Minden a gurulás körül forog.
Minden tudhat gurulni, de
jó, hogy nem minden gurul.
Jó, hogy sok minden áll,
de van egyvalami, ami ide-oda gurul,
hozzáérve ahhoz a sok mozdulatlanhoz,
nekiütődve egyiknek,
onnan át a másiknak,
és így pattogva
összeérinti közvetetten az egész világot
egymással.

A labdajátékot játszó ember tulajdonképpen nem labdajátékot játszik, hanem a labda segítségével összekötődik más emberekkel. A guruló objektum kapcsolatot teremt a merev mozdulatlan emberek között, mozgásba hozza őket, érzelmeket csikar ki belőlük, azok fel-felordítanak örömükben, aztán lassacskán csapatot alakítanak, hogy ne engedjék ki a kezükből ezt az élményt, hogy ne guruljon máshová a labda, maradhasson náluk örökké, mégis jön egy másik csapat, aki el akarja venni tőlük a gurulás élményét, hogy megszerezhessék maguknak, és ezen megy a harc. A kapu meg a kosár mind csak szünetjel a folyamatban, hogy ott most meg kell állni, mert emberek vagyunk, és meg tudjuk állítani magunkban is, és persze a guruló tárgyon is a gurulást magát néhány pillanatra, hogy aztán élvezettel dobjuk el messzire, vagy rúgjunk jó nagyot bele, hogy rohanhassunk megint a gurulása után, le nem véve tekintetünket, összes idegszálunkat a labda pörgéséről, forgásáról.

A Föld forog. Tudom ezt régóta, ember vagyok. De mit tudok ezzel kezdeni? A Föld forog magától is, ehhez nem kellek, ezt a forgást ráadásul más erők irányítják, én ehhez senki vagyok. Aki ezt a forgást elszenvedi, az velem együtt forog, hogyan tudnék erre hatással lenni, miközben önmagamra is hatással kellene legyek ezáltal, hiszen én is forgok. Hogyan lehet a forgó, azaz a világűrben guruló ember végtelenbe gurulását kiegyensúlyozni? Hogyan tudja ezt az ember befolyásolni? Úgy, hogy létrehozza a Föld kicsinyített mását, egy labdát, és ezt pörgeti, amikor csak tudja. Ezzel kezébe véve a Föld forgásának gurulását. Kiegyensúlyozza azt a saját pszichéjében, és irányítja a saját sorsát is. Legalábbis úgy éli meg. Ezért mosolyodik el mindenki, ha meglát egy pöttyös labdát: azonnal fel akarja venni, és dobálja, pörgeti, lábára veszi, dekázgat vele, amíg teljesen ki nem merül, vagy csak addig, míg a helyére billen az egyensúly, a Földdel együtt a végtelen világűrben guruló ember egyensúlya.

Nézd, gurul! Az ember, ha meglát egy labdát, utánalép, nem hagyja elgurulni, bemászik a szúrós bozótba is, előhalássza, és addig rúgja, míg el nem fárad, vagy amíg látja a labdát gurulni maga előtt. Vagy még tovább.

(Fotó: 24.hu / Berecz Valter)