Nyaralás alatt Dénes minden reggel egy órát úszik a tengerben. Én a partról nézem, a homokban ülök, sosem úszom vele. Nem olvasok, nem fekszem, őt figyelem. Néha eltűnik a szemem elől, olyankor arra gondolok, hogy belefulladt. Dénes nagyon jó úszó, megyei győztes volt ezerkilencszázkilencvenben és kilencvenkettőben. Nagymamája megmutatta az érmeket, amikor először voltam náluk. Mit tennék, ha belefulladna. Hogyan mondanám el a nagymamájának. Dénes profi úszó lehetett volna, de egy baleset miatt kiesett az edzésekből, abba kellett hagynia. Még most is hetente háromszor jár uszodába. Én csak úgy megyek be a vízbe, ha a nyakába kapaszkodok. Félek a halaktól, mondom neki. Majd ő megtanít úszni. Tudok úszni, csak nem akarok. A lábammal átfogom a derekát, és a nyakába csimpaszkodok. Mi lenne, ha mindketten belefulladnánk. Bármikor görcsöt kaphat, vagy szívrohamot. Összeeshet, egyszer csak meghal, épp a tenger közepén. A tengerben nem lehet összeesni. Nekem kell kihúznom, de nem akarok úszni. Néha lehúzza a bikinialsómat, és a német turisták mellett baszunk.

Unokatestvéreméknél nyaraltunk minden évben Győrben. Kimentünk a Dunára, a Dunának van holtága, ott strandoltunk. Azonnal leégtem a napon, anyám kenegette Panthenollal. Fehér flakon, rajta sárga betűk, jellegzetes keserű szag. Pan-the-nol. Így van ráírva. Felrázod és kattog a flakon. Nyári estéken hason fekszem az ágyon, a hátam be van fújva habbal. Ég a bőröm, forró. Fáj zuhanyozni, törölközni. Gábor, az unokatestvérem bejön velem a vízbe, ő vigyáz rám. Ilyenkor mindig olyan, mintha a bátyám lenne. Minden nyáron van egy bátyám. Gábornak nincs testvére.

Alsó tagozatban az osztállyal járunk úszni. Jól tudok, de nem elég jól. Mindent csak kicsit tudok, mindenben csak valamennyire vagyok jó. Anyám azt mondja, ha akarnád, te lehetnél a legjobb. Miért nem akarsz semmit, te lehetnél a legjobb tanuló. Nem akarok a legjobb tanuló lenni. Nem akarok a legjobb úszó lenni. Mindent megunok. Úszunk, egy darabig nagyon szeretem, legjobb a víz alatt lenni. Nem akarok kijönni a medencéből. Tudok bukfencezni. Háton úszok, nézem a Malév-uszoda tetejét. Már nem Malév-uszodának hívják, azóta már Malév sincs. Figyelek rá, hogy egyenes vonalban haladjak. Huszonöt méteres a medence, tudom, mikor érek a végére. Egerszegi Krisztinának képzelem magam. Egerszegi Krisztina a legjobb hátúszó, pedig én nem akarok a legjobb lenni. Ezek szerint mégis.

Gáborral messzire beúszunk, nem ér le a lábam, a nyakába kapaszkodok. Egyszer csak azt mondja, hogy örvénybe kerültünk. Mi az az örvény, kérdezem. Meg vagyok ijedve. Forgunk jobbra-balra. Márpedig ez az, mondja. Az örvény egy állat? Nem, az örvény egyszer csak lesz. Például hidak lábánál nézzem majd meg, hogy örvénylik a víz. Itt nincs is híd, miért lenne örvény. Nagyon megijedek, azt mondom, hogy vigyen ki. Nevet rajtam, nincs is örvény, csak viccelt. Ez állóvíz, nem folyó. Állóvízben nincs örvény. Ez holtág, nem folyik a Duna. Itt áll. Ha kicsit tovább úsznánk, az már Szlovákia. Szeretnék elmenni Szlovákiába Gáborral. Gáborral bárhová szeretnék elmenni.

A Földközi-tengernél Dénessel megnézzük a napfelkeltét. Előtte összeveszünk valamin. Ülünk egymás mellett, közben nem szólalunk meg. A napfelkelte színei ugyanolyanok, mint a naplementéé.

Gyerekként fehér pólóban kell bemennem a vízbe, hogy ne égjek le. Anyám könnyen barnul, egész évben jó színe van. Olyan sápadt vagy kislányom, és sóhajt. Undorodik a fehér bőrömtől. Olyan vagy, mint apád. Apám borzasztóan fehér, talán nálam is fehérebb. Nem megy ki a napra, utálja a nyarat. Sosem strandol velünk. Nem jön Győrbe, nem jön a Balatonra. Nem tudom, mit csinál olyankor.

1992-ben a barcelonai olimpia előtt veszünk egy színes tévét. Új Orion színes televízión nézzük a közvetítést. Nem maradunk le semmiről, nincs időeltolódás. Egerszegi 100 hát, 200 hát. Arany. 400 vegyes. Szöulra nem igazán emlékszem, hároméves voltam, akkorról nincsenek emlékeim. Olimpiai megnyitó. Zászló alapján ki kell találni, melyik ország vonul fel. Nagymama meséli, hogy a szöuli olimpián még nem volt Németország, külön volt NDK és NSZK. Németországot ugyanis egyszer csak elválasztották egy fallal. Egyik napról a másikra húztak Berlin közepére egy falat. Aztán ’89-ben lebontották. Olimpiai döntőt úszok a Malév-uszodában. Néhány méter van hátra, én érek be elsőnek. Fehér úszósapka, piros dressz. Örülök, hogy Magyarországot nem választották ketté egy fallal. Uszoda után mindig pattogatott kukoricát veszünk. Ha nem, akkor nagymama csinál otthon. Nagymama mindent meg tud csinálni. Almás palacsintát, lapcsánkát, pattogatott kukoricát. Bármilyen ételt kérek tőle, megcsinálja nekem. Nagymama szerint nagyon fontos, hogy jól ússzak és sokat egyek. Úszni tudni kell. Anyám nem tud. Szereti a vizet, de csak derékig megy be, labdázik velünk. Ha nagymama szerint fontos úszni, miért nem tanította meg a lányát. A családi albumok tele vannak nyaralós képekkel, vállalati üdülők, ötvenes évek vége. Anyám Balatonfüreden. Anyám Siófokon. Anyám Mátrafüreden. Mit csinált a nyaralásokon, ha nem úszott. Alekszandr Popov nyeri a 100 méteres gyorsúszást. A Szovjetunió 1991-ben felbomlott, az akkor megalakult Független Államok Közössége Egyesített Csapat néven szerepelt a barcelonai olimpián. Popov az ötkarikás olimpiai zászlóval lép fel a dobogóra. Nagymama szerint mindig a ruszkik nyernek, mindegy, mi a nevük éppen.

Ha nem pólóban vagyok, akkor csak egy fürdőbugyiban. Anyám nem ad rám fürdőruhafelsőt. Nincs is mellem, tízéves sem vagyok, mit szégyellősködök. Nem szeretek félmeztelenül lenni. Esténként elképzelem, hogy Gáborral csókolózom. A párnába fúrom az arcom. Nagymama azt mesélte, hogy a királyok gyakran az unokatestvéreikkel házasodtak össze, ez teljesen normális volt. Mi nem vagyunk királyok. Szerelmes vagyok Gáborba. Nem tudom, mit jelent szerelmesnek lenni. Nem tudom, hogyan kell csókolózni. Sokáig nem tudom, hogy a nyelvemet is át kell dugni a másik szájába. A párnával mindig nyelv nélkül csókolózom. Nem lenne szabad azt képzelnem, hogy Gábor a szerelmem.

Az egyetem alatt Dénes és én ösztöndíjjal egy évet külföldön töltünk. Tengerpartra költözünk. Nem meleg. Északi. A napjaim azzal telnek, hogy nézem a hullámzást, a színes öltözőkabinokat. Reggel a parton futok. Dénes utálja a hideget, nem akar hideg tenger mellett élni. Minek jöttünk ide. Ő Barcelonát szerette volna megpályázni, de én erősködtem. Északra jöjjünk, mondtam. Uszodába kell mennie, nem bírja úszás nélkül. Minek a tenger, ha hideg. Én örülök, hogy hideg, és nem kell bemennem. Az Északi-tengernél nem tudok leégni, mindig felhős az idő, mindennapos a szürkeség. Néha döglött medúzákkal van tele a part.

Győrben minden annyira más, szeretek ott lenni. Például a szagok. Jobb, mint otthon. Gáborék Németországban vásárolnak, vagy Ausztriában. Inkább Ausztriában, mert az van közel. Folyékony mosószert használnak, sosem láttam még ilyet. Kétszer annyi tévécsatornájuk van, mint nekünk. Gábor egész nap német meséket néz, így tanul meg németül. Legszívesebben mindig Győrben maradnék, de nyár végén haza kell menni. A melegszendvicset ehetem ketchuppal. Annyit teszek rá, amennyit akarok. Otthon anyám sose vesz ketchupot. Fagyi is mindennap. Itt sokkal több minden meg van engedve. Míg lesétálunk a Dunához, eszünk egy fagyit. Csavaros, kétféle íz, kis adag, nagy adag. Kérheted vegyesen is. Nem értem, ha a Duna folyó, itt miért nem folyik. Azt sem értem, hogyan lehet, hogy a túlsó part már egy másik ország. Cseszkó, nagymamám így emlegeti, anyám kijavítja, már nem az a neve, hanem Szlovákia. Ezek szerint ezerkilenszázkilencvenkettő után vagyunk. Körülöttünk folyamatosan átneveznek országokat, mikor lesz ennek vége.

Nyaralásokon néha azt játsszuk Dénessel, hogy most ismerkedünk meg. Egy klubban a bárpultnál ülök. Odalép hozzám, leszólít, és úgy csinál, mintha valaki teljesen más lenne. Bemutatkozik, ő Krisztián, idegenvezető ebben a városban. Meghív egy italra. Felajánlja, hogy másnap szívesen körbevezet a környéken, megmutatja a helyi nevezetességeket. Az este úgy ér véget, hogy megkérdezi, hazakísérhet-e. Felviszem magammal a szobámba. Basszunk az erkélyen, súgja a fülembe. Majd óvatosak leszünk, senki nem hallja meg. A korlátra támaszkodom, a parton sétáló hömpölygő tömeget nézem. Mediterrán helyeken éjfél után is tömeg van az utcákon. Krisztián felhúzza a szoknyámat, és hátulról baszni kezd, szinte azonnal elélvezek. Másnap megmutatja a helyi nevezetességeket, aztán elunja a játékot, mondja, hogy váltsunk vissza. Egész nyaralás alatt Krisztiánra gondolok.

Győrből vonattal megyünk haza, bár nem emlékszem a vonatutakra, nem emlékszem a győri állomásra sem. Csak arra, hogy már otthon vagyunk. Vége a nyárnak, nem lehet kibírni azt az érzést. Nekem Győr a nyaralás mindig. Egyszer, tízéves lehetek, vagy nem tudom, talán több, kimegyünk a holtághoz, már nem lehet benne fürdeni, annyira koszos, szennyezett a víz. Elektronikai hulladékok vannak mindenhol. Mosógép. Úszik a vízen a kosz. Nem tudom, mit érzek akkor, talán azt, hogy valami megint elmúlt. Többé nem nyaraltunk Győrben, Gáborék eladták a házat. Megszűnnek a győri nyaralások és a holtág. Eszembe se jut Győr évekig. Mikor Prágába utazom, Győrben is megáll a busz, nem érzek semmit. Nem jelent semmit Győr.

Tizennégy éves koromig imádtam úszni, aztán nem tudom, mi történt. Soha többé nem mentem mélyvízbe. Pánikot kapok. Nem tudok bukfencezni, nem teszem be a fejem. A tengerekbe bemegyek, de csak éppen addig, hogy leérjen a lábam, nem merek tovább. Az Adria a legrosszabb. Nem akarok visszamenni Horvátországba. Jugoszláviában sosem jártam, egyszer csak felbomlott, mint Csehszlovákia. Vízilabdában egy ideig a jugók a legnagyobb ellenfeleink. Állandóan változik a nevük. Szerbia. Szerbia és Montenegró. Jugoszlávia. 2006-ban Jugoszlávia végleg megszűnik. Ha megkérdezik, azt mondom, nem tudok úszni. Tudtam, de elfelejtettem. Lehet, anyám is tudott, csak elfelejtett.

A Földközi-tengernél napozom, a homokban fekszem. Nem akarok felkelni, el akarom hagyni Dénest. Nem fogok vele hazamenni. Ha kijön a vízből, elmondom neki. Nem szállok fel a repülőre. Csak fekszem, nem is nézem, ahogy úszik, nem figyelem aggódva. Miért nem figyelem. Igazából nem akarom, hogy belefulladjon, mégse figyelem. Ha figyelném, akkor is belefulladna, mert nem tudok úszni, nem tudnám kimenteni. Vastagon bekenem magam naptejjel, sose fogok lebarnulni. Hófehéren megyek majd haza. Ha belefulladna, nem kéne elhagynom, nem kéne kitalálnom valamit, hogy miért. Úgyis ezt kérdezné. Miért akarsz elhagyni? Mert semmi nem indokolja, hisz minden annyira jó. Süt a nap, és itt a meleg tenger, nyaralunk. Tűz a nap, negyedóránként kenem magam, nem akarok leégni. Vajon lehet még kapni Panthenolt?