Leült az ágyra. Háta mögé tornyozta a párnákat, a telefonján huszonöt perces visszaszámlálást indított, és rezgőre állította, hogy ne ébressze föl Vivient. Lehunyta a szemét, fölidézte napját a reggeli futástól a munkán át a vacsoráig. Az aznap elkészült ablaktörlővezérlő-tervnél elidőzött. Az előző verzióhoz képest egy alkatrészt elhagyott, két másikat olcsóbbal váltott ki, így legyártott egységenként közel huszonnyolc eurocentet spórolt a cégnek. Csak a jelenlegi megrendelésekkel számolva több mint tizenöt évnyi bruttó fizetését termelte ki két nap alatt. Nyugtázta az eredményt, biccentett. Átgondolta másnapi teendőit. Elképzelte, ahogy büszkén mosolyog a kamerába, miközben a német projektvezetők gratulálnak neki a lenyűgöző prezentációhoz. Sehr gute Arbeit, Krisztof. A maradék időben a légzését figyelte. Belégzés, szünet, kilégzés, szünet. Rezgett a telefon. Lenyomta, Vivien válláról óvatosan lesimította a hajszálakat, megpuszilta a nyakát. Szép ez a lány. Lefeküdt, az oldalára fordult. Lábfeje kilógott a takaró alól, visszahúzta.

Arra ébredt, hogy fázik a lába. Fölkelt, vastag zoknit húzott, átment a nappaliba.

A tágas szobában csak a legszükségesebb tárgyak voltak. A falon nyolcvannyolc colos, ívelt tévé, azzal szemben fehér bőrkanapé, lila vintage perzsaszőnyeg, üvegasztal és futópad, oldalt jógaszőnyeg. Az ablak alatt vadkakaófa és kenciapálma állt, Kristóf a gyorsan növő fajtákat szerette. Meglocsolta a növényeket, a leveleikre vizet spriccelt.

Fölvette a futóruháját, lement a játszótérre, a mászókának támaszkodva nyújtott. Ebben a kerületben még a játékok is nagyobbak voltak. Kristóf itt nem érte el a hinta keresztrúdját, ha húzódzkodni akart, föl kellett ugrania.

Februárban költöztek ide a panelből. Vivien szeretett ott élni, de Kristófot nyomasztotta. Kicsinek érezte. Nem csak a lakást, az egész környéket, a fejlődésképtelen embereket.

Tíz kört futott a játszótér körüli dupla sávos rekortánpályán. Telefonján megnézte az eredményt, másfél perccel gyorsabb volt szokásos idejénél. Rányomott a megosztás gombra. Megcsinált harminc négyütemű fekvőtámaszt és száz felülést, levezetésként sétált egy kört.

A zuhany alatt hosszan nyújtózkodott, magasabbnak érezte magát. Közben Vivien is fölébredt, a reggeli kávé mellett átbeszélték, mi vár rájuk aznap. A nő mérsékelten kellemetlen napra készült, a türelmetlen ügyfelek mindig az ügyvédbojtárokon töltötték ki a haragjukat.

Kristóf beült a kocsiba. Kinyomta a kuplungot, visszaengedte. Hátrébb tolta az ülést. Megvakarta a bokáját, nadrágszára alól kilátszott a zoknija. Mielőtt elindult, fölnézett a házra. Szerette a boltíves homlokzatot, a magas ablakokat. Büszke volt rá, hogy itt élhet, de tudta, ez is csak egy állomás. Tervei szerint két éven belül átköltöznek Újbudára. A három méter nyolcvan belmagasságú lakásból egy négy ötvenesbe. Azután még néhány év, és irány a Várnegyed. Hat méter. Ha egyáltalán akkor még ebben az országban fog élni.

Leengedte a vezetőoldali ablakot, laptopját az anyósülésre tette, megnyitotta a prezentációt. Útközben hangosan gyakorolt az előadásra, időnként jobb kézzel léptetett a diák között. Das neue Design ist nicht nur billiger, es verringert auch das Risiko von Herstellungsfehlern aufgrund weniger Teile. Egy piros lámpánál alacsony férfi indult el a kocsisor mentén. Sikeres emberek levetett ruháit viselte, gólyatáboros pólót, egy szállítmányozócég emblémájával ellátott baseballsapkát. Bal kezéből húsz éve megszűnt üzletlánc kifakult nejlonszatyra lógott. Benézett az ablakokon, jobb tenyerét előrenyújtotta. Odaért Kristófhoz. Ahogy meghallotta a férfi pattogós német szavait, hátrahőkölt, visszafutott a járdaszigetre. Kristóf ekkor figyelt föl a kéregetőre. Ahogy elhajtott mellette, végigmérte. Nagy volt rá a nadrág, rojtos alja eltakarta a cipője orrát.

A prezentáció után az egyik projektvezető megkérdezte Kristófot, ki tudna-e repülni másnap Frankfurtba egy ügyféltalálkozóra, bemutatni az új tervet. Aber natürlich, Herr Heczko! Gerne! Néhány percen belül csörgött a telefonja. Az utazásokat intéző asszisztens kereste, hogy ellenőrizze az év elején frissített adatait. Különösen a testmagassága iránt érdeklődött. Kristóf minden hónap elsején megmérte magát. Szeptember elején százkilencvennyolc centiméter volt, négy és fél centit nőtt január óta. Az asszisztens gratulált üzleti és magánéleti sikereihez. Kristóf kiérezte hangjából az alacsony emberek irigységét, és rosszallóan megrázta a fejét. Az irigység a siker öt fő ellenségének egyike.

Az asszisztens elmagyarázta, hogy mivel átlépte a százkilencvenöt centiméteres magasságot, ezüst osztályon utazhat Frankfurtba. A Lufthansa úgy alakította ki a különböző jegyosztályokat, hogy az egy kabinban ülők között ne lehessen tizenöt centiméternél nagyobb különbség; az utasok magasságát beszállás előtt lézeres műszerrel ellenőrzik. Az arany osztály alsó határa náluk kétszáztíz centiméter; kétszázhuszonöt fölött már senki nem utazik menetrend szerinti járattal.

Kristóf még otthon is a másnapi prezentációján dolgozott, délutáni előadása anyagát át kellett alakítania a visszajelzések alapján, és a belső közönségnek szánt sablonról átültetni az értékesítéskor használtra. Vivien kilenc után ért haza. Rendszeresen sokáig maradt az irodában, olyankor tudott igazán haladni, amikor a többiek már elmentek. Elfáradt, nem volt kedve beszélgetni. Szótlanul ették meg az ananászos lazacsalátájukat.

Kristóf a legjobb öltönyét készítette elő másnapra. Fölpróbálta a sötétkék, slim fit szabású zakót. Elégedett volt vele, még jól állt rajta. A nadrágba nem bújt bele, tudta, ha esetleg kicsit rövid, azzal még imponálhat is.

Korán lefeküdt, hogy a hajnali gépindulásig minél többet pihenhessen. Az esti meditáció alatt nem tudta figyelmét a légzésén tartani, gondolatai folyton visszakanyarodtak a másnapi ügyféltalálkozóra. Nehezen aludt el, sípcsontja tompán fájt.

Még sötét volt, amikor fölkelt. Úgy érezte, egy percet sem aludt. A fürdőszobalámpa hirtelen fénye bántotta a szemét, hátat fordított a tükörnek, fogmosás közben a sötét előszobát nézte. Az ajtófélfán, Vivien oldalán megcsillant valami. Az elektromos fogkefét átvette a bal kezébe, jobbjával végigsimított a csillogó felületen. Körömnyi csíkban fényes festék fedte a keret matt fehérjét. Felette két-három centivel egyetlen fekete rovátka, amellett márciusi dátum. Vivien hat hónapja nem nőtt, állapította meg Kristóf. Eltöprengett a felfedezésén. Végül is logikus. A nő régóta küzdött az irodában, és mintha a motivációja is csökkent volna. Az előző havi SikerTudat tréningre sem ment el, pedig Kristóf kifizette a jegyét. De mi az a fényes csík?

A taxiban sem hagyta nyugodni a kérdés. Talán körömlakk lehet. Az elegáns fehér manikűr tetszett neki, de a rosszabb minőségű lakkok sokszor úgy hatnak, mintha hibajavító folyadékot kentek volna a körmökre.

Egy órával a gép indulása előtt ért ki a repülőtérre. A biztonsági ellenőrzésen minden utasnak a lehető legalacsonyabb kapun kellett átmennie, Kristófot a két méter tízes detektorkapuhoz irányították. Nem volt sor, gyorsan átjutott. A terminálban vásárolt két magazint. A Success helyi kiadása praktikus tanácsokkal szolgált az életmód, az üzlet és karrier, a magánélet, a sport és egészség, valamint a kultúra területén. Az angol nyelvű Esquire a kiemelkedően sikeres férfiak életmódját mutatta be, címlapján a tizenhat éves, kétszáztíz centis brit csodagyerekkel, Rupert H. Burroughs-zal.

Beszállt a gépbe. Leült, kinyújtotta a lábát. A Successt lapozgatta, a magánélet rovatban a párkapcsolaton belüli kommunikációról írtak. Ahogy elérték a repülési magasságot, lehajtotta az ülését, és becsukta a szemét. Hibajavító.

Vajon Vivien elmondaná neki, ha veszítene a magasságából? A legsikeresebb emberek életében is vannak rossz időszakok, természetes, ha néha becsúszik egy-két centi mínusz. De ha a nő összemenne, akár csak pár millimétert, nem kellene azt Kristófnak magától észrevennie?

Fölegyenesedett, zakója zsebéből elővette a telefonját, kikereste a legfrissebb közös fényképüket. Egy pálmafa alatt álltak a tengerparton, Mallorcán. A kép távolról készült, hogy a fa teteje is beleférjen. Kristóf rázoomolt Vivien lábára. Nem látszott tisztán, de mégis, úgy tűnt neki, mintha a nő lábujjhegyen állna.

Eltette a telefont, hátradőlt. Lehunyta a szemét, fölidézte a nyaralást, árulkodó jeleket keresett. Arra ébredt, hogy a pilóta hangja betölti a kabint; megkezdték a süllyedést. Bosszúsan nézte a közeledő repülőteret, előző este úgy tervezte, hogy a gépen még egyszer átpörgeti a prezentációt.

Leszálltak. Kikapcsolta telefonján a repülő üzemmódot. Beszélnie kell Viviennel, ki kell derítenie, mi az igazság. Nem volt térerő. Elbizonytalanodott, talán mégsem telefontéma.

A földi személyzet a gép ajtajához irányította a hidat, a légiutaskísérő kinyitotta az ajtót. Kristóf fölállt, kivette táskáját a kalaptartóból. Hátulról meglökték, elejtette a magazinokat. A mögötte álló utas elnézést kért. Entschuldigung. Ahogy Kristóf lehajolt az újságokért, nadrágszárának alja eltakarta a cipője orrát.