járt, vasárnap délelőtt, istentisztelet után beült a szent család az Apostolokba vagy a Krisztbe egy pikoló sörre, a lányok leihatták a habot. Félig horvát volt, félig osztrák, németül álmodott, németül számolgatott a középső szobában a kártyaasztalnál. Hallom a hangját.

Hétéves voltam. Nem értettem, miket beszél magában. Az Elektromos Művek főfelügyelője, a kommunizmusban szoc. brigádtag a Ganz Műveknél. Lányai budai úrikisasszonyok. Bridzsel, főz, klimpíroz a zongorán, cigizik, nem prűd. Képmutató, autentikus. Eltéveszthetetlen hanghordozás, gesztusok, tartás, megtalálják a hangot bárkivel, osztályuk és korosztályuk mintapéldányai, bemérik, ki hová tartozik. Innen buknak.

Cseh porcelánszervizből grenadírmars.

A deklasszálódás megfoszt a szabadság alapját képező magántulajdontól, értelmét veszi annak, hogy kezdj valamit az életeddel. Bármiféle tartásnak. Az ilyen ember izomból tart – mert azért tart, furamód. Ameddig tart. Bizonyos helyzetekben bizonyos formákat, egyre rövidebben, ritkuló helyzetekben kiüresedő formákat. Kis helyre szoruló osztálytudat, mondhatni, anyukám például igazából már semmit nem tud az osztályáról azon kívül, hogy könyörtelenül jelzi, (ki) hova tartozik. Ezek az exurak rémesek. Szenvedtem tőlük. Már nincsenek.

Meghaltak, a felismerhetetlenségig megöregedtek.

Kihalnak, bármit is gondolsz, ha véled látni, az paródia. Parvenü, rossz utánzat. És?

Code Tetszik a franciáknak Le Pen Marine. Festett szőke, negyvenes, széles arc, széles váll, bezengi a teret. Apja 2002-ben a szoci Lionel Jospint megelőzve bejutott a második fordulóba. Chirac ellen nem volt esélye, később hanyatlott is a Nemzeti Front, Nicolas Sarkozy 2007-ben lenyúlt témákat előle, ezzel elvitte a szavazóit. 2011 januárjától erősödnek megint, sokaknak imponál, ha egy nő mondja meg nekik, hogy mi van. Emerson szerint (Esszék) Bonaparte „kimagasló”, mint Montaigne, Shakespeare és Goethe, az emberiség képviselői egyike. Swedenborg analógiájára hivatkozva („a máj sok apró májacskából” tevődik össze) azért „a tömeg bálványa”, mert „a népek, kiket kormányoz, mind apróka Napóleonok”. Nem rosszmájú megjegyzés, hogy „benne transzcendens fokban vannak meg a tömeg-ember tulajdonságai és erői”. Az ilyennek „többnyire nincs is már magánvéleménye és egyéni beszéde”, mindenre a maga bélyegét süti, „ő nyeri meg a csatát, ő csinálja a Code-ot” meg mindent.

Egy ízben Herczeg Ferenc együtt vacsorázott Jókai svábhegyi villájában Szilágyi Dezsővel, „akinek az volt a híre, hogy Magyarország legnagyobb agyvelejének birtokosa”. Jókai fiákerese fuvarozza őket.

Szilágyi: „Olvastam egy bírálatot, amit Péterfy Jenő írt az ön könyvéről. Gyulai Pál is sokat vár öntől. Mik a legközelebbi tervei?” Herczeg: „Bevallottam, hogy országgyűlési képviselő szeretnék lenni.” Szilágyi: „Van kedve a politikához? Én: Tulajdonképpen nincs, kedvem csak az íráshoz van. Ha képviselő leszek, akkor is csak író maradok. Ő: Jókai és Mikszáth ráfizettek a mandátumra, anyagilag is, népszerűség dolgában is”. Nem fizettek rá.

Íróknak nincs villája és nem laknak a Svábhegyen, ha a Svábhegyen laknak is, nincs szőlőjük és siller boruk, ha van, akkor nincs privát fuvarozójuk, és ha privát fuvarozójuk van, sem vacsoráznak együtt legokos-befolyásosabb politikusokkal. Nem is ismerik egymást. Befolyásos politikusoknak gőzük sincs, kiről mit írnak mai Péterfyk/Gyulaik, eszükbe sem jutna, hogy létezik ilyesmi. Eszükbe nem jut, hogy nem jut eszükbe, maga a probléma nincs meg nekik, saját maguknak sincsenek meg. Ők maguk a probléma.

A szöveg második, befejező részét hétfőn közöljük.