Kisjózsinak fogalma sincs, miről szól a film, de egy hete arról álmodik. Egy hete ízlelgeti a címét: Megáll az idő. Karesznek is csak erről beszél, és ma végre megnézik.
 

Karesz, én ezt tudom, képzeld, meg tudom állítani az időt. Hülye vagy, azt nem lehet. Karesz megfogja a barátja csuklóját, és a szeme elé tartja. Nézd, mondja feldúltan, nézd a percmutatót. Józsi az órát nézi, amit az anyja nővérétől, Kacag Irmától kapott májusban, a tizenegyedik születésnapjára. Svájcból hozta neki, mint a világító földgömböt is, két évvel korábban. Ritkán találkoznak, félévente egyszer. A család nem szereti Irmát, pesti nő lett belőle, férjhez ment ahhoz a Pistához. Kisjózsi is be akarja utazni a világot, ahogy Irma az IBUSZ-nál. A percmutató egyet ugrik. Látod, kiáltja Karesz, megmozdult.

Kisjózsi úgy képzeli, ha kipöccinti a felhúzókoronát, képes megállítani az időt. Így mondja, felhúzókorona, egy szakkönyvben olvasta az iskolai könyvtárban, nagyon tetszik neki a kifejezés. Úgy érzi, ezzel az órával ura lett valaminek, és nem csak az ötödik bében.

A szüleit nézi, apja zihálva ordítja, mocskos kurva. Alig teszem ki a lábam a házból, egyből menned kell, nem bírsz a seggeden maradni. Erzsike a szobájukban, az asztal alatt guggol, kezét a fülére tapasztja. Az anyja sír, kötényét gyűrögeti, itthon voltam, nem mentem sehova, ne kiabálj, meghallják a gyerekek. Nem érdekel, jobb, ha ők is megtudják, hogy az anyjuk mekkora nagy kurva. Te meg mit bámulsz, förmed Kisjózsira, mikor észreveszi az ajtóban. A gyerek nem válaszol, kipöccinti a felhúzókoronát, hat óra öt perc. A szülei mozdulatai lelassulnak, a hangok egymásba olvadnak, mint a moziban, mikor a filmszalag megnyúlik. Apja keze megáll a levegőben, az ordítás egyre tompábban, egyre messzebbről hallatszik. Megszédül, aztán minden elsötétül. Kihúzta az időt. A gyerek a konyhakövön fekszik, Erzsi mellette térdepel. Józsikám, itt vagyok, nincsen semmi baj, simogatja az eszméletlen fiú arcát. Erzsike, szaladj, hozz egy pohár vizet és nedvesítsd be ezt a zsebkendőt. A kislány szó nélkül elveszi, a csap alá tartja. Drága kisfiam, annyira sajnálom, térj magadhoz. A vizes kendővel megtörli a homlokát, benedvesíti az ajkát. Anya, jól vagy, kérdezi suttogva Kisjózsi. Igen, fiacskám, jól vagyok, mosolyog rá Erzsi. Igyál egy kis vizet. Hol van apa? Minden rendben van, átment a Vékony Pistához. A gyerek lassan kortyolja a pohár vizet, sápadt homlokán az izzadság gyöngyözik. Fiacskám, mi történt? Kisjózsi az órájára néz, hat óra öt perc. Anya, sikerült, megállítottam, suttogja. Mit, kisfiam, mit sikerült megállítanod? Az időt. Értem. Erzsi nehezen állja meg, hogy sírva ne fakadjon. Már megint mi ez, honnét vesz ez a gyerek ilyen dolgokat. Mi az, hogy megállítja az időt.
 

Nem igaz, hogy állandóan késnie kell, Karesz a mozi előtt toporog. Kisjózsival délután háromnegyed ötre beszélték meg a találkozót, és a barátja még mindig sehol. Nem fogja fel, miért nem tud pontosan érkezni, főleg, hogy az ő ötlete volt ez a film, és egy hete csak arról beszél, meg, hogy meg tudja állítani az időt. Baszd meg. Ráadásul meleg van, teljesen átizzadta az ingét. Undorító, még jó, hogy Kati nem tud jönni.

Kisjózsi öt óra előtt öt perccel érkezik, nagyon izgatott. Szevasz, Kareszkám, mire vársz, mindjárt kezdődik a film. A jegyet megvetted? Aha, és alig vannak, úgyhogy oda ülünk, ahova akarunk. Fasza, hoztál cigarettát? Ja, de adnom kellett belőle az öregnek, hogy beengedjen minket. Mennyit kért? Fejenként öt szálat. Nem igaz, hogy mindig leveszi a sápot, morog Kisjózsi, na mindegy, menjünk.

A negyedik sorba ülnek, mindig a negyedikbe. Tudod, Karesz, hogy onnan a legjobb. Se túl közel, se túl messze, pont annyira, hogy ha kinyújtod a kezedet, akár meg is érintheted őket. Karesz előveszi a csomag cigarettát, rágyújtanak. Kati nincs itt, kérdezi csalódottan Kisjózsi. Nincs, délután beszéltem vele, nem tud jönni. Az a hülye anyja megint szobafogságba tette. Kisjózsi nagyot szív a cigarettába, nem válaszol. Arra gondol, hogy a lány a filmben úgy néz ki, mint Kati. És hogy neki is el kell mennie ebből a faluból, ebből a családból. És hogy magával viszi Kareszt és Katit. De ők nem a Balatont bámulják majd, ahogy a filmben Kisköves, Pierre és Magda, hanem az óceánt. A Cabo da Rocára mennek, onnan lógatják a lábukat. Háromezeregyszáz kilométer, az útvonalat megrajzolta a világító földgömbön. Kiszámolta, két hét alatt ott vannak. Karesz vezet, ő készíti az útravalót, Kati lesz a térképfelelős. Mindent kigondolt.
 

Megállt az idő, mint itt a faluban, mint a Janibá kocsmájában. Mintha az idő a stampedlis poharak üvegfalába homályosult volna. A pult szélén sorakoznak, a huzattól néha egymáshoz koccannak.