Mészöly Miklós Polcz Alaine-nek

[1948. április 20. körül]

[expressz levél, tollal, Szekszárdról Budapestre (Bocskay u. 31.), bélyeg levágva, Mészöly Miklós Polcz Alaine úrhölgynek]

 

Alaine – dragul mea, de multe zile astept sa am un moment liber, casa tiscriu.^[1] De most mégis hozzáfogok; e pillanatban érkeztem meg Pécsről,^[2] ahol lélegzetvételnyi időm alig volt. Reggel akartam utazni, de anyu^[3] nagyon kér, hogy csak délben menjek, ezt-azt sütni akar, s hogy sokáig úgyse jövök. Hát így engedtem, bár már nagyon szeretném látni az én kis „oláhomat” – nem is tudom, hogy állhatsz a gondjaiddal, olvashatatlan leveledből^[4] épp elég ütött ki. Kicsim, minden jó lesz! Ha nem is jó, de elviselhető, s az már csatanyerés. Magunknak kell teremteni az „elviselhető” mellé a „jót.” Én hajlandó vagyok bár mindennap termékeny és áldott állapotba kerülni, hogy szülessék jobb. Kell hinned bennem – akkor majd keményebben hiszek magamban is. Sok rossz (általános jellegű) hírem van, majd beszámolok. – Pécsi kiránd. lehetőségek nem rosszak, választunk majd, mi jobb. Hírlapnál vasárnap valahogy kimondtam, de majd megnyomom a dolgot, hogy jöjjön a 150 frt.^[5] Mert az kell. – Nagyon remélem, hogy ez a levelem holnap estig még elér, expressz adom fel, ha még lehet (este van), s én hétfőn este érkezem, kb. 10 óra körül (nem tudom pontosan) –, ha zárás előtt, akkor bemegyek, ha nem, akkor üzlet felől zörgetek. Ha nálad lehetne az üzlet-kulcs! Nem folytatom, gondolataim pajzán irányzatot vettek. Csókollak, s ölellek nagyon – szinte össze is roppansz – aludj jól, s várj! Ölel Miklós

 

Mészöly Miklós Polcz Alaine-nek

[1948. október]

[levelezőlap, tollal, Szekszárdról Budapestre (Bocskay u. 31. fszt.), postabélyegző elmosódott, dr. Molnár Miklós^[6] Polcz Alaine úrhölgynek]

 

Kicsim! Útközben írom, Pusztaszabolcsról. Oly jó volt, hogy kijöttél! S hogy nem mentél el mindjárt. Látod, ilyen gyerek egy férfi. Mindjárt beszámolok egy kis programváltozásról: már szundítottam, mikor felébresztett egy cecei ismerős (bizonyisten, véletlen egy asszony), remekül megvacsoráztatott (almáját visszautasítottam!), s aztán kibökte, hogy nagynénémnek^[7] (akinél karácsonyoztam) ma van a születésnapja, nagy eszem-iszom lesz, s biztos örülne, ha kiszállnék. Hát – kiszállok. Tán jót is fog tenni. A reggeli vonattal megyek tovább. Nagyon vigyázz magadra, minden felesleges percet használj fel s pihenj! Orvost ne feledd el. Ha nagyon gyengének érzed magad, hajolj hozzám, megérzem, segítek. Otthonról bővebben, most csak annyit, hogy bármi jő, el nem engedlek, így akarom, így jó, gyógyulj meg mihamarább, s szeress. Viszlátig: Veled.

 

Mészöly Miklós Polcz Alaine-nek

1948. december 27.

[tollal, Cecéről Szentesre, Polcz Alaine úrhölgynek Polcz Iván^[8] levelével, Számvevőség]

[a levél eleje hiányzik]

 

Pedig szeretem ám őket. Csak éppen olyan a rokonság, mint az azonnal vetkező utcalány; hajlamosak mindent ab ovo tudni vélni egymásról, hisz a származás közössége ezt indokolja is. Ez lehet, hogy igaz, de nékem nem kellemes. Ne vetkőzzünk mindig és azonnal egymás előtt. Bontsuk ki egymást, szépen; vagy egy hasítással, mint a villám. Valami tunyaság, álmos biztonság, középszerűség van az ilyen kuckóhangulatokban. Amíg ver a szél kint, addig roppant erős vagyok – itt hajlandó vagyok ellágyulni, tunyulni. Nekem nem termékeny, s azt hiszem, innét legfőképp az ellenszenv. Csak messziről serkent s ad jó ízeket. Mindezt most úgy írom neked, mint uszítást és ijesztést. Pedig ha tudnád! (s milyen jól tudod!) A Te „idegenséged” mellett keresem az igazi otthont – ez a kulcs. Sikerül? Nem tudom. Úgy érzem, igen.

Te, most elmesélem. Bent jártam Szekszárdon, csütörtökön, pénteken jöttem vissza. Persze barátok, ösmerősök elkaptak, afféle jó vidéki pityizálásba fulladt az este. Nyáron még Szekszárdon éltem.^[9] S ment minden rendjén, most is, mint nyáron, fennakadás nélkül elmerültem az otthoni pletykákban, szerelmekben (csak témában!), stb. S úgy éjfél felé kimentem őzbőgésre (gyengébbek kedvéért: illemhelyre). Kicsit kóválygott is a fejem. S ahogy néztem ezt a randa, szürke-fekete falat (melyet azelőtt is annyiszor); egyszerre elkezdtem nevetni. T.i. hogy mennyire kívül vagyok az egész társaságon, szimpla téma-szerző érdeklődés, ami bennem van, régi napok felpárázó hangulat-foszlányai, de semmi közösség velük. S a szürke-fekete falat is úgy néztem, mintha utoljára látnám, s a gondolat semmit nem mozgatott meg bennem. Holott Gergely-lényem^[10] azelőtt minden futó estével, szürke fallal – ha képletesen is – örök barátságot kötött, elmerült a pillanatban. Most csak sodródtam. Négyórás szórványos esti Rád-gondolásból így lett kacagó felismerés: a WC-ben döbbentem (többek között) rá, hogy valahová, valami köré, valaki köré jegecesedni kezdtem; s ez a valami vagy valaki (nyilván az utóbbi) mintegy támaszpont a háttérben; ahonnét kifut a hajó, s ahová visszafut. Nos, mondanom sem kell, kerek véleményt alkottam ott íziben, asszociációim ízlésességéről; de hát, ha így jött! De ki is nevettem magam, hogy íme, az én híres megbonthatatlan egyedülvalóságom! Lám, lám! De a WC-ből roppant fölénnyel tértem vissza; tanácsaim, terveim remekül ültek és találtak – mert kívülről néztem őket. Ők azt hitték, hogy továbbra is a régi és ismert csavargó beszél belőlem s csak én tudtam, hogy ez a csavargó – ha következetlenül is önmagához, de mégiscsak „álló állapotban” leledzik. Remek volt, mondhatom. De akkor már vonjuk le a morált is: a csavargó alkat (a magány s a szabadság istenné emelése) végső soron nem zárja ki a megülést, a kikötőt; csak ebben a kikötőben legyen meg az „idegenség” varázsa, s ne akarja magát szürke és fantáziátlan törvényerőre emelni (mint ahogy a rokonság teszi az egymáshoz való viszonyokkal). Legyen meg benne a véletlen csodálatossága és törékenysége, a legkülönbözőbb lehetőségek panorámája; önfelajánlás legyen s ne törvény. A bilincse a szabadság legyen. Azt hiszem, ez mindennél tartósabb, nem? S becsületesebb. Hogy kimondjam, de félre ne érts! –: van úgy, hogy magamban már nem tudok úgy magam lenni, mint szeretnék. Ilyenkor kívánok társat. Hogy segítsen visszamerülnöm önmagamba. Önzés? Azt hiszem, csak látszatra az; adni is így tudok legtöbbet. No, de elnézést ezért a zavaros (az?) levélért. Majd megbúbolhatsz érte; hogy miért nem voltam vidámabb, mikor te „gügyögni” is szeretsz. (Ez azért pimaszság tőlem, nem?) De hát, akinek ilyen fennkölt barátja van, mint én…

Holnap lehet, hogy novellába kezdek, ez a henyélés mégiscsak megérlelt valamit. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Te mit csinálsz, hogy élsz? Be sem fog állni a szám, csak találkozzunk (ama nap prózája ez lesz: te vacsorára hívsz, én viszek disznóságot, s Miklós bácsi megfürdik, mert itt nem lehet!). Aztán mesélsz, hogy merre rosszalkodtál! S most csók, aludj jól. m.

 

Polcz Alaine Mészöly Miklósnak

1949. július 28.

[ceruzával, Kecskemétről Budapestre]

 

Kicsim, eltelt az első nap – a lakás másnál – de hogy fogod kiolvasni?

Nem akarok szentimentális lenni, már csak azért sem, mert leveleim komoly félreértésekre adnak alkalmat, de azért meg kell írnom, hogy utólag bánt a lelkiismeret, hogy rosszul voltál az utolsó napokban, és olyan keveset törődtem Veled. Nem is a lelkiismeret, hanem valami más, de ez hosszú. Hozzá ez a hülye helyzet, hogy párt-irodalmat kell csinálni. Szóval… hát… így-úgy… miért nem mondtam.

Ettől eltekintve pofátlanul bevallom, hogy jól érzem magamat nagyon. Az igaz, hogy 8–8-ig, 10 perc ebédszünettel munka, de este Iliék moziba mennek, én a babával a parkban sétálok, járni tanítom és elalszik az ölemben. Most ő már durmol. Azt gondoltam, ha lejönnél, egyedül mennék ki eléd a vonathoz, a babakocsival… Koszt, lakás remek, különszobám „teraszon” van, a konviktusban az Iliék rávettek, hogy itt aludjak külön szobában, a 2 személyes rökamién.

Szóval Kicsim, ha kedved van, gyere. Remek a kaja, nyakig gyümölcs: kapsz dolgozószobának egy tantermet a Bethlen Kata konviktusban.^[11] Péntek déltől hétfő reggelig szabad vagyok. Azután nyugodtan dolgozhatsz. Anyagilag, ha személlyel jössz, megtalálod a számítást. Másrészről talán nem árt egy kis kikapcsolódás – mindkettőnknek.

Képzeld, Ili a második babát várja.^[12]

A konyha üvegszekrényében van tarhonya és szárított sóska, főzzél magadnak, és egyél rendszeresen. Kicsim, ha nem javulsz, menj el Ágneshez, aztán kifizetjük, de annyi pénz mindig is van a háznál. A meló állati, de sokat tanulok.

Mire látlak, remélem, a regény 2 fejezete kész lesz legalább…

Disznóság!! Itt bibizett előttem két légy. De hogy csinálják olyan gyorsan?

Kegyelem és kolbász –

Ölel nagyon hű, nagyon engedelmes és nagyon jó feleséged. A gyermeket csókold meg helyettem is.

Alaine

Ne haragudj, azért is rossz az írásom, mert ma már 30 oldalt gépeltem. A fürdő-vonattal lemegyünk majd a Tiszához.