Szegény Jenő bá, hogy megsüllyedt a sírja! Az árvácskák fél métert lifteztek. Úgy ásít a föld, mintha kevesellné a halottat, és el akarna nyelni még valakit.

Jenő bá régi szocdem, politizáló családból származott. Országgyűlési képviselők, pártvezetők találkozóhelye volt a házuk. Nem csoda, hogy szervezett munkás lett, és nem akárhol: a győri vagongyárban. De értett a földműveléshez is.

A dolgozó népet szurkálom, szokta válaszolni köszönésemre, és szalutált hozzá. Jóban voltunk. Értékeltem a humorát, és felnéztem rá, mióta elmesélte találkozását a zsidó munkaszolgálatosokkal. Krumplit szállított lovas kocsival a földúton, mikor szembe jöttek. Körülfogták a szekerét, és enni kezdték a sáros, nyers burgonyát. Megállította a lovakat. A keretlegények ráförmedtek, hogy hajtson tovább, mert agyonlövik. Nem ijedt meg. Hát emberek vagytok ti? Sajnáljátok ezt a pár szem krumplit? Ami nem is a tiétek? Csak rajta, lőjetek le!

Ha már virág, Jenő bá a rózsákat szerette. Őrző-védőként vigyázta őket az ablakból, nehogy kárt tegyen bennük kódorgó macska, kutya vagy emberi lény. Isten őrizz, hogy egy megtévedt lakótárs innen szerezze be a vázába valót! Különösen a bimbók forogtak veszélyben, egy-két megátalkodott nőszemély nem átallott körömvágó ollóval sétálgatni a társasház körül.

A rózsáinál már csak a sportot szerette jobban. A lánya kézilabdázott, s nem akárhol. A város NB I-es csapatában és a válogatottban is szórta a gólokat. Sorra nyerték a bajnokságokat. Egyszer Jenő bá a szép szobát is megmutatta. Érmekkel, kupákkal, vázákkal, csapatzászlókkal volt tele. Szinte kimenekültem az ijesztő csillogásból, elszalasztva a vissza nem térő lehetőséget, hogy legalább a főbb díjak hátterébe bepillantást nyerjek. Mert ismerte történetüket. Minden mérkőzésen ott volt. De ragaszkodását mással is bizonyította: naponta mosott! Mosodás lett, Minarik Ede rokona. Azzal a különbséggel, hogy ő csak egyetlen játékos szerelését mosta. És hitt benne, hogy kizárólag az általa mosott mezekben képes a lánya kiváló teljesítményt nyújtani. Következésképp ő is nélkülözhetetlen a csapatnál. Beutazta az országot és egész Európát. A hétvégi meccsek távlatot adtak mosodás hétköznapjainak, nagyobbat, mint ami a földszinti lakás ablakából látszott a mintalakótelepen.

Hogy ideköltöztek, az is Jenő bá érdeme. A felesége szerint bűne. Ő nem akart jönni. Túl nagy árnak tartotta idős korukra elhagyni megszokott környezetüket, csak azért, mert a lányuk ideigazolt. De engedett, mert ismerte férje természetét: ha valamit a fejébe vett...

A hálátlan feladatok az asszonynak maradtak: vásárlás, főzés, takarítás és a gyengén közepes nyugdíjak beosztása a következő hónapig. Két sört Jenő bá mindennap benyakalt, és igényt tartott rövidre is.

Váratlanul halt meg. A szomszéd szerint a halálában közrejátszott, hogy megtudta, a felesége titokban eladta fejük fölül a lakást, hogy pénzhez jusson a lányuk, mert megszületett a második gyerek, és nagyobb lakásba akartak költözni, ahol a nagyszülőknek is jut majd egy szoba.

Napokig ült szótlanul, maga elé nézve.