Átkacsázott a Torna-ér hídján, s az alsó sor házai előtt elszáguldva kiért a főutcára. Mintha időmilliomos lenne, kényelmesen átsétált rajta, majd eltűnt a káposztáskertek bokrokkal és füzekkel szegélyezett ösvényén. A legprímább pályaszakaszhoz érkezett. Zöld függöny takarásában futhatott, gúnyos vagy sajnálkozó tekintetektől védve, ideális talajon.

– Szegény Hanna! Hát nincs egy ébresztőórátok? – kérdezték a nagymamát, akik reggelente látták anyám futását. Persze, hogy volt! A szekrényes falióra a szobában függött, ütötte a felet és az egészet. Csak anyám nem törődött vele. A belső órájára hallgatott, az pedig olyanokat suttogott, hogy ráérsz, van még öt perced, mért ne élveznéd addig az ágyat. A második óra a nagymama volt. Többször is beóvakodott a konyhából, szólongatta a lányát, de anyám csak akkor mozdult meg, mikor azt hallotta, hogy a Vass Nándor bácsi megy el a ház előtt. Nándor bácsi is az állomásra tartott, csak időben elindult, hogy kényelmesen odaérjen. A harmadik óránk a Terus néni, nagymama nővére volt. Őt felhúzni sem kellett. A félelem, hogy anyám lekési a vonatot, már pirkadatkor felébresztette. S aggodalmát nem fojtotta magába. Felült az ágyban és szónokolt. Ha lekési anyám a vonatot, elkésik a munkahelyéről. Ha elkésik a munkahelyéről, kiteszik az állásából! S meg is érdemli, mert mindig felelőtlen volt, de mi lesz akkor a három gyerekkel? Mi lesz a nagymamával és vele? Egyiküknek sincs nyugdíja, segélyt se kapnak.

Terus néni lamentálása ellen anyám magára húzta a dunyhát. Annál is inkább, mert este is vég nélkül ezt hallgatta. Akkor mi voltunk terítéken. Nagymamáék nem bírtak velünk, nem fogadtunk szót. A Józsit cigarettázni látták a halastónál, mi kisebbek meg a „csikkot” szívtuk utána, de nem vágtunk aprófát sem, csak hosszas könyörgésre, nem mentünk el a boltba, nem jöttünk haza a megbeszélt időben, nagymamának ott kellett hagyni a varrást, hogy megkeressen bennünket. S mindez azért van, mert anyám nem törődik velünk, nem foglalkozik a nevelésünkkel. Egyáltalán: a nevelés! Anyám a szép szó híve volt. Terus néni a szigorúságot, a méltó büntetést képviselte. Nagymama a Terus nénit. Kárhoztatták anyámat, hogy könnyen megbocsát és a pártunkra áll. Ezen elvitatkoztak, mintegy a súlyosabb vádak és bűnök felemlegetésének előjátékaként, mert az esti veszekedések rendesen arra futottak ki, hogy nem kellett volna elválnia anyámnak a három gyerekkel, még tűrnie kellett volna, akkor nem lennénk itt a nyakukon, nyugodtabb életük lenne. Anyám azzal replikázott, hozzá se ment volna apámhoz, ha a Terus néni nem nyüstöli állandóan, hogy ezt a lehetőséget vétek elszalasztani! És hogy apám a vénlány Terus néninek tetszett igazából, a fess vasutas egyenruhája miatt, csak azt nem érti, mért nem ő ment hozzá? És nyugodjon meg a Terus néni meg a nagymama, mihelyt alkalma lesz, elköltözik a gyerekekkel, lakásigénylést fog beadni. De soha nem adott be lakásigénylést, néha viszont tényleg elment, este tizenegykor felöltözött, és sírva kirohant az utcára. Terus néni a nagymamát küldte utána. Egy óra múlva anyám hazajött, nem kérdezték, hol volt, hagyták lefeküdni, ám reggel a Terus néni újrakezdte.

A pásztorháznál anyám visszatért a főutcára. Csökkentette tempóját, erőt gyűjtött. Egy rövid felvezető szakasz után a Brassai-domb várta utálatos részvétlenséggel. A Brassai-dombon legfeljebb sietni tudott, kapkodni a levegőt, hogy a továbbkígyózó emelkedőn végigvonszolva magát feljusson az állomásdomb tetejére. Egy szusszanásnyi pihenőt tartott, s a remek kilátással nem törődve, erejét meghazudtoló fürgeséggel nekilódult a lejtőnek. Széttartó mozgással futott. A fizika törvénye szerint rég el kellett volna esnie. Alighogy leért a domb aljába, már fütyült az Ajka felől érkező vicinális. Mikor a gőzös a vashámori erdők takarásából kibújt, anyám az utolsó kanyart vágta le a cél előtt, és kövek, kiálló gyökerek között bukdácsolva érkezett meg a pályaudvar területére. Ez nemcsak azért volt fontos, mert könnyebben futhatott tovább az állomás betonján, hanem azért is, mert látható lett a mozdonyvezetők számára. Integettek neki, hogy ne fusson, megvárják. Anyám visszaintegetett. Majd felkapaszkodott az utolsó kocsiba, és leroskadt a leghátsó ülésre.